Harrach: A baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a járványügyi védekezést

Harrach Péter felidézte, hogy a parlament előző nap fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Az Országgyűlés döntése számukra azt bizonyította, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítása indokolt és demokratikus volt – mutatott rá a KDNP frakcióvezetője, aki kitért arra is: az ellenzék ellenállása a veszélyhelyzet meghosszabbításakor a demokráciával szembeni ellenérzésük megnyilvánulásaként értékelhető.

Megjegyezte: a világban, így Amerikában és több nyugat-európai fővárosban is, azt látják, mostanában a baloldal nincs jóban a demokráciával. Nálunk is kétségbe vonták „a demokráciának és a hatékonyságnak az együttes működését”, hiteltelenné téve magukat.
A baloldal passzív ellenálló magatartásával veszélyeztette a védekezést, a kormány és a kormányoldal ugyanakkor elkötelezett a demokrácia iránt és képes hatékonyan cselekedni ilyen helyzetekben – összegzett Harrach Péter.

Simicskó István, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője kiemelte: a járvány elleni védekezés során a legfontosabb az emberi élet és a családok védelme volt, és a kormány mindent meg is tett ennek érdekében.

Rámutatott: annyi már most megállapítható, hogy az idő meghatározó tényező, a mai felgyorsult világban a bajok, veszélyek is gyorsabban jelennek meg. A kormány a leggyorsabbak között hozta meg a szükséges védelmi intézkedéseket, és így Magyarország eredményesen tudott védekezni.


Hirdetés
Harrach Péter (balra) és Simicskó István a sajtótájékoztatón. Fotó: KDNP

Kitért arra is: 2010 óta folyamatosan jelennek meg külső és belső veszélyek, de a kormány védte és védi az embereket, példaértékűen járva el. A KDNP-s politikus köszönetet mondott mindazoknak akik segítették a védekezést, az állami szerveknek, az állampolgárokat tájékoztatóknak, a járványügyi szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, és az egész társadalomnak fegyelmezett magatartásáért.

Olyan korlátozásokat kellett bevezetni, amelyek új helyzetet teremtettek – idézte fel.

Harrach Péter kérdésre válaszolva a közelmúltban megjelent „mentős videóról” azt mondta: az beleillik az MSZP eddigi kommunikációs tevékenységbe, a valóság elferdítésével, megtévesztéssel kívántak pártpolitikai érdekeket szolgálni. Ez megengedhetetlen, és egy normális pártban ennek következményekkel kell járnia – rögzítette.

A Lánchíd felújításáról szólva Simicskó István azt mondta: ha Tarlós István korábbi főpolgármester maradt volna Budapest élén, már régen elindultak volna a munkálatok. Sajnálatát fejezte ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem ura ennek a helyzetnek sem, ahogy a járvány elleni védekezésnek sem volt.

A tűzijáték megrendezéséről Harrach Péter azt mondta: fontosak az ünnepeink, minden nemzet és család számára nélkülözhetetlenek, és az államalapítás egy olyan esemény, amit meg kell ünnepelni a társadalom egészének élményt adó módon. Simicskó István hozzátette: járványügyi és egyéb, biztonsági szempontok figyelembe vételével fog a kormány bölcs döntést hozni. Bíznak benne, hogy az ellenzék is megérti és elfogadja majd ezt – fűzte hozzá.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb