A kormány 35 milliárd forint támogatást nyújt az egészségipari gyártó vállalatoknak

Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

György László hozzátette, hogy a támogatás része az összesen 85 milliárd forintos egészségipari fejlesztési koncepciónak. Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos stratégiai fontosságúnak nevezte az egészségipar fejlesztését. Szavai szerint

a járványügyi helyzet is megmutatta, hogy az ellátásbiztonság milyen fontos, nemcsak veszélyhelyzetben, hanem a mindennapokban is az egyik legfontosabb közügy.

Hozzátette: 2018 ősze óta zajlik a kormányzati munka a háttérben, az egészségipari átfogó stratégiának megalkotása az elmúlt hónapokban láthatóvá vált mindenki számára.
Lengyel Györgyi elmondta: a stratégiai törekvésekkel összhangban állnak a kormány döntései mind a Pénzügyminisztériumnál lévő 50 milliárd forintos támogatás, mind pedig az ITM költségvetésében szeptembertől rendelkezésre álló egészségipari gyártóvállalatok támogatását szolgáló 35 milliárd forintos támogatás.

Ezt az összeget a hazai kapacitások fejlesztésére fordítják, amely biztosítja a vállalatok technológiai előre lépését, a 21. századi egészségügyi ellátás szolgálatát, ezen keresztül a lakosság ellátásának biztonságát olyan termékekkel, amelyek a járványügyi védekezés, a veszélyhelyzet idején kulcsfontosságúak.

Ismertette, a stratégiát a nemzetközi gyakorlatok megvizsgálása alapozta meg, emellett megkérdezték az ágazati szereplőket, intézményeket, orvostudományi képzést folytató egyetemeket, kutatóközpontokat és a társminisztériumokat is. A 35 milliárd forintos keretösszeg számszerűsítésekor a német kormány hasonló célokra fordítandó összegét viszonyították GDP (bruttó hazai termék) arányosan.

Közölte: az egészségipari cégek körében elvégeztek egy nagymintás kutatást is: kiválasztottak 6677 céget, amelyek főtevékenységük, vagy legalább két melléktevékenységük szerint egészségipari vállalkozásnak tekinthetők. Ezek 73 százaléka, 4896 számít működő cégnek.

Elemezték a vállalkozások termékpalettáját, erősségeiket, támogatandó területeiket, ezzel párhuzamosan készült egy terméklista arról, hogy mit vásárol egy egészségügyi intézmény.

Ezek alapján a felhívásban négy támogatási célcsoportot jelölnek majd meg: az első típusú támogatási célcsoportba azon egészségügyi vállalkozások tartoznak, amelyek jelentős gyártási, fejlesztési potenciállal vagy ígéretes projektötletekkel rendelkeznek már most is. A második célcsoportot azon vállalatok jelentik, amelyek az egészégiparnak alapanyagokat, alkatrészeket gyártanak vagy veszélyhelyzetben gyorsan át tudnak állni az egészségiparban használatos termékek gyártására.

Nyitva áll ez a pályázat a harmadik csoportban azoknak, akik termelékenységjavításra, technológiai váltásra, irányításmenedzsment fejlesztésre vagy energiahatékonyságra irányuló beruházást kívánnak megvalósítani. A negyedik célcsoport pedig olyan kutatás-fejlesztési projektek támogatását jelenti, amelyekkel az elmúlt időszakban, főleg a veszélyhelyzet során lehetett találkozni, de komoly innovációs teljesítményt jelentenek és rövid időn belül valamilyen termékben tudnak megjelenni.

A támogatandó projektméretet még nem határozták meg, ez függ a beérkező pályázatoktól is, az viszont eltökélt céljuk, hogy a támogatási intenzitás maximum 50 százalék legyen – tette hozzá a miniszteri biztos.

MTI

(Kiemelt képünk forrása a Pixabay.com)

Iratkozzon fel hírlevelünkre