Megújult a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása

Schanda Tamás kiemelte, hogy szebb és modernebb lett a fogadópark és az állomás épülete, korszerűsítették a világítást, szigetelték a tetőket, javították a homlokzatot, továbbá megújult a peronburkolat és a váróterem.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy mintegy három hónapos üzemszünet után most újraindult a forgalom a Gyermekvasúton.

A z újraindulást fokozott prevenciós intézkedések előzték meg: főleg nyári kivitelű kocsikat állítottak be, a férőhelyeknek csak a felét értékesítik, ideiglenesen kevesebb helyen áll meg majd a szerelvény, és nagyon vigyáznak a vonaton szolgálatot teljesítő gyermekvasutasokra.

Érintkezés nélkül végzik a jegyek ellenőrzését, és külön szolgálati szakaszt zárnak le nekik. A szolgálatot maszkban teljesítik, a pénzkezelés és a szolgálathoz a vonaton gumikesztyűt kapnak – tette hozzá.


Hirdetés

Évente 300-320 ezer látogatója van a Gyermekvasútnak, amely a nyár végéig minden nap, szeptembertől pedig keddtől vasárnapig várja az utasokat – mondta Homolya Róbert.

(MTI)

Kiemelt képünkön forgalomirányító indítja a szerelvényt a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán. MTI/Kovács Tamás

 

'Fel a tetejéhez' gomb