Egy kórház, ahol a gyermekre vágyók nincsenek egyedül

Mintegy két éve nyílt meg a Budai Irgalmasrendi Kórház részeként a Magyarországon egyedülálló, családalapítást segítő Keresztény Családi Centrum, ahol meddő párok kivizsgálása és kezelése mellett szűréssel és prevencióval is foglalkoznak. A centrum a hozzá fordulók szervi problémái mellett testi, lelki, pszichés és párkapcsolati nehézségeit is feltérképezi, hogy a teljes embert gyógyíthassa, keresztény szemlélettel. A központ működéséről Szigetvári Zsuzsa vezetővel beszélgetett Bagdy Virág.

A központban, ahogy a neve is mutatja, a családalapítási nehézséggel küzdőknek igyekeznek segítséget nyújtani – kizárólag természetes módszerekkel, azaz mesterséges megtermékenyítést nem alkalmaznak. Párokat, egyedülálló férfiakat és nőket egyaránt fogadnak – vagyis mindenkit, aki gyermeket szeretne vállalni.

Szemléletük szerint a családi életre készülés már a házasság előtt elkezdődik. Ennek része az egészség megőrzése, így szűrésre, nőgyógyászati és egyéb kivizsgálásra is be lehet jelentkezni a Családi Központba. Emellett a fiatal felnőtteket prevenciós, illetve családtervezési tanácsadással is segítik. Mivel a kórház keresztény, az egyes osztályokon dolgozók is keresztény értékrendet vallanak – a betegszállítóktól az orvosokig. Emellett ápolóként több szerzetes is dolgozik a centrumban.

Az Egyházi Kórházak Szövetsége régóta tervezte egy keresztény szülészet-nőgyógyászat létrehozását, mivel erre országosan igény volt – beszélt az alapításról Szigetvári Zsuzsa. A kapcsolódó pályázatra a Bethesda Gyermekkórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK) jelentkezett, terveik megvalósításához meg is kapták a kormány támogatását. Jelenleg a Bethesda Gyermekkorházban épül a szülészet, a BIK-ben pedig a nőgyógyászati részleg.

Vagyis a nőgyógyászat ötletét továbbgondolva, családközpontú megközelítésben jött létre és azóta is folyamatosan fejlődik a Keresztény Családi Centrum.

A modell Magyarországon az állami ellátásban egyedülálló.

A működtetésben külföldi magánellátói és helyi tapasztalatokat ötvöztek annak érdekében, hogy a szakmai irányelvek érvényesülése mellett a hozzájuk fordulók megfelelő légkörben gyógyulhassanak.

Itt a párok nincsenek egyedül

Mindenki, aki azzal keresi meg az intézetet, hogy gyermeket szeretne, egy koordinátorhoz kerül a párjával együtt. A bemutatkozó beszélgetés során átbeszélik, hogy miben várnak segítséget, eddig milyen vizsgálatok történtek, és mire lehet szükség a továbbiakban. Egyetlen koordinátor kíséri végig a párt az ellátás folyamatán: megszervezi a vizsgálatokat és segíti őket, ha bármilyen probléma felmerülne. Így a segítségre szoruló párok nem sodródnak tanácstalanul az ellátások között, hanem tartoznak valakihez, aki felelős értük.

Nincsenek egyedül.

Az ellátás szervezői arra is figyelemmel voltak, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe a hozzájuk fordulók, a sebeket ne kelljen többszörösen feltépni – ebben is segítség a kísérő. Mivel azonban az intézet alig pár esztendős, a tapasztalatok alapján folyamatosan változtatják, fejlesztik a rendszert a minél jobb működés érdekében – mondta Szigetvári Zsuzsa.

A szakemberekszerint eredmények ott várhatók, ahol a pár tagjai is megértik a saját felelősségüket, és együttműködnek az ellátást végzőkkel.

A koordinátorok egy éven át követik a párokat, hiszen ennyi idő elég a vizsgálatokra, a terápiára, és a baba megfoganására – ha minden sikerrel jár. Mindezt induláskor egy megállapodásban rögzítik, majd 12 hónap után egy záróbeszélgetéssel vesznek búcsút egymástól. A koordinátor ekkor kilép a folyamatból, de az ambulanciák továbbra is elérhetők maradnak a jelentkezők számára.

Kinek érdemes felkeresnie egy meddőséggel foglalkozó intézetet?

A meddőség „hivatalosan” azt jelenti, hogy több mint egy évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett nem fogan meg gyermek. Ezzel a problémával a párok 12-18 százaléka szembesül ma Magyarországon – ilyen esetben mindenképpen érdemes kivizsgálásra jelentkezni. A Keresztény Családi Központ vezetője kérdésünkre elmondta: pácienseik köre túlnyomórészt évek óta házas, fiatal párokból áll.

Bár pontos adatokkal nem rendelkezik az intézmény – mivel sokan, miután kilépnek a rendszerből, nem jelentkeznek újra –, de 14 baba már biztosan megszülethetett a segítségükkel.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: MTI/Kálmándy Ferenc

Iratkozzon fel hírlevelünkre