Kiemelten fontos, hogy minél többen vegyünk részt a nemzeti konzultációban

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány egyetértési pontokat akar létrehozni, és ehhez látni kell, hogy a magyar emberek mit gondolnak a vírus elleni védekezésről, mivel értenek egyet, mit támogatnak.

Menczer Tamás emlékeztetett: egész Európa kiszolgáltatott volt a védőfelszerelésekkel kapcsolatban, mindenki Kínában állt sorban. Több nyugati országban nem volt elég lélegeztetőgép, így az orvosoknak kellett eldönteniük, kinek jut és kinek nem, ki élhet, és kinek kell meghalnia. Ezt Magyarország mindenképpen el akarta kerülni.

A lélegeztetőgépekért elképesztő verseny folyt, ebben a versenyben Magyarország helyt állt.

Az államtitkár szerint a baloldalnak valójában nem a lélegeztetőgépek, nem az emberélet megmentése a fontos, hanem a hatalom megszerzése, hiszen bár korábban rengetegszer követelte a lélegeztetőgépek vásárlását, most támadja a beszerzést. – Ez szerintem a rendszerváltás óta zajló magyar politika egyik legembertelenebb, ha nem a legembertelenebb, legaljasabb akciója – mondta Menczer Tamás.


Hirdetés

Az operatív törzs és a kormány álláspontja az, hogy Magyarország nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe életmentő berendezéssel kapcsolatban. Ebben nyújt segítséget az egészségügyi berendezéseket gyártó váci cég, a Celitron, amely jelezte, hogy náluk megvan a szükséges tudás és kapacitás is arra, hogy lélegeztetőgépet gyártsanak. – Húsvétkor kezdődött a közös munka, két hónap után felállt a cég lélegeztetőgép-gyártó kapacitása – fűzte hozzá.

A Celitron a világ egyik legjobb lélegeztetőgépét, a Panther-5 típusút gyártja, amely invazív és non-invazív lélegeztetésre, illetve külső párásító berendezés használatával magas áramlású oxigénterápiára is alkalmas. Az intenzív terápiás szakma által megkövetelt modern lélegeztetési módokon üzemeltethető, a lélegeztetéshez kapcsolódó paramétereket kiterjedten monitorozza, és diagnosztikai képességekkel is rendelkezik.

– Ez azt jelenti, hogy olyan világszínvonalú lélegeztetőgépet gyártanak Vácon, amely járványidőszakban, valamint a mindennapos intenzív ellátás során egyaránt használható

–  ismertette az államtitkár.

– A nemzeti konzultáció negyedik kérdése vonatkozik a hazai gyártókapacitások létrehozására, így, ha ennek fontosságával a magyar emberek egyetértenek, akkor támogassák a kormányt – hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy újabb harcok előtt állunk, hiszen a vírus nem múlt el, vakcina továbbra sincs, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, valamint a „Soros-kommandó” és a hazai baloldal politikai támadásai is folytatódnak. Kiemelten fontos tehát, hogy minél többen mondják el a véleményüket, vegyenek részt a nemzeti konzultációban.

MTI

(Kiemelt képünkön: Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminiszter tájékoztatatási államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 25-én. MTI/Kovács Attila)

'Fel a tetejéhez' gomb