Trianon a transzgenerációs mintáinkban is megjelenik
A jelenben megjelenő nehézségeknek nem okai vannak, hanem története – legalábbis a rendszerszemléletű családterápia szerint. Hogyan alakult így a jelen, mi vezetett ide, ahol most tartunk? Miként lehetne új történeteket magunkévá tenni? – ezekre a kérdésekre keresik a választ a terápiában. S hogy hogyan kapcsolódik mindehhez Trianon?
A nagyszülők történetei befolyásolnak minket
A család érzéseiben, a családi közösséggel együtt tovább élhet mindaz, amit Trianon jelentett nagyszüleink, őseink számára, s ez a mi jelenünkre is kihat. Talán nem is izolálható, saját érzésekről van szó, hanem néhány generációval korábban előforduló kapcsolódásokról: gyász, szomorúság és hatalmas erőforrás állhat például egymás mellett.
Terápiás munkám során egy segítséget kérő családdal dolgoztam együtt. Visszaemlékezéseikből kiderült, hogy a nagyszülők történeteiből ma már csak két dologra emlékeznek: a bennük élő mély fájdalomra és arra, hogy „mégis itt vagyunk”. Mindez konkrét történetek nélkül elég megfoghatatlannak tűnik. Mégis mélyen beléjük égett az elbeszélésekből megismert háborúk fájdalma, a bizonytalanság, a távol került rokonoktól vett búcsú jelentette hiány és szomorúság.
A múlt árnya jelenünkön
Különbözőek vagyunk, más-más batyut hordozunk magunkkal, s nincs ez másként egy házaspár esetében sem. Eltérő származási családból jövünk, más történetekkel, más szokásokkal. Míg esetleg az egyik fél a „saját bőrén” tapasztalta meg Trianon hatásait, a másik inkább csak történelemkönyvekből és kutatásokból ismeri a történetet. Ez érdekes helyzeteket szülhet.
A korábban említett, terápiára jelentkező pár jelenében Trianonból már csak a jéghegy csúcsa látszódik: az érintett családból érkező férj narratívája az lett, hogy „érdemes mindig a legrosszabbra felkészülni, és ha valami jobb jön, akkor örülhetünk”. Ő gyerekkorában azt tanulta meg, hogy az élet kiszámíthatatlan, azt sem tudni, holnap melyik országhoz fogunk tartozni. A kívülálló feleség számára ez inkább negatív szemléletnek tűnik és nyomasztóan éli meg, örökös pesszimizmusnak tartja ezt a hozzáállást. De nem is erre panaszkodik igazán.
„A férjem állandóan a rokonaival foglalkozik”- hangoztatja. Ez akár elismerésre méltó is lehetne, de a hanglejtés inkább számokérést üzen. A szemrehányás mögött rejtett igény húzódik meg: „töltsünk több időt együtt és figyelj rám, kérlek!” De mi van a férfi oldalán?
Biztonságra törekvés mindenáron
A férj viselkedésének kulcsa a családi örökség, ami generációról generációra tovább él benne. Felmenői azt élték át, hogy a családot szétszakította Trianon, majd kis időre újra együtt lehettek. Háborúk jöttek-mentek. Nem lehetett tudni, hogy látom-e a szeretett személyeket újra. Ő már nem élte át mindezt, ám a családi történetekben „a nagyszülők mellett ülve” sokat hallott róla.
Így alakult ki benne az érzés, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ezért a családi kötelékek ápolása számára fontosabb, hiszen bizonytalan, meddig vannak még ott egymásnak. Ezért sok időt szán távolabbi családtagjaira is, holott több figyelmet igényelnének azok, akik mellette élnek. Ez azért lehetséges, mert gyerekként folyton azt látta és hallotta (a családi történetekből), hogy aki messzebb van, elveszhet, ezzel szemben a vele élők mindig elérhetőek maradnak. Annyira beárnyékolta ez a tudás a jelenét, hogy fel sem tűnt neki – párja több figyelmet és törődést igényelne.
Érdekes megnézni, hogyan jelenik meg ugyanez a biztonságra törekvés élete más területein. Vállalkozása nehezen növekszik, mert inkább nem kockáztat, a biztosra megy, holott sok lehetősége lenne a fejlődésre. Óvatos, hiszen a családi örökségből az maradt meg számára, hogy vigyázni kell nagyon, mert nem tudni, mit hoz a jövő.
Miként lehet erőforrás egy trauma?
A családterápiás személetben igyekszünk megkeresni a pozitívumokat. A cél az, hogy a párok a saját erőforrásaikra támaszkodva tudják megoldani a problémáikat. Mit jelent ez a fent leírt esetben?
A kérdés az, hogy egy másik oldalról hogyan néz ki Trianon családi öröksége. Ha a párok beszélgetnek, meghallják a másikat, máris közelebb kerülhetnek egymás megértéshez. Immár nem düh társul ahhoz, hogy készüljünk a legrosszabbra és minden rokont végig kell látogatni, amint van egy kis időnk – hanem mélységes megértés és együttérzés.
Ha kimondhatóvá válnak a történetek és érzések, akkor az is felfedezhető, hogy a tágabb család szeretete érték, csakúgy, mint a feléjük irányuló gondoskodó szeretet. Sőt, az is felfedezhető, hogy a jelenben a félelem és kiszolgáltatottság-érzés már nem indokolt. Nagyon fontos látni, milyen hosszú ideig meghatározták a magyarok mindennapjait ezek az érzések.
Ugyanezek az események más szemszögből nézve még erőforrássá is válhatnak. Ha tovább keresgélünk, akkor előbukkannak a családi anekdotákból azok a szereplők, akikre hősökként tekint a családi legendárium. Előkerülhetnek szétszakított szerelmesek, akik mégis családdá lettek és újrakezdték az életüket az anyaországon túl. (Majd amikor lehetőségük volt, kockáztattak és ma már Magyarországon élnek.)
Ebből a szemszögből nézve az is kiviláglik, hogy akadtak olyan családi szereplők, akik mertek kockáztatni, és végül boldog életet éltek. Ott van továbbá erőforrásként a család szeretete és az összetartozás megtartó, támogató ereje. Felismerhetővé válik, hogy a legfontosabb ott van mellettem – és ő kell az első legyen a számomra, aztán együtt figyelhetünk mindenki másra is.
A családi történetekben jelen vannak a pozitívumok is, a hősök, a túlélés és megküzdés receptjei. Ha nem ebből a nézőpontból hallottuk őket, akkor természetes, hogy a negatív oldal él velünk, viszont ha sokat keresgélünk magunkban, megkérdőjelezzük a gondolkodásunkat és az erőforrást kereső szemüvegünket vesszük fel, akkor pozitív szemléletmódot kialakítva a jövőnket is előnyösen befolyásolhatjuk.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó,
mediátor, családterapeuta-jelölt
Ha fontosnak tartod a családot, a szülői szerepekhez kapcsolódó értékeket, és szeretnél további cikkeink között böngészni, akkor kövesd be a Családhálót a Facebook-on!
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
