Nem mindennapi sztárja van a Gucci új kampányának

Ellie Goldstein mindössze 18 éves, elmondása szerint mindig is híres szeretett volna lenni. Álma most valóra válhat, hála a Gucci Beauty és az olasz Vogue magazin közösen készített fotósorozatának, amelyben a konvencionálistól eltérő szépségek mutatkozhatnak be. 

Ellie a Vogue magazinnak nyilatkozott nem mindennapi szerepléséről. Elmesélte, hogy mindig is érdekelte a szépségipar, már kiskorában ámulattal nézte, ahogy a nővére sminkeli magát. 15 évesen aztán beiratkozott egy ügynökséghez, amely elkötelezett a fogyatékkal élő modellek foglalkoztatását illetően.

„Egyszerre mesés és csodálatos részt venni a Gucci Beauty kampányában. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy kiválasztottak, és szívmelengető az a sok pozitív visszajelzés, amit a közösségi média felől kapok” – nyilatkozta a fiatal lány, aki azt tanácsolja a hozzá hasonló vágyakkal rendelkező társainak, hogy mindig merjenek önmaguk lenni, és ne foglalkozzanak azzal, mások mit gondolnak róluk.

https://www.instagram.com/p/CCZFWTDj0GQ/?utm_source=ig_embed


Hirdetés

Ellie egyébként nem az egyetlen Down-szindrómával élő modell a szépségiparban – hasonlóan komoly sikereket ért el korábban Chelsea Werner is, aki speciális olimpiai bajnokból lett a kifutók sztárja. Példájuk biztatás lehet azoknak a szülőknek is, akik nem tudják, vajon merjenek-e születendő gyermekükre igent mondani, ha nagy valószínűséggel Down-szindrómás.

Sikeres tornász és modell lett a Down-szindrómás kislányból

Sajnos az elfogadás ezen formája hazánkban még gyerekcipőben jár: pár hónappal ezelőtt egy magyar oldalon meghirdetett szépségverseny közönségszavazásán nyert fölényesen egy Down-szindrómás kislány, ám a lap készítői végül – nem túl etikusan – a belső szabályzatukra hivatkozva mást kiáltottak ki győztesnek. 

Forrás: Vogue

'Fel a tetejéhez' gomb