Azbej Tristan: Felvettük a kapcsolatot a törökországi keresztényekkel

Elsőre megdöbbentőnek tűnhet, de tény, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallási kisebbség a világon: 260 millió ember szenved valamilyen üldöztetést keresztény hite miatt.

A Hungary Helps Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja a magyar kormány döntése értelmében kiemelten segíti ezt a vallási csoportot.

A nyugati országok kormányai ezzel szemben nem akartak a kérdéssel foglalkozni – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

Azbej a Spirit FM Spirit Show című műsorának vendégeként elmondta, a Hungary Helps program 2016-ban indult, ő maga pedig 2017 óta vesz részt benne. Megjegyezte, a koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapok nagyon nehezek voltak számukra, mivel a munkájuk nem olyan jellegű, amit egy kormányzati épületből könnyen el lehetne végezni.


Hirdetés

Azbej Tristan kiemelten fontosnak tartja, hogy az adományok átadásakor személyesen is jelen legyen, hiszen az államtitkárság által látogatott helyeken a keresztények nemcsak azért szenvednek, mert a hitük miatt üldözik őket, hanem azért is, mert

a világ megfeledkezett róluk.

Az államtitkár a rádióműsorban kifejtette, hogy sem az ENSZ, sem az Európai Unió, de még emberjogi szervezetek sem foglalkoznak az üldözött keresztényekkel. Ez történelmi bűn, amit a magyar állam különféle támogatásokkal próbál enyhíteni.

A Hungary Helps program már hetvenezer embernek tudott segíteni abban, hogy szülőföldjén maradjon.

Azbej Tristan emlékeztetett rá, hogy az Iszlám Állam térhódítása és a közel-keleti háborús helyzet hívta fel a magyar kormány figyelmét az újkori keresztényüldözés problémájára. Az első támogató tevékenységünk Irakban és Szíriában indult. Mint mondta, jelenleg a Száhel-övezetben, Afrika szubszaharai területén kezd felerősödni a keresztényüldözés.

A koronavírus-járványt kihasználva a dzsihadista eszmék tovább erősödtek, és megalakult az Iszám Állam Közép-Afrikai Kalifátusa.

Mozambik északi tartományait ezzel párhuzamosan az Iszlám Állam és az Al-Kaida helyi szervezetei szállták meg.

Az államtitkár beszélt a Hagia Sophia mecsetté alakításáról is. Mint fogalmazott, az esemény praktikus jelentősége csekély (hiszen a templomot ugyanúgy látogathatják majd a különböző vallású emberek, mint eddig), a szimbolikus ereje viszont történelmi távlatokban mérve is egészen hatalmas.

Az átalakítás nagyon szomorú és sajnálatos. Semmiképpen sem a vallások és civilizációk békés együttélését erősíti – mondta Azbej Tristan,

aki szerint a döntés politikai hátterében a muszlim világon belüli vezető szerep igényének megerősítéséről van szó Törökország részéről.

Az államtitkár szerint ugyanakkor a törökországi keresztények nem szorulnak rá a Hungary Helps által nyújtott támogatásra.

Ezt maguk a közösség vezetői közölték Azbej Tristanal, miután felvették a kapcsolatot egymással a Hagia Sophia ügye miatt. Hozzátette: Törökországban csak néhány esetben ért keresztényeket atrocitás, a helyi közösségek ezeket nem számítva szabadon gyakorolhatják vallásukat.

Azbej Tristan kifejtette: Magyarország kapcsolata Törökországgal nem a nyilvános fenyegetésről és sértegetésről szól. Ez ellentétes lenne Magyarország érdekeivel. A két ország a tiszteletre és a párbeszédre építi diplomáciai kapcsolatát. „Ezért ne várja tőlünk senki, hogy kommünikében fogjuk nyilvánosan elítélni és fenyegetni a török partnert. Viszont a diplomáciai csatornákon ez mindenképp szóba fog kerülni” – mondta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár.

Kiemelt képünk forrása Azbej Tristan hivatalos Facebook-oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb