Ne avatkozzunk közbe, inkább segítsük a természetes folyamatokat! – Példaképünk dr. Dékány Ágnes nőgyógyász

– Miért éppen a szülész-nőgyógyász hivatást választotta?

– Annak idején azért mentem el tanulni a pécsi orvosi egyetemre, mert nagyon érdekelt az emberi test működése: kutatóorvos szerettem volna lenni. Aztán a harmadévben megtapasztaltam, hogy mennyire jó dolog, ha az ember valakinek akár csak egy jó szóval is tud segíteni. Ekkor döntöttem el, hogy a gyógyító orvoslás felé veszem az irányt. A másik meghatározó élményem még első év végére tehető, amikor volt egy kötelező ápolási gyakorlat, ami az érzékenyítésünket szolgálta, azt, hogy találkozhassunk valódi szakmai helyzetekkel. Egyik tanárom javaslatára ekkor egy szülészetre mentem gyakorlatra, és azt nagyon izgalmasnak találtam; megtapasztalhattam a szülés, a születés örömét. Aztán ez egy kicsit feledésbe merült, míg végül az egyetemi tanulmányaim végén újra feltört bennem az érzés, hogy milyen jó lenne a születés körül segédkezni.

– Mit jelent ön számára az élet?

– Az, hogy az emberi élet érték és a nulladik perctől indul, soha nem is volt kérdés számomra! De az élet tisztelete és becsülete kamaszkorom óta meggyőződésem. Az egyetem elvégzése után, Budapestre kerülve senkit nem ismertem a szakmában, ezért bementem az orvosi egyetem tanulmányi osztályára, és kértem, hogy adjanak egy listát a városban működő szülészetekről. Ez alapján sorra jártam a szülészeteket, mindenhol megkérdeztem, dolgozhatnék-e ott? Nagyon sok helyen durva indokkal utasítottak el, hát még amikor kiderült, hogy terhességmegszakítást nem végzek. Végül egyetlen professzor volt kész ezek tudatában is a befogadásomra: prof. dr. Rákóczi István, a Szent Imre Kórházban. Náluk akkoriban a természetes szülés dr. Bálint Sándor munkája révén bevett gyakorlat volt. Itt már akkor létezett az alternatív szülőszoba, az alternatív szülészet. Elég furcsa egyébként, hogy miért hívjuk alternatív szülészetnek, hiszen ez az igazi, a természet szerinti forma… Ebben a kórházban találkozhattam a medikalizált szülészettel is, és volt lehetőségem választani. Dr. Bálint Sándor és csapata felé orientálódtam.

– Ön köztudottan a természetes fogamzás-szabályozás és a természetes szülés híve. Miért érzi fontosnak ezt a hozzáállást?

– Mert az ember érkezése erre a világra így lett kitalálva! (Nevet.) Az ember életében van néhány nagyon meghatározó momentum, döntés – ilyen például a társunk, munkahelyünk, lakhelyünk választása. 

A várandósságot és a szülést ugyancsak nagyon meghatározó időszaknak gondolom a családban, de különösen a női életútban.

Évek óta keresem a jó szót arra, amit valójában a Szülni jó! csapata és én képviselünk. A háborítatlanság kifejezés azért nem jó, mert a másik oldalon ott van, hogy háborgatott, így eleve támadó hangvételű a megnevezés – és a támadás nem visz előre. Az alternatív azért nem jó, mert túl elvont; a családbarát valamelyest közelít a jó kifejezéshez, de az sem pontos. A szülés, bár természetes folyamat, mégis életünk azon eseménye, ami egy kicsit több figyelmet érdemel, ami körül kell, hogy legyen egy „védőháló”, amit a szülés dinamikájához, természetes lefolyásához jól értő segítők alkothatnak. Emellett persze ott lehet hálóként az édesapa, a dúla vagy más segítő.

Az a cél, hogy a természetes folyamatba ne beavatkozzunk, hanem segítsük, hogy kibontakozzon a szülő nő.

Azonban ha baj van – ami ritkán, de előfordul –, azt viszont vegyük észre és avatkozzunk be! Volt olyan páciensem, aki feltette a kérdést: tudja, hogy én a természetes szülés pártján vagyok, ez azt jelenti-e, hogy soha nem végzek császármetszést? Mire azt válaszoltam, hogy a természetes szülés azt jelenti, hogy feleslegesen nem végzek semmilyen beavatkozást, így császármetszést sem. Törekszem arra, hogy minden vizsgálatra, császármetszésre valóban csak indokolt esetben kerüljön sor.

– Ki van-e téve támadásoknak az a nőgyógyász, az életvédelem mellett köteleződik el – ahogyan ön is?

