BLM-vezető: a fehérek félállati, genetikailag defektes lények

A Black Lives Matter mozgalom egyik társalapítója, Yusra Khogali szerint a fehér emberek félállati lények, akik ráadásul genetikailag defektesek is. Az elméletet az aktivista egy genetikai magyarázattal is megpróbálta levezetni, amibe belekeverte az emberek bőrszínéért felelős melanint, de még a kozmikus energiát is.

Újból reflektorfénybe került egy megdöbbentő poszt Yusra Khogalitól, a torontói Black Lives Matter társalapítójától. A korábban a Facebookon megjelent írásban a fekete bőrű nő arról ír, hogy a fehér emberek félállatok és súlyos genetikai defektekkel rendelkeznek. Ennek igazolására levezetett egy hajmeresztő genetikai magyarázatot a melanintermelésről, amely az embereknél a bőr, a haj és a szem színéért felelős.

Az aktivista korábbi bejegyzését most James Lindsay osztotta meg a Twitteren, így jutott el sokakhoz.

Az érdekfeszítő értekezés szerint a fehér emberek teste elnyomja a melanintermelést, emiatt lesznek genetikailag defektesek. Khogali azzal érvel, hogy a melanin felelős az erős csontokért, a termékenységért, a fogantatásért, az idegrendszerért, az intelligenciáért, de még a kozmikus energiával való kommunikációért (!) is. Mivel azonban a fehér emberek szervezete nem termel elég melanint, ezért bennük mindezek nincsenek jelen megfelelő mértékben.

Természetesen a poszt rendkívül nagy felháborodást keltett, ráadásul nem ez az aktivista első megosztó kijelentése. 2016-ban ugyanis egyenesen azt írta ki a Twitterre, hogy „Allah adjon neki erőt ahhoz, hogy ne ölje meg a férfiakat és a fehér embereket”. 

 

Akkor a BLM társalapítója azzal próbált mentegetőzni, hogy ezt hirtelen felindulásból írta, és egyben azt is sajnálattal tapasztalta, hogy a posztja nagyobb média figyelmet kapott, mint a BLM mozgalma.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

„Megöltetek egy gyereket!” – sokkoló fordulatot vett a BLM mozgalom

Forrás: v4na.com