Semjén Zsolt: Mától megnyílnak a magyar-szlovák határátkelők

Mindez azért lehetséges, mert mind Szlovákia, mind Magyarország határozott és felelősségteljes intézkedéseket hozott, jó ütemben, megfelelő időpontban – fogalmazott Semjén Zsolt, emlékeztetve arra: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Ausztria között született megállapodás a határnyitásokról.

Igor Matovic szlovák miniszterelnök azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány lecsengésével már a jövő felé tekinthetünk. Örömét fejezte ki amiatt, hogy helyreáll az utazási szabadság, mondván, így „ismét visszatérhetünk, legalább némiképp, a normális életmódhoz”.

Semjén Zsolt Európában is egyedülállónak nevezte a vírus hatásának, következményeinek kezelését, hozzátéve, a határnyitáshoz a világjárvány lecsengésére volt szükség.

Magyarország nevében köszönetet mondott a szlovák kormányfőnek azért a „bátor és nagyon korrekt gesztusért”, hogy száz magyart meghívott a két nép történelmi sorsközösségének jegyében tartott összejövetelre.


Hirdetés

Természetes dolog, hogy a különböző népek különbözőképpen értelmezik a történelmüket, a mi feladatunk az, hogy a szlovák-magyar sorsközösség jegyében együtt építsük a jövőnket – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva arról beszélt: a magyarság és a szlovákság kinyújtotta kezét egymás felé, „ez a kézfogás jellemzi a mi kapcsolatunkat”.

Hangsúlyozta, mindkét állam számára alapvető fontosságú a visegrádi négyek együttműködése, ami érdekeink érvényesítésének a lehetőségét jelenti az Európai Unióban.

Ivan Matovic megköszönte a kérdésben mutatott együttműködést, Magyarország felelősségteljes hozzáállását.

A szlovák kormányfő elmondta: a pozsonyi várban rendezett, Semjén Zsolt által említett eseményen azt kívánta megmutatni a szlovákiai magyaroknak, hogy fontosak a számunkra.

Fontosnak nevezte, hogy a közösség tagjai megértsék, túllépve a múlt terhein „egy alapvető lépést kellene tennünk előre”, majd arra emlékeztetett, a rendezvény mottója úgy szólt, „a múltat nem mi írtuk, de a jövő a miénk”.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Igor Matovic szlovák miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a vámosszabadi határátkelőhelyen, a magyar-szlovák határon 2020. június 5-én. MTI/Máthé Zoltán

Videó forrása: Youtube, a magyar kormány hivatalos csatornája.

'Fel a tetejéhez' gomb