– Alapesetben az a jó, ha egy nőgyógyásznak „zsigerből jön” ez a hozzáállás, és meg is éli azt. Mi, akik az életvédelem mellett köteleződtünk el, akár naponta szembesültünk a kórházban támadásokkal, megrovással, azzal a váddal, hogy az osztály közös munkája alól húzzuk ki magunkat. Volt emiatt számos nehézségem. Elhatároztam, hogy ha ezt nem tudom kikerülni, akkor nem leszek szülész-nőgyógyász.

De mivel sziklaszilárd volt bennem a döntés, a nehézségeket is könnyebben vettem.

A szakképzés idején volt több konfliktusom, de a szakvizsga megszerzése után már könnyebben fogadták el az álláspontomat a kollégák. 

– Volt olyan élménye a szülőszobán, amit a legszebbnek tart mind közül?

– Szülőszobán jelen lenni nagyon jó dolog, egyetlen konkrét történetet nem tudnék kiemelni. Újra és újra átélni azt a csodát, ami ott megtörténik, számunkra is fantasztikus dolog. Minden szülésben van valami különleges, valami egyedi, ahogy minden emberben is – éppen ezért nem lehet megunni. Mi is megkönnyezünk egy-egy szülést, családdá válást. Pont emiatt számos történetet tudnék mesélni, hiszen

sokféleképpen tud szép lenni a szülőszobai jelenlét.

Volt eset, amikor egy kezdetben reménytelennek tűnő szituáció nagyon szép szüléssel zárult. Volt olyan anyuka, aki úgy gondolta, hogy pontosan tudja, mit kell csinálnia, és ez a habitus visszatartotta a tanácsok befogadásától – úgy jött a szülésre, hogy szinte semmit sem tudott. Úgy kellett őt felkarolni és segíteni, hogy a gyermeke születése mégis szép és maradandó élmény lehessen. Fantasztikus az is, amikor segítőként egy szülészeti veszteség után, egy későbbi szülésnél jelen tud lenni az ember. Előfordul az is, hogy beteg, vagy élettelen baba jön a világra, és abban a helyzetben kell az anya mellett állni, átsegíteni a mélyponton. Ezeket a helyzeteket is meg kell élni és elgyászolni, elengedni – nem csak gyorsan túllenni rajta. Ritkán, de vannak lelkileg megterhelő szülések is, amik után mi magunk is segítségre szorulunk. 

A saját szüléstörténeteim viszont csodálatosak, egyben szakmai szempontból nagyon tanulságosak voltak.

Sokan azt gondolnák, hogy a komplikációval terhelt szülések jelentik számunkra a nagyobb terhet, és ahol minden rendben megy, ott nekünk is könnyebb a feladatunk. Ugyanakkor egy szakmai szempontból problémamentes szülés adott esetben olyan anyával, akivel nem találjuk meg a közös pontot – divatosan kifejezéssel élve: a kémiát –, sokkal megterhelőbb lehet. Arra is volt példa, hogy életveszély alakult ki szülés közben, utólag a kismama mégis azt mesélte, hogy jó szülésélménye volt, mert támogatást kapott, a vészhelyzetben is vele voltunk, elmondtuk neki, hogy mi történik és mit tud tenni annak érdekében, hogy javuljon a helyzet.

– A privát, családi életét mennyire befolyásolja, hogy orvosként állandó készenlétben kell álljon?

– Van egy fantasztikus férjem, ez az alfája és omegája az egésznek! Nemrég beszélgettünk családról és hivatásról vele, és azt mondta: látja, hogy amit csinálok, elhívás, amiben ő is szívesen segít nekem. Informatikus a szakmája, így a technikai háttérmunkákban is nagyon sokat segít, de ha az otthoni teendőkről van szó, akkor is számíthatok rá. Nem ritka, hogy napokon át neki kell a gyerekekről és a háztartásról is gondoskodnia.

De nem is a családi élettel való összeegyeztetés a legnehezebb a szülészet-nőgyógyászatban, hiszen a gyerekek is abba nőnek bele, hogy számítaniuk kell arra: elindulunk valahova, de ki tudja, végül hol kötünk ki. Hiszen közben engem lehet, hogy hívnak egy szüléshez.

Az igazi nehézség az állandó, heti 7 napos készenlét és az, hogy mindig kell legyen egy „B” verzió; hogy mi van akkor, ha az eredeti terv helyett szüléshez kell menni.

Akkor ismeri fel az ember igazán ezt a folyamatos alapfeszültséget, amikor egy kicsit igazi, „offline” szabadságra megy. De ez inkább személyes kihívás, amiből kevesebbet érzékel a család.

