Már nem rúghatnak ki senkit azért, mert transznemű vagy homoszexuális

Ha ezidáig valakit hátrányos megkülönböztetés ért a munkahelyén a neme miatt, az 1964. évi polgári jogokról szóló törvény VII. cikkelyében szereplő tilalom védte meg. Június 15-én az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy a nem fogalmát kiterjeszti a homoszexuálisokra és a transzneműekre is. A katolikus püspökök tiltakozásuknak adtak hangot. José Gomez Los Angeles-i érsek, az USA püspöki karának elnöke a döntés kapcsán leszögezte: „Embertársaink védelme az igazságtalan megkülönböztetéstől nem teszi szükségessé az emberi természet újradefiniálását”.

„Az USA Legfelsőbb Bírósága gyakorlatilag újradefiniálta a »nem« jogi jelentését nemzetünk polgárjogi törvényében. Ez egy olyan igazságtalanság, amely az élet sok területére kihatással lesz” – figyelmeztetett Gomez érsek. Hozzátette: „Nemünk – függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők vagyunk – része Isten teremtő és életünkre vonatkozó tervének” – mutatott rá az USA püspökkari elnöke, aki szerint senki sem találhat valódi boldogságot azáltal, hogy Isten terveivel ellentétes úton halad.

José Gomez Los Angeles-i érsek hangsúlyozta: „Minden ember Isten képmására és hasonlatosságára lett teremtve, és kivétel nélkül mindenkivel méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánni.

Embertársaink védelme az igazságtalan megkülönböztetéstől azonban nem követeli meg az emberi természet újradefiniálását”.

A mostani törvénymódosítás magával vonja, hogy amennyiben egy munkaadó elbocsát egy munkavállalót pusztán azért, mert homoszexuális vagy transznemű, megszegi a törvényt. Az amerikai püspöki konferencia ezzel szemben korábban amellett érvelt, hogy a VII. cikkelyben használt „nem” kifejezés nem foglalja magában a „szexuális irányultságot” és nem jelent „nemi identitást”.

Forrás: Vatican News

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Székely János: Ne kényszerítsék arra a társadalmat, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését!

Iratkozzon fel hírlevelünkre