A Dics-Suli egész héten át hálát ad Istennek

„Hiszünk a magyarországi ébredésben, várunk egy egész nemzetünkre kiható szellemi megújulást. Úgy gondoljuk, hogy ebben része lesz a valódi, szellemi és Isten iránt elkötelezett dicsőítésnek és imádásnak is. Éppen ezért szeretnénk tanulni az Úrtól és egymástól, képezni a dicsőítő szolgálók újabb és újabb generációit, hogy a magunk részét ebben a mennyei tervben betöltsük” – olvashatjuk a debreceni Dics-Suli honlapján az idei évben online megrendezett nyári dicsőítő és próféta iskola honlapján.

Reggel, délben és este egy-egy dicsőítésből és üzenetből álló blokkot kínálnak fel a szervezők a kurzushoz csatlakozni vágyóknak. A rendezők hiszik és remélik, hogy Isten jelenléte odahaza, a képernyők előtt is ki fog áradni. „A dicsőítés lángoljon föl minden otthonban újra és újra, és egy-egy trón épüljön ott Jézus Krisztusnak” – üzeni Lakatos Péter főszervező a nyári képzés beharangozó videójában.

Az idei Dics-Suli dallistája és lemeze is elérhetővé vált tizenhat sávon, hogy azokat az érdeklődők el tudják sajátítani. Az egyik ezek közül Fóris Rita gyönyörű hálaadó éneke, amely mind dinamizmusában, mind mondanivalójában a dicsőítés egyik ékkövének tekinthető.

Minden helyzetben van lehetőségünk a hálaadásra! Mondjuk el Istennek, hogy ő milyen!


Hirdetés

 

Kapcsolódó írásunk:

FOURisFive: A család sikerének a titka, hogy Isten benne van

 

'Fel a tetejéhez' gomb