– A hit milyen kapaszkodót jelent a mindennapok kihívásaiban?

– Ez az, amit a férjem, ahogy említettem, találóan úgy fogalmazott meg, hogy elhívás. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy miért is csinálom ezt? Egyrészről van egyfajta felelősségérzetem, hiszen azt gondolom, hogy az események szerencsés egymásba fonódása révén meg tudtam tanulni egy olyan fajta szülészkedést, ami nagyon jó. Ha valaki egy bizonyos tudás birtokában van és azt megtartja magának, az szerintem bűn; vagy legalábbis hiba! Éppen ezért

nagyon szeretem átadni a tudást, és nagyon jó érzés, hogy sokakat érdekel mindaz, amikre rájöttem, amiket megtanultam.

Másrészről ott van bennem a segíteni akarás. Az elmúlt időszakban azért nem látott engem a családom, mert a koronavírus-járvány miatt rengeteg kismama keresett fel segítségért. Azzal például, hogy akinél szülne, az nem vállalja, mert idősebb; a kórházban, ahol szülne, nem lehet jelen az édesapa, és hasonló esetek… Azt éreztem, hogy a kialakult helyzetben én a magam részéről ezzel tudok segíteni, így minden megkeresésre igent mondtam. Nyilván ez most több feladatot ró rám, és nagyobb áldozatot kíván a családomtól is. Érdekes egyébként a vírushelyzet pszichológiai hatása: sokan túlhordták a babát, mert az elengedés ebben a veszélyes időszakban nem ment könnyen.

Harmadrészt: a szülés olyan szinten hat ki a nő személyiségére, szexualitására, önbizalmára, nőiességére, anyaságára, párkapcsolatára, hogy egy fajta missziónak tekintem az ebben való segédkezést. Mindezek mellett az istenhitem sokszor segít át egy-egy nehéz szituáción

– mert azért a szembeszél mindig erősen fúj. 

– Négygyermekes anyaként és az orvos szemszögéből hogyan látja a szülés, születés jövőjét?

– Rengeteg kismama mondja, hogy a szülész-nőgyógyász kiválasztásban számított neki az, hogy magam is többgyermekes édesanya vagyok. Sokáig nem gondoltam, hogy ez ilyen jelentőséggel is bírhat. Egyik oldalról értem, hiszen a „te is átmentél rajta, tudod, miről beszélek” gondolata biztonságot adhat. Ugyanakkor belülről is ismerve a szakmát, tudom, hogy

vannak olyan férfi nőgyógyászok is, akik nagyszerűen segítik a szüléseket, noha saját szülésélmény-megtapasztalásuk nyilvánvalóan nincs. Míg némelyik női kolléga viszont nem igazán érzi a szülés lényegét…

Nehéz kérdés a szülés-születés jövője, hiszen számos irányba van elmozdulás, amelyek egy része jó, egy része pedig inkább aggodalomra ad okot. Annak kifejezetten örülök, hogy egyre több a tudatos kismama. Ám elszomorító, hogy vannak, akik automataként tekintenek a szülésben segítő gárdára: bedobják a szolgáltatás díját, és egy jó szülésélményt várnak cserébe. Sokan vannak még mindig olyanok is, akik egyáltalán nem készülnek a szülésre, holott ez nagyon komoly csapatmunka, ahol az édesanya is  aktív, fontos tag! Az orvos önmagában kevés hozzá, az azonos szemléletű szülésznő elengedhetetlen a sikerhez, hiszen kettejük munkája, hozzáállása, összeszokottsága a záloga a megfelelő, támogató légkör kialakításának. Nagyon hálás vagyok, hogy orvosként rátaláltam ilyen nagyszerű szülésznőkre, akikkel szavak nélkül tudunk mindent „megbeszélni” a szülőszobán, úgy, hogy nem zökkentjük ki a kismamát a saját ritmusából. Ugyanis a legfontosabb, hogy

mi, akik ott vagyunk a szülés körül, segítsük a szülő nőt végigmenni azon az úton, amelynek végén ő anyává válik.

A jó szülészet ismérve az is, hogy úgy tesszük a dolgunkat, hogy az kívülálló számára semmittevésnek tűnhet. Holott jelenlétünk, tudásunk és szavaink segítik az anyát abban, hogy igazán önmagára találjon, hogy szülése elementáris erővel „borítsa be”, és gyökeresen javítson az élete minden területén. Ha ez sikerül, akkor aznap is megérte felkelnünk.

Gyöngy-Pethő Krisztina

Kiemelt képünk forrása: Tóth Gábor/Vasárnap.hu