A jó pap holtig tanul, de a rossz is
„Egyes tagok az Egyházban és az Egyház által Istentől a közösség különleges szolgálatára kapnak meghívást. Ezeket a szolgákat kiválasztják és az egyházi rend szentségével fölszentelik. A Szentlélek így teszi alkalmassá őket arra, hogy Krisztusnak, a Főnek a személyében cselekedjenek az Egyház minden tagjának szolgálatára. A fölszentelt szolga ugyanakkor Krisztusnak, a Papnak ikonja, »képmása«” – olvashatjuk a Katolikus Egyház Katekizmusában.
A pap „Krisztusnak, a Papnak a képmása”.
Az összes emberi esendőség ellenére a szentség ereje mutatkozik meg a papi szolgálatban: Jézust szemlélhetjük benne. Az már csak másodlagos, hogy a felszentelt ember élete hogyan igazodik a tökéleteshez. Magunkból kiindulva tudhatjuk, hogy ez az igazodás folyamatos munkát kíván tőlünk. Vagyis a papok belső lelki megújulását sem felejthetjük el. Helytelen azt a képet dédelgetni magunkban, hogy a pap a magán viselt, kitörölhetetlen szentségi jel okán teljesen makulátlan. Ez messze nem így van. A valóságban találkozunk mogorva atyákkal, hisztisekkel, lustákkal – hogy csak a legelfogadhatóbb negatív emberi tulajdonságokat soroljuk –, de egyre többen lesznek pszichésen betegek vagy esnek az alkohol fogságába, esetleg a kicsapongó testi szenvedélyek rakoncátlan örvényébe.
A szexuális visszaélésekről is egyre többet hallani, annak ellenére, hogy felmérések mutatják: az egyházban sokkal kisebb százalékban fordulnak elő ilyen esetek, mint az élet más területein. Persze ha éppen a közvetlen ismeretségi körünkben történnek ilyesmik, az bizony felkavarja az egyházzal kapcsolatos békés hozzáállásunkat és biztonságérzetünket. Ilyenkor ahelyett, hogy felfedeznénk a devianciák mögötti emberi részt, sokszor szívesebben mondunk nemet az egészre, vagyis az örökre, a szentre és az egyházra, végső soron pedig Istenre is.
A papság örökre érvényes karakterét Jézus Krisztusban kell megtalálnunk.
A papok az anyaméhben már magukban hordozzák a papságra szóló isteni meghívást. Zárójelben jegyzem meg: gondoljunk csak bele, hogy az abortuszok nagy száma miatt hány papot végeznek ki a születésük előtt! Zárójel bezárva.
Jézus papsága éppúgy nem múlik el, ahogyan az általa bemutatott áldozat is minden időre érvényes, egyszeri és megismételhetetlen.
„Az ószövetség papjai abban látták a feladatukat, hogy közvetítsenek az égi és a földi világ, Isten és népe között. Mivel Krisztus az egyetlen »közvetítő« (1Tim 2,5), az ószövetségi papság beteljesedett és befejeződött. Krisztus után már csak egyetlen papság lehet: Krisztusban, Krisztus keresztáldozatában és Krisztus meghívása és apostolis megbízása által” – fogalmazza meg a lényeget a YouCat, a Katolikus Egyház Ifjúsági Katekizmusa. Hozzáteszi: „ A szentségeket kiszolgáltató katolikus pap nem a saját erejéből és nem erkölcsi tökéletessége folytán cselekszik (ez utóbbi gyakran nincs is meg), hanem »in persona Christi«. Fölszentelése által kapja meg Krisztusnak átváltoztató, gyógyító és megmentő erejét. Mivel a papnak önmagától semmije sincs, ezért ő mindenekelőtt szolga.
Minden igazi pap ismertetőjele, hogy alázatosan csodálja saját hivatását
– olvasható a YouCat-ban.
A cölibátus.
A cölibátus értelmetlenségnek tűnő gyakorlatára is csak Jézus a válasz. Jézus nélkül ez az egész merő önsanyargatás lenne csupán. Családos emberként, gyakorló hétgyerekes apukaként hozzátenném, hogy
nagy különbség nincsen a cölibátus és a nős állapot között.
A házas férfiak is lemondanak minden nőről a feleségükön kívül. A házasság sokszor rögös hétköznapjait látva pedig az egy fedél alatti műhely is hamar a hűség próbáit állítja elénk. Az ezekre adott, megújított igenek erősítik és növelik a feleket, és segítenek Isten felé is.
Benedek pápa a nőtlen életformára a következő magyarázatot adta:
„A cölibátus nem jelentheti azt, hogy »az ember üres marad a szeretetben, hanem azt kell jelentenie, hogy elragadja őt az Isten iránti szenvedély«”.
A megkeresztelt és megbérmált katolikus az egyházi rend és a házasság szentségében sajátos küldetést kaphat az Egyházban Isten szolgálatára. Tehát egyik sem önmagáért van, hanem másokért – az egyházért, Isten népéért. Azokat a csatornákat jelenítik meg, amelyeken keresztül Isten szeretete áramlik a világba.
Miért nincs átjárhatóság a katolikus papság és a házasság szentsége között?
Az előzőekből is következik tehát, amit a YouCat is megerősít: „Pappá lenni nem valamilyen hivatali tevékenység átvételét jelenti”, sem visszaadását. De ugyanez a helyzet fennáll a házasság esetében is. Ott sem cserélgetjük – normális helyzetben – az „öregecskedő feleségünket” egy frissebbre.
Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, hogy „már ne ketten legyenek, hanem egy test” (Mt 19,6). Így kell megélniük a szeretetet, termékenynek kell lenniük, és Isten jelévé kell válniuk, aki nem más, mint túláradó szeretet – fogalmaz a YouCat.
Jézus cölibátusban élt – minden fellángoló próbálkozás ellenére, amely megpróbálja őt összeboronálni a korábban utcanő Mária Magdolnával –, ezzel akarta kifejezni
osztatlan szeretetét az Atya iránt.
A papok Krisztus ikonjaiként ezt jelenítik meg és gyakorolják: az Úr iránti osztatlan odaadásuk és a szolgálatra való teljes készségük jele a megélt nőtlenségük.
Amikor egy pap „szögre akasztja a reverendáját”, és ezzel nemet mond a korábbi igenre, azért, hogy „ne öregedjen meg egyedül”, és hogy egy „teljesebb életet” élhessen egy nő mellett, valójában nem cselekszik legitim módon. Nem fog neki sikerülni, hiszen a saját szívét teljes mértékben, száz százalékosan Istennek adta – kitörölhetetlen jeggyel. Vagyis nem tud Isten előtt érvényes házasságot kötni. A papságának hivatalszerű elhagyásával – amelynek számtalan korábban felismerendő és egyéb, emberileg megérthető oka lehet – egy olyan új helyzetbe lép át, amelynek
szentségi, Isten által elgondolt megvalósulása soha nem tud majd létrejönni.
Vagyis a laicizáló paptestvérek továbbra is papok maradnak. Örökre. Ám egy olyan csapdát állítottak fel maguk előtt, amelyben csak remélik, hogy az Istennel korábban megélt kapcsolatuk továbbra is zavartalanul folytatódhat. Biztos?
Gável András
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
További olvasásra ajánlott írásunk:
