Elfogadta a román parlament az önkormányzati tisztségviselők mandátumának meghosszabbítását

A szenátust követően hétfőn a kétkamarás román parlament képviselőháza is megszavazta az önkormányzati tisztségviselők mandátumát november elsejéig meghosszabbító törvénytervezetet.

Az önkormányzati választásokat a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg június elején.

A polgármesterek és önkormányzati képviselők megbízatása június 21-én jár le. Mandátumuk meghosszabbításáról már korábban is születtek jogszabályok, amelyeket azonban – a választások kitűzésének jogáról folyó belpolitikai csatározás közepette – az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett.

A törvény lerövidíti a választási előkészületek időtartamát, és felére csökkenti a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát. Lehetővé teszi az elektronikus (internetes) aláírásgyűjtést, továbbá azt is, hogy a pártok és a független jelöltek elektronikus úton juttassák el a választási bizottsághoz az induláshoz szükséges dokumentumokat.

A képviselőház hétfői ülésén a baloldali többség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismét leszavazta a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) módosító indítványát, hogy a választások időpontját továbbra is a kormány határozza meg. A törvény végső változatában így az szerepel hogy erről a parlamentnek kell sarkalatos törvényt hoznia – az eddigi 75 helyett – legalább 60 nappal a kijelölt dátum előtt. A törvénytervezetet ezek után a PNL tartózkodása közepette, szavazattöbbséggel fogadta el a képviselőház.

Eddig úgy tűnt, hogy az ellenzéki PSD minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került PNL pedig minél korábbi időpontban érdekelt. Sajtóértesülések szerint most már a PSD is hajlandó elfogadni, hogy a voksolást szeptember 27-én rendezzék.

Romániában jövő héttől megszűnhet az önkormányzatok működésének jogalapja, ha most bárki újabb alkotmányossági óvást emel a hétfőn elfogadott törvény ellen vagy Klaus Iohannis államfő nem hirdeti ki azonnal a jogszabályt. Az esetleges alkotmányossági normakontroll igénylésére három nap áll a törvényhozók, illetve az államfő rendelkezésére, az elnök által kihirdetett törvények pedig – ha nincs bennük halasztó rendelkezés – a közlönyben történt publikálásuk után három nappal lépnek hatályba.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre