Hatályban maradnak a korábbi járványügyi intézkedések

Magyarország sikeresen védekezett a vírus ellen, hogy továbbra is így legyen, hatályban maradnak a korábbi járványügyi intézkedések. Fenntartjuk a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó 500 fős részvételi korlátozást augusztus 15. után is – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése – hangoztatta. Gulyás Gergely azt jelölte meg célként, hogy

szeptember 1-jével az iskolák rendes tanulmányi rendben kezdhessék meg működésüket.

A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják. A miniszter azt is közölte, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

Szó esett arról is, hogy a kormány levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy a postánál megvalósulhasson a béremelés. A miniszter kifejtette: a magyar gazdaság lehetőségei most sokkal korlátozottabbak, mint a koronavírus előtti hónapokban, és a Magyar Posta veszteséges cég.

Ugyanakkor a postások méltatlanul keveset keresnek ahhoz képest, amilyen jó színvonalú szolgáltatást biztosít a vállalat.

Mivel veszteséges vállalatról van szó, béremelés csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság ehhez hozzájárul. Ezért még csütörtökön levelet intéznek a testülethez a béremelés érdekében. Ennek mértékéről egyeztetnek a szakszervezetekkel, és biztos benne – mondta Gulyás Gergely -, hogy meg tudnak egyezni, a kérdés az, hogy Brüsszel is jóváhagyja-e.

A miniszter kitért arra is: a kormány döntött arról, hogy a Hajógyári-szigeten semmilyen beruházást nem támogatnak. Arról is határozat született, hogy a főváros IX. kerületében épülő kézilabdacsarnokot a Ferencvárosi Torna Club tulajdonába adják.

MTI

(Kiemelt képünkön: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. július 30-án. MTI/Máthé Zoltán)

Iratkozzon fel hírlevelünkre