„Nem a székely maffia rúgatta ki az Index főszerkesztőjét” – Pesty László a Vasárnapnak

Dull Szabolcs kirúgását megelőzte egy kis konfliktus: amikor 10 napja újraindítottuk a kampányt, az egész magyar sajtó jobbról és balról egyaránt partner volt, írt rólunk, mind a székely kezdeményezésről, mind a kampánynyitásról, kivéve Dull Szabolcsot, aki azt üzente nekem: „ennek az ügynek nincs hírértéke” – nyilatkozta lapunknak Pesty László kampányfőnök.

Az európai kisebbségek támogatásáért, köztük a ma is számos jogfosztást és elnyomást megélő székelyekért indított kampánynak pedig óriási jelentősége van a kisebbségben élő népcsoportok életében Európa-szerte. – Én hatszemközt valóban kifejeztem nemtetszésemet, hiszen ezzel komolyan hátráltatta a székely lobbit, mivel több mint másfél milliós elérésű online felületről beszélünk.

Számunkra hatalmas segítség lett volna, ha ők is támogatják az ügyet.

Persze, hogy sérelmeztem a dolgot, de ennek ellenére nem igaz az a Budapesten terjedő pletyka, miszerint a székely lobbi – vagy, ahogy ellenségeink fogalmaznak – a székely maffia – rúgatta ki Dull Szabolcsot! Ezt határozottan cáfoljuk, és kikérjük magunknak! Mostanáig tisztán tartottuk ezt a kampányt, és szeretnénk, ha ez így is maradna – tette hozzá a kampányfőnök.


Hirdetés

Dull Szabolcsot július 22-én távolították el az Index főszerkesztői posztjáról. A döntést a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László hozta meg, ő is tájékoztatta erről levélben kollégáit. A székely kampány vezetői ezelőtt 5 nappal, július 17-én kértek támogatást személyesen a főszerkesztőtől, amelyet ő írásban utasított vissza.

Dull azt írta, „hello, nem élünk ezzel”.

Mint arról korábban beszámoltunk, az európai polgári kezdeményezés keretében egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni minimum 7 országból. A székelyek az egymillió aláírást fel is tudták mutatni, de csupán 3 országban, hazánkban, Romániában és Szlovákiában érték el a szükséges minimumot. A koronavírus-járványra hivatkozva a kampány vezetői hosszabbítást kértek, és nemrégiben meg is kapták. Most november 7-ig kell teljesíteni az országonként megszabott minimális aláírásmennyiséget.

– Én megígértem mind az ellenzéki, mind a kormánypárti, mind a székely vezetőknek, hogy

hét ország helyett tízet pipálunk ki, és egymillió helyett kétmillió aláírást teszek le Brüsszel asztalára.

A harmadik ígéretem pedig az volt feléjük, hogy a székelység létét az egész európai politikai és kulturális térben kommunikáljuk. Szeretnénk, hogy mindenki tudja: mi, székelyek még élünk, létezünk! Jó érzés, hogy ez a hármas ígéretem jobb- és baloldalon egyaránt tetszést aratott – mondta el Pesty László.

Kitért arra is, hogy a tavaszi kampányhoz képest a mostani sokkal strukturáltabb lesz. – Egy 500 milliós piacra kell dolgozni, ami 27 országot takar. A magyar marketingkommunikációs szakemberek nem minden nap néznek szembe ilyen kihívásokkal – mutatott rá. Hozzátette, azért fontos, hogy itthon is tovább gyűjtsük az aláírásokat, mert a Kárpát-medencében van a legtöbb esély az újabb egymillió aláírás összegyűjtésére. Ez már természetesen nem befolyásolja a végeredményt, hiszen Magyarország, Románia és Szlovákia teljesítette a limitet, de a plusz egymillió támogató komoly politikai nyomást fejtene ki Brüsszelre.

A kampánystáb a távolabbi országokban ismert személyiségek bevonásával igyekszik átadni a helyi lakosságnak a kezdeményezés üzenetét és fontosságát. Ilyen például Renée Zellweger amerikai színésznő, aki édesanyja révén félig számi (lapp) származású, vagy a labdarúgás csillagai, Pep Guardiola és Gerard Piqué, akik a katalán kisebbséget támogathatnák. Pesty László hozzátette, ez a lehetőség óriási lépés lenne a székelyek életében is.

„Százévente egyszer van egy olyan kis népnek, mint mi, székelyek, lehetősége arra, hogy a léte tényét egy egész kontinens tudomására hozza. Nem szabad kihagyni ezt a történelmi pillanatot! Aki ezt szabotálja vagy akadályozza, az nem méri fel, hogy miről is van itt szó.”

A kezdeményezést itt írhatja alá.

Mizsei Bernadett

(Kiemelt képünkön: Székely zászlót tart a Székelyföld autonómiájáért tartott őrtűzgyújtás egyik résztvevője a XXII. kerületi Tóth József utcában 2019. október 27-én. Ezen a napon több mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki az őrtüzek a székelyföldi autonómiaigény jeleként a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezésében. MTI/Mónus Márton)

 

Olvasásra ajánljuk: 

Nem mindegy, mit üzenünk Brüsszelnek: továbbra is szükség van minden aláírásra!

Őszintén az Index-ügyről

'Fel a tetejéhez' gomb