Anya, én unikornis akarok lenni!
Az unikornis egy mitológiai lény, melynek európai gyökerei az antik kultúráig vezethetők vissza. Az egykori görög filozófusok és történészek lakóhelyéül Afrikát, illetve Indiát említették, minden bizonnyal az orrszarvúval azonosíthatták. 
Az antik hagyományok szerint az unikornis vadon élő, oroszlánfarkú fehér ló, amelynek homlokán egy hosszú, egyenes szarv található. A mitológiai lény elejthetetlen a vadászok számára, ugyanakkor ha egy szűzleánnyal találkozik, akkor annak érintésére megszelídül. Úgy vélték, szarvának őrleménye minden mérget hatástalanítani képes varázsszer. A méregkeverőktől tartó középkori uralkodók gyakorta vágyakoztak a csodás lény szarva után.
A vikingek ezen segítettek: igen magas áron – olykor egy egész birtokért! – adták el az uralkodódinasztiák tagjainak az „unikornis szarvakat”.
A vikingek kalandozásaik során természetesen nem az egyszarvúra, hanem a narválra találtak rá, melynek agyarát az arannyal azonos áron értékesítették. Egy alkalommal a szász választófejedelem százezer tallért fizetett egyetlen narválbika agyaráért. Európában a 17. századig úgy vélték, hogy az unikornis létező lény; ekkortájt derült fény arra, hogy az „unikornis szarvak” valójában a tengeri emlősök megnövekedett fogai. 
A középkorban a csodálatos egyszarvú alakját a keresztény kultúra is átvette. A vértanú Szent Jusztina (†304) ikonográfiai ábrázolása az unikornissal kötődött össze, mellyel Jusztina szüzességét kívánták kifejezni. Ugyanis a vértanúszent Krisztust választotta vőlegényének, nem ment hozzá a szülei által választott férfihoz.
Az egyszarvú tehát a keresztény kultúrában a tisztaság szeretetének, a becsületnek és a hűségnek a jelképévé lett.
Kevésbé ismert, hogy az egyszarvú alakja Krisztus-szimbólum is, ugyanis egyes 15. századi ábrázolásokban a megtestesülés üdvtörténeti eseményét ábrázolták a segítségével. Ezeken az Angyali üdvözlet-ábrázolásokon Gábriel arkangyal három (olykor négy) kutyával (hit, remény, szeretet / irgalmasság) űzi az unikornist, amely végül egy kertbe, Máriához menekül.
A 16. században az ilyen megfogalmazású alkotások létrehozását a tridenti zsinat megtiltotta.
A későbbi unikornis ábrázolások ezért elsősorban a református egyház tárgyalkotó, díszítőművészetében jelent meg. 
Az elmúlt tíz évben igen gyakran találkozhattunk a játékboltok kínálatában unikornisokkal. Az egyszarvúak mai megformálása szinte mindig kiegészül a szivárvánnyal, ez azonban nem az ószövetségi jelképre utal – mely szerint Isten összekapcsolta magát a teremtett világgal, így magával az emberrel is –, hanem a másság elfogadására. A ’70-es évek végétől a szivárványt egyre többen a tolerancia és a melegbüszkeség szimbólumaként is használják. 
Míg korábban az egyszarvú – érthető okokból – a férfierőt szimbolizálta, addig a 21. század ajándékboltjaiban a csodás csődör teljesen elnőiesedett. Talán nem tévedünk nagyot, ha a mai unikornis ábrázolások előképének a ’80-as, ’90-es évek Én pici pónim című rajzfilmje habcsók-varázsbirodalmát tekintjük. Az egyszarvú-divat megerősödésében részben szerepe volt a 2010-ben bemutatott Gru (Despicable Me) című animációs filmnek is.
Mára az infantilizmussal együtt járó unikornisimádat új formát nyert, a figura teljesen elveszítette maszkulin jellegét.
A kétes ideológiát megtestesítő lény vizuális ábrázolásai ott vannak mindenhol, mindenre rátelepszenek. Használati és dísztárgyak tucatjain vihetjük haza a kedves szivárványost.
A kis pajkos patás hirdeti: „Valósítsd meg az álmodat!”, „Varázsoljunk együtt!” – És a mesés szlogenekre van kereslet, hiszen kiüresedett világunkban sokaknak szüksége van valamire, valakire… Van, aki ezt a hiányt épp szarvas-pónikkal igyekszik kitölteni. A kitolódott ifjúkor, a gyermeklelkű felnőttek vágy- és ízlésvilága teret engedett a szivárvány-unikornisok létrejöttének.
Hiszen az egyszarvúkat ábrázoló termékékek nemcsak a kicsiket, hanem a nagyokat is megcélozzák.
Az ezotériába hajló lakásdekorációkban az unikornisos tárgyak egyre inkább átveszik a korábbi évek „szerencsehozó” koboldjainak és baglyainak szerepét. A hétköznapi élet komorságát a tárgyiasult púderes mesebeli lénnyel kívánják színesíteni.
Az „unikornishívő” álmodozók talán észre sem veszik, hogy a régi jelentéstartalmaitól megfosztott jelkép üzenetét szép lassan egy transznemű szimbolika veszi át: így jöttek létre az elmúlt években a panda-, a cica-, és lámakornisok! Mindazok, akik a különlegesek között is különlegesek kívánnak maradni, furcsa, kicsavart jelképekkel igyekeznek saját identitásukat reprezentálni… 
Az emberi jelképek és mitikus lények átalakulásának okai nem válaszhatók el a biológiai és társadalmi nemek körüli politikai és közösségi vitáktól. A mesefigurákon át becsempészett genderideológia a legfiatalabbak énképe számára lehet különösen káros. Olyannyira, hogy egy nap talán arra ébrednek majd a gyanútlan szülők, hogy gyermekük a sok szivárványos blődséggel telítve így szól: „Anya, unikornis akarok lenni!”
Tóth Gábor
