Fotókiállítás a füleki templom felújításáról

A szlovákiai Fülek római katolikus templomának belső felújítását dokumentáló fotókiállítás nyílik a Városi Honismereti Múzeumban szombaton.

A Füleki Vármúzeum keddi közleménye szerint a tárlat képanyaga végigkíséri a Szűz Mária mennybevételének tiszteletére szentelt, barokk stílusú templom 2015 és 2019 között zajló restaurálását.

Elsőként a szentélyt, a karzatot, majd a templomhajó hátsó részét újították fel, mindezt a hívők adományainak, valamint szponzorok és a városi önkormányzat támogatásának segítségével. Ezt követően a helyi ferencesek egy nemzetközi Interreg pályázatnak köszönhetően fejezték be a főoltár és a hajó utolsó két részének rekonstrukcióját, illetve a Koháry-kápolna javításait, a magyarországi Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhellyel együttműködve.

A főoltár helyreállításán Mézes Árpád és Vajcovec Ernest szobrász-restaurátorok, valamint Mytnik Vojtech festő-restaurátor és csapata dolgoztak, a hajó freskóinak felújítását pedig Jansto Miroslav videfalvi restaurátor végezte a falfestményekre szakosodott munkatársaival.

A templom a felvidéki város három legrégebbi épületének egyike. A tárlat szervezője a Füleki Vármúzeum, társszervezője a ferences kolostor.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.org