Ungváry Zsolt: Katonásdi
A honfoglaló magyaroknál minden férfi katona volt. Gyerekkorától tanult lovagolni, fegyvert forgatni. Ha csatába indultak, valamennyien mentek. Elég hatékonyan működött, száz évig rettegésben tartottuk egész Európát. Aztán a feudális kötöttségek miatt a végtelen szabadság megszűnt, és a királyi vitézekre maradt a honvédelem feladata.
Ekkor már adódtak megingások, belefutottunk például egy jókora vereségbe Muhinál. Aztán jöttek a földesúri bandériumok, a telekkatonaság, később Mátyás zsoldosserege. Még ezek az évszázadok is inkább sikeresnek bizonyultak. Majd idegen uraink kötéllel vagy verbunkkal fogták a magyart császári katonának.
A modern kor elhozta az általános hadkötelezettséget, amivel elvesztettük az iszonyú emberáldozattal járó két világháborút és az ország kétharmadát.
Végül pedig mindennek a legalja, a békebeli sorkatonaság. Ez a hadsereg aztán már legfeljebb kukoricaszedésre volt alkalmas, arra sem túl jó hatásfokkal. Tisztek és honvédek gyűlölték egymást, komolyabb támadás esetén minden baka először a feljebbvalója ellen fordult volna, aztán pedig hanyatt-homlok menekül, mielőtt az ellenség lemészárolja.
Én 1987-88-ban az úgynevezett első lépcsős – tehát papíron a legnagyobb harckészültségű – Lenti helyőrségben szolgáltam, aknavetősként. Géppisztollyal egyszer lőttem az egy esztendő alatt, az aknavetővel soha.
Mostanában egyre többször olvashatjuk, betelefonálós műsorokban hallhatjuk, itt volna-e az ideje a 2004-ben megszüntetett sorkatonaság visszaállításának. Az emellett szóló érvekben visszatérő elemek: embert faragnak belőlük, rájuk fér, mi is kibírtuk. Ezek az önző szempontok részben abból indulnak ki, hogy „ha már nekem rossz volt, másnak se legyen jobb”, illetve a megaláztatáshoz, felesleges szenvedésekhez hozzá kell szokni, mert az élet úgyis ilyen.
Valójában a megaláztatáshoz, (lelki) fájdalomhoz nem lehet hozzászokni, az hosszú távon beteg, elfuserált, tönkretett embereket szül.
Egészséges pszichéje annak van, aki sok szeretetet kapott, nem annak, akit sokat bántottak. A különböző hátterű, szociális helyzetű és erkölcsi felfogású fiatalok összeeresztése is csak negatív tendenciákhoz vezetett. (Tudjuk Murphy törvénykönyvéből, hogy ha egy hordó szennyvízhez egy pohár bort adunk, szennyvizet kapunk. De ha egy hordó borhoz egy pohár szennyvizet adunk, akkor is szennyvizet kapunk.)
Ahol az „ember-faragás” az értelmetlen, primitív szívatást jelenti, ott nagy a baj a fogalmakkal. A tétlenül, örökös bizonytalanságban eltöltött esztendő alatt leginkább azt tanultuk meg, hogyan lehet elsunnyogni, megúszni a dolgokat; kijátszani az elöljárók teljesen ostoba parancsait, úgy tenni, mintha csinálnánk valamit. Számomra az egész csaláson alapuló rendszer szimbóluma volt, amikor hétfőn reggel felsorakozott a dandár, és az ezredes úgy kezdte a beszédet: „Elvtársak, a kiképzés az elmúlt héten terv szerint zajlott.” Miközben egyrészt nem voltunk elvtársak, másrészt mindenki tudta, hogy semmilyen kiképzés nem zajlik. A közös hazugság még cinkossá sem tett igazán minket, mert ennyire nem érdekelt senkit a valóság. Izgalmat legfeljebb az olyasmi keltett, hogy a második zászlóaljnál szolgáló Arató Gergely honvéd az ujjával keni a zsírt.
A sorkatonaság tehát véleményem szerint embertelen, értelmetlen, és hála az égnek, hogy túlhaladtunk rajta.
Marad azonban egy igazán lényeges kérdés: a hazát meg kell védeni, és ezt nem jó idegenekre vagy pláne az ellenségeinkre bízni. A kormány elkezdte egy hivatásos, jól felszerelt, remélhetőleg ütőképes és hatékony hadsereg felépítését. Ma már nem a katonák száma a lényeges; egy gombnyomással elindított rakétával tízezreket lehet megsemmisíteni, a mohácsi csatát három géppuskával meg lehetett volna nyerni a korabeli török túlerővel szemben. A legfontosabb, hogy döntéshozó pozícióban nemzeti érzelmű emberek legyenek. Az állami hadseregnek ugyanis van egy súlyos veszélye: mi van, ha változik a hatalom?
Mi van, ha Gyurcsány kezébe kerül a marsallbot (láttuk 2006-ban), vagy egy Göncz-szerű liberális báb lesz a hadsereg főparancsnoka?
Ezért kell négyévente jól választani, nem pedig a sorkatonaság visszaállításán siránkozni.
