A lengyel igazságügyi miniszter szorgalmazza az isztambuli egyezmény felmondását

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) távolságtartóan nyilatkozott a tárcavezető kezdeményezéséről.

Ziobro szombaton tartott sajtóértekezletén bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó „hivatalos munkálatokat”.

A PiS jelezte: a kormánykoalíció nem minden tagja fogadta tetszéssel a tárcavezető kezdeményezését.

„Egyelőre nem született döntés” – hangsúlyozta Anita Czerwinska, a párt szóvivője. „Ez nem közös álláspont. A miniszter úrnak van néhány elképzelése. Ha benyújtja javaslatát, elemezni fogjuk” – tette hozzá.


Hirdetés

Piotr Müller kormányszóvivő is azt mondta, hogy a kabinet még nem döntött az egyezmény sorsáról.

Ziobro az egyik kisebb kormánykoalíciós pártot, a Szolidáris Lengyelországot képviseli Mateusz Morawiecki kabinetjében.

Lengyelország az előző kormány idején, 2015-ben ratifikálta az ET egyezményét. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság, valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro szombaton azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel megoldások ennél magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek.

A miniszter utalt egyebek között a májusban elfogadott jogszabály-módosításra, amely szerint a családon belüli erőszak elkövetőjét a rendőrség azonnal a közös háztartás elhagyására kötelezheti.

Az isztambuli egyezmény viszont olyan, ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal

– hangsúlyozta Ziobro.

Kijelentette, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól. Kifogásolta, hogy az egyezmény megkülönbözteti a nemek biológiai és társadalmi felfogását, és a ratifikáló országokat arra kötelezi, hogy ezt a szemléletet az oktatási rendszerükbe is beépítsék.

Az ellenzéki többségű szenátus baloldali alelnöke, Gabriela Morawska-Stanecka szombaton a PAP hírügynökségnek elmondta: az ellenzék a politikai és társadalmi nyomásgyakorlás összes módszerét beveti, hogy megakadályozza az egyezmény felmondását.

Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából.

A Reuters hírügynökség értékelése szeriont a megállapodás felmondása további feszültségeket okozhatna Lengyelország és az Európai Unió kapcsolatában. Brüsszel kritikus a lengyel kormány politikájával szemben, amely szerinte aláássa a demokráciát.

 

(MTI)

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter az isztambuli egyezmény tervezett felmondásáról tartott varsói sajtóértekezleten 2020. július 25-én. MTI/PAP/Rafal Guz

'Fel a tetejéhez' gomb