Levendula és rózsa napok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében

Levendula és rózsa napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében koncertekkel, előadásokkal, népzenei- és néptáncbemutatókkal, gyerekműsorokkal, növényvásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel várják az érdeklődőket.

Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója közölte, az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Kifejezetten arra törekszenek, hogy mindig új, a vendégek számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be.

A kert rózsagyűjteménye is szemet gyönyörködtető, a szivárvány minden színében nyílnak a virágok és számos növekedési formájú rózsabokor figyelhető meg.

A futórózsák akár kétméteres magasságig felnyúló, virágokkal dúsan megrakott bokrai már messziről virítanak, és a reneszánsz rózsákhoz híven édes illattal töltik meg a levegőt. A rózsakert belsejében, az egyes ágyásokban a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a miniatűr rózsák, valamint számos, a hajtás végen több virágot bontó (polyantha) rózsafajta is fotózásra csábít.

A rózsakerti gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, amely a rózsakert mögött folytatódik, és benne két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették. Ebben az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első, La France nevet kapó teahibrid, és jelentek meg újabb és újabb fajtákat.

A füvészkert és az egyetem kulturális irodája által immár hetedik alkalommal megszervezett fesztivál résztvevői a fűszerkerti szépségeket csak megcsodálhatják, a növényárudákból azonban haza is vihetik a levendulatöveket, valamint más egzotikus és évelő növényeket.

A kétnapos rendezvény minden korosztály számára kínál vonzó programot. Az előadásokon szó lesz a levendula, a gyógy- és fűszernövények jótékony hatásairól, a történelmi rózsákról, az érdeklődők megismerhetik a szappankészítés és a méhészkedés rejtelmeit.

A hétvégén fellépnek mások mellett a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei, a Terebes zenekar, a Meszecsinka Duó, Benedekfi István és Zoltán, valamint Szirtes Edina Mókus és Jammal. A gyerekeket pedig a Grimm-busz színház és a Csiga Duó szórakoztatják.

MTI

(Kiemelt képünk forrása a Pixabay.com)

Iratkozzon fel hírlevelünkre