Öt kenyér és két hal
A dicsőítésvezetés praktikus aspektusait körvonalazó írásainkkal nem biztos, hogy mindenki egyetért. Azzal még könnyebben megbirkózott mindenki, hogy fontos lélekben felkészülni a dicsőítésre. A dicséretvezető dicsőítésből dicsőítésbe lép át, amikor a belső szoba intimitásából érkezik. Ám a hangszeres tudás mint mérce már kevésbé volt elfogadható a „jó lesz ez így is” oldalon magukat önámításba ringatók körében.
A lelki attitűd, a dicsőítő szív és a hangszeres – legtöbb esetben fejleszthető – képességeink tehát hozzájárulnak, hogy felszerelten állhassunk bele a másokat Isten jelenlétébe vezető szolgálatba. Szolgálatot említettem szándékosan. De nem azért, mert például ne lehetne a dicséretvezetésbe fektetett rengeteg munkát a közösség anyagi hozzájárulásaival ellentételezni. Sőt, úgy gondolom, hogy
az egyházközség élő hitét mutatja meg, ha a zenei szolgálatot végzőket el tudja és el akarja tartani,
hogy azok minél teljesebben a dicséretvezetésnek szentelhessék az idejüket.
A dicsőítésvezetés szolgálata áldozatokat vár az arra vállalkozóktól. Nem elegendő a rutin, a megszokott sémák használata. Tervezést kér: becsülettel elvégzett munkát a közzösséghez tartozók javára. Akkor is, ha ennek csak egy egészen kis szeletét látják mindazok, akik a dicsőítésben részt vesznek.
Nem helyes csak úgy, a „Szentlélekre hagyatkozva” megjelenni az egyes alkalmakon.
Tervvel kell érkeznünk.
Ennek az előzetes „haditervnek” – hiszen szellemi harcról van szó – minimum két szála létezik. Először „el kell kérnünk az Úrtól”, hogy ő mit akar üzenni majd az egybegyűlteknek. Az előzetes szentségimádás vagy az Ige olvasása szabad kezet ad Istennek, hogy tudtunkra adja ezirányú szándékát.
Amint a fő üzenettel tisztában vagyunk, tematikusan, a dalok tartalmi üzenetének szintjén kell összeállítanunk a dicsőítés szellemi ívét. Ezzel párhuzamosan figyelnünk kell a tervezés második szálára is. A hangnemek, előjátékok helyes megválasztása folyammá tudja majd duzzasztani az egyszerű szavak erejét.
Sok dalt kell ismernünk – fejből!
Nem lehetséges, hogy a kottánk vagy a tabletünk rabláncai lekötözzék az Isten felé közelebb vivő szárnyainkat. Ezek mind terhek, súlyok lennének, amelyek nem engednek teret a ráhagyatkozásnak. Vagyis a dicsőítésvezetőnek széles spektrummú tárgyi ismerettel kell rendelkeznie. Az a vezető zenész, akinek nem látható a tekintete, mert a helyes hangszeres játék és szöveg érdekében a segédleteit bújja, képtelen arra, hogy jelekkel, buzdításokkal kommunikáljon a rábízottakkal.
Nagyon fontos szem előtt tartani a megfelelő hangnemek kiválasztását. Adott esetben indokolt lehet egy addig nem megszokott hangnemben eljátszani valamelyik éneket, ha az segíti a kontinuitást. Ám a folytonosság még nem minden.
Aki nem képes kombinálni a csenddel, nem lesz több, mint egy jól összerakott rádióműsor zenei szerkesztője.
A hangnemek választásánál sem lehet felelőtlenül dönteni. Egy adott ének ha túl magas vagy túlzottan mély hangtartományba kerül, ugyanúgy tönkre teheti a dicsőítés szakrális légkörét. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy különösen frissítő, ha szerencsés módon hangnemet váltunk két dal között. Ilyenkor zeneileg is látnunk érdemes, hogy honnan hová akarunk eljutni.
Látni fogjuk: minden előzetes tervezésünket felül tudja írni az Úr, aki azonban arra épít, amink van.
Neki fontos a mi „haditervünk”.
Biztosnak kell lennünk abban, hogy nem akar olyan akadály elé állítani bennünket, amelyet képtelenek lennénk megugrani. Isten vágya, hogy az ő népe vele legyen. Aki a dicsőítés vezetésére vállalkozik tisztában kell lennie a saját tudásával, amelyet Isten és a közösség rendelkezésére bocsát, ahogy az történt a csodálatos kenyérszaporítás evangéliumi elbeszélésében
az öt kenyérrel és a két hallal.
Gável András
További olvasásra ajánlott írásaink:
A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével
A dicsőítésvezetőnek meg kell küzdenie az önmutogatás kísértésével
