Feljelenti az MSZP-t az Emmi a hamis videó miatt

A minisztérium keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nőről kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásában nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is cáfolta, hogy valaha dolgozott volna náluk.

Az Emmi szerint a videóban elhangzott hamis állítások a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségügybe vetett közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvány elleni védekezés hatékonyságának rontására – írták.

Hozzátették: az állítások és az, hogy a nyilatkozó személy „mentőtisztként” fogalmazta meg őket, súlyosan sértették továbbá az egészségügy egész szervezetrendszerét, „sárba rántva” az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet az Emmi ezúton is visszautasít.

„Sajnálattal látjuk, hogy amellett, hogy a baloldalra az egész járvány alatt nem lehetett számítani – a baloldali pártok most már odáig mennek, hogy akár hírhamisítást végeznek, csak azért, hogy a kormányt támadják” – írta a minisztérium.


Hirdetés

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb