Megtért a homoszexualitásból a híres hollywoodi díszlettervező

Hollywoodi hírességekkel dolgozott együtt az a díszlettervező, aki most arról számolt be, hogy Krisztus megszabadította a homoszexualitástól, és reméli, hogy bátoríthatja történetével azokat, akik hasonló úton járnak mint ő.

Becket Cook (aki könyvet is írt megtéréséről A Szenvedély változása: Fantasztikus történet egy meleg férfi megtéréséről címmel), már gyerekkorában tudta, hogy a saját neméhez vonzódik – számolt be a Hit Rádió honlapja. Mint írják, mindezt nem merte elmondani senkinek, így lányokkal randevúzott. Az egyetemi évei alatt, Los Angelesbe költözve merte csak felvállalni homoszexualitását.

Rendkívül sikeres volt, olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Katy Perry, Paris Hilton vagy Oprah Winfrey, és megalkotta saját férfi divatmárkáját is.

– Elmentem az összes divatbemutatóra és az afterpartikra is. Azonban az egyik buliban, ahol Kanye is ott volt, ahogy néztem a tömeget elgondolkodtam: „Valóban ennyi lenne az élet?” – tettem fel magamnak a kérdést. Aznap este nagyon bepánikoltam, és úrrá lett rajtam az üresség érzése – számolt be egy műsorban. Hónapokkal később meleg barátjával együtt ült egy los angelesi kávézóban, és észrevették, hogy egy mellettük ülő csoport a Bibliát tanulmányozza. – Ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan láttam Bibliát Los Angelesben – emlékezett vissza Backet Cook, aki akkoriban még ateista volt. Mégis odament hozzájuk, és megkérdezte tőlük, hogy keresztények-e.

– Megosztották velem Isten igéjét. Én pedig megkérdeztem tőlük, hogy a gyülekezetük Hollywoodban mit gondol a homoszexualitásról. Azt válaszolták, hogy úgy hiszik, az bűn. Értékeltem az őszinteségüket, ők pedig meghívtak, hogy menjek el vasárnap a gyülekezetükbe

– számolt be a megtérés felé haladó út első lépéséről. A gyülekezet lelkésze a rómaiaknak írt levél 7. fejezetéről prédikált, és minden szava hirtelen igazsággá vált a szívében és az elméjében is.

– Annyira izgatott lettem. Életemben először értettem és valóban meg is hallottam a Szentírást. Mielőtt a lelkész elment, imára hívta ki az embereket. Odamentem, és azt mondtam, nem tudom miben hiszek, de itt vagyok – mondta a férfi, akiért az egyik keresztény lelkész imádkozott is.

Cook ekkor azon gondolkodott, hogy miért szereti őt ez a teljesen idegen heteroszexuális lelkész, aki ott áll előtte. – Ekkor hirtelen betöltött a Szentlélek és abban a pillanatban Isten megmutatta nekem magát. Akkor azonnal tudtam, hogy belül nem vagyok igazából homoszexuális. 

Bevallotta, hogy korábban melegfelvonulásokon is részt vett, sőt, harcolt a melegházasság egyenjogúságáért. Mint fogalmazott,

reméli, az emberek rájönnek, hogy mennyivel jobb megtagadni önmagunkat és követni Jézus Krisztust annál, mint hogy kielégítjük pillanatnyi vágyainkat.

– A világ adta dolgok nem hoznak boldogságot. Az igazi öröm Istentől jön. Istennel feltétlen szeretetet érzek, amely, tudom, sosem fog elhagyni, cserbenhagyni. Örömmel tekintem halottnak a régi önmagam, mert Krisztusban ezt igazán megéri megtenni – mondta.

 

Forrás: 700-as Klub, Hitrádió.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!