Biden kasszájában landolhat a Black Lives Matter-t támogatók pénze

A gyanútlan adományozók meglepődnének, ha tudnák, hova folynak be a #BlackLivesMatter mozgalom számlájára küldött utalások.

George Floyd halála után sok amerikai állampolgár döntött úgy, hogy anyagilag is támogatja a #BlackLivesMatter mozgalmon keresztül a rasszizmus elleni küzdelmet. Ám arra talán még ők sem gondoltak, hogy adományaik jelentős részével a demokraták életellenes elnökjelöltjének kasszáját tömik majd tele.

A The National Pulse hasábjain leleplező cikk jelent meg arról, hová is kerülnek a #BlackLivesMatter mozgalom számlájára utalt összegek. A „defund the police”, azaz a rendőrség állami támogatásának megvonását célzó antirasszista mozgalom azzal az ActBlue elnevezésű adománygyűjtő platformmal társulva gyűjti a felajánlásokat, amely Joe Biden demokrata elnökjelöltet is patronálja. A „Biden for President” fő szponzora utalja az abortuszpárti aspiráns megválasztásához szükséges kampánycélú összegek 99,64 százalékát.

Ez azért is nagyon érdekes, mert Biden a kortesbeszédeiben hangsúlyozza, hogy nem támogatja a rendőrség ellehetetlenítésére tett erőfeszítéseket – miközben vastagon profitál a #BlackLivesMatter által hangoztatott érték- és törvényromboló erőfeszítésekből.

Közvetetten tehát hozzájárul mindahhoz a káoszhoz, amely Minneapolis, New York, illetve Los Angeles utcáin ütötte fel a fejét.

A #BlackLivesMatter honlapján egyébként mindez feketén-fehéren megtekinthető: a „Defund The Police” petíció központi helyen szerepel, s ha a látogató úgy dönt, támogatja a kezdeményezést, az ActBlue adománygyűjtő platformra irányítják, ahol a következő üzenet olvasható: 

„Nagyra értékeljük támogatását, amellyel segíti mozgalmunk erőfeszítéseit az állami szervek által képviselt erőszak megszüntetésére, a fekete emberek felszabadítására és a fehér elnyomás végleges megszüntetésére.”

Ezután választhatunk, hogy 25, 100, vagy 1000 dollárt szánunk erre a magasztos célra, esetleg ennél is többet. El kell továbbá fogadnunk az ActBlue Általános Szerződési Feltételeit, melyek az oldal alján vannak részletezve. Annak a szervezetnek a szerződési feltételeit, amelyik május 21-én 119,253,857 dollárt utalt a „Biden for President” számlájára – azon szervezetnek tehát, amely a korábbi alelnök választási kampányának legfőbb támogatója.

Ha Biden valóban nem támogatja a rendőrség ellehetetlenítésére tett erőfeszítéseket, akkor kampányfinanszírozásának talán jobban el kellene határolódnia az erre a célra született mozgalomtól.

 

Forrás: The National Pulse

Iratkozzon fel hírlevelünkre