Boldogok vagyunk, mert Jézus asztalához ülhetünk
Az evangélium több helyen is beszél arról a módról, amely az el nem múló öröm részeseivé válhatunk. Mégis – e világi kényelmes berendezkedésünk szempontjából mindegyik ilyen megfogalmazás tartalmaz valami keserűt is.
Jézus boldogságmondásai között nehéz olyat találni, amely ne járna lemondással, üldöztetéssel, vagy látszólagos erőtlenséggel. A Mester ezt jelölte ki az egyetlen helyes útnak a boldogság felé. Az áldozást megelőző papi kijelentés is hordozza ezt a fanyarabb ízvilágot.
„Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya” – hangzik a felkiáltás. Ez az invitálás mindaddig kellemes, amíg meg nem halljuk az „Isten Báránya” kifejezést, amely mögött az áldozati állat képe sejlik fel, amit leöltek, de a Jelenések könyvének apokaliptikus látomása szerint él. Örökre.
Vagyis a meghívás azon az úton vezet bennünket, ami a Bárány útja. A Jelenések könyve szintén boldogoknak nevezi azokat a megdicsőülteket, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében – vagyis akik ugyanúgy vállalták az utat, amelyet Jézus bejárt. Ez a kereszten át vezető szűk ösvényt jelenti. Vagyis nincsen feltámadás és örök boldogság a kereszt elkerülésével. Ez nem feltétlenül jelenti a vérünk és életünk feláldozását, de mindenképpen magában hordozza a mindennapokban meghozott áldozataink és a világgal szemben vállalt összetűzéseink sorát. Akik Isten mellé állnak, azok szembekerülnek az általánosan elfogadottal és a kényelmessel. Cserébe Jézus barátságát kapják.
Az áldozásban ezt élhetik át azok a hívők, akik erre a jézusi útra igent mondanak. Jutalmul Jézus személyes jelenlétét és barátságát kapják, amely megerősíti őket a döntésükben.
Az áldozást korábban az átlényegített kenyerek feldarabolása előzte meg, hogy azt szétoszthassák az eucharisztiából részesülők között. Ez hosszabb időt vett igénybe. Az előkészítés énekeként éppen ennek a Jézus-Bárány képnek az elmélyítésére találtak alkalmat: „Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!” – mondták, énekelték ismételgetve mindaddig, amíg az előkészületek meg nem történtek.
Idővel az Isten Báránya rész állandósult a szentmise liturgiájában, az ismétlések hármas száma is rögzült. Megmaradt azonban az életünket a Báránynak odaszánó lelki attitűd. Az „irgalmazz nekünk” kérés pedig a dicsőítés bizonyosságának szemszögéből kifejezte, hogy Isten irgalmas. Ez az a Bárány, aki a Jelenések könyvében látott asztalhoz hív meg bennünket, ahová mindannyian igyekszünk a földi életünkben.
Az Isten Báránya énekelt változata legtöbbször ezt a leborulást és az életünk odaszánását fejezi ki. A titokzatos találkozáshoz alázattal közelítünk a szentmisében, elcsendesítve a szívünket. Ezért helyes, ha a szentmise megzenésített állandó része ugyanezt a lelki hozzáállást képes tükrözni. Nincs mód itt több szóra, felesleges fecsegésre, vagy zenei virtuozitásra, harsánykodásra. Itt már csak én vagyok és az engem meghívó Jézus, aki be akar lépni az életembe – aki a legjobb barátom, aki az Isten.
Gável András
Forrás: J. A. Jungmann: A szentmise, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1977.
