Ezer évig egyik kezünkkel védtük, a másikkal építettük ezt a hazát! – Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Vasárnapnak
– Milyennek látja a székelység helyzetét Trianon századik évfordulóján?
– Sok területen sanyarú a sorsunk, de ha őszinték vagyunk, akkor az elmúlt ezer esztendőben egyszer sem voltak jobbak az életkörülmények, mint jelenleg. Az igaz, hogy többet szeretnénk és többet is érdemelnénk, de soha nem álltunk anyagilag jobban, hiszen soha nem volt több ruházat, több élelem, több autó, több szórakozási lehetőség, több utazási lehetőség, mint most. Az igaz, hogy bőven van hova fejlődni, de az elmúlt ezer évben soha nem volt több iskola, nagyobb választási szabadság a különböző országok egyetemei között.
– Milyen a hangulat jelenleg Székelyföldön a magyarok és a románok között?
– A székelyföldi régi románokkal nincsen baj. Baj a kommunisták által betelepített szekusokkal és a gyökértelen lumpen réteggel van.
– Hogyan tekintenek erre a gyászos évfordulóra a külhoni testvéreink? Hogyan jellemezné a magyarok érdekképviseletét, milyen kihívások és sikerek jellemzőek e téren?
– Pár órával ezelőtt lepleztük le Zalánpatakon – Kovászna megye egyik legkisebb, hegyek által körülölelt festői településén – az összetartozás emlékművét. Engedje meg, hogy idézzem, amit ott elmondtam!
„»Magyar az, akinek fáj Trianon« – idézzük sokszor ezt a mondást. Száz esztendővel ezelőtt az országcsonkítók nagy sebet ütöttek a magyar nemzet testén. Azóta is belesajdul a szívünk. Mindazonáltal meggyőződésünk, hogy nem szabad nemzeti sérelmünk önkínzásba hajló felpanaszolásába menekülnünk. Erőt adó Kós Károly intelmeinek sorozata, amelyet 1921-ben íme, így fogalmazott meg: »Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. Nem rekriminálunk. Nem keresünk árulókat, nem keressük a megalkuvókat, a gyávákat, a bűnösöket, avagy a bűnbakokat. Nem vigasztaljuk magunkat gyáván azzal, hogy mást hibáztatunk. De viseljük sorsunkat, ahogyan az reánk méretett. (…) A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak; a látni akaróknak, az előrenézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak. Az Élet nem vár; az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom!«”
Meggyőződésem, hogy a következő harminc-negyven évben nagyobb jelentősége lesz a nemzeteknek, mint az országhatároknak. A nemzet lesz ugyanis a legnagyobb felhajtó- és alkotóerő a világban.
Amelyik nemzetnek viszont nem tiszta a lelke, lopott a múltja, annak nincs és nem is lesz jövője.
Mindezzel együtt Romániában egyelőre aggasztó események történnek. Egyáltalán nem rózsás a helyzet, mert nap mint nap megtapasztaljuk, hogy az elmúlt száz évben elért részeredményeinket egy tollvonással akarják elvenni tőlünk. Amit felépítünk estére, leomlik reggelre – mondhatjuk Kőmíves Kelemen ismert sóhajával.
Nekünk, magyaroknak illik ismerni saját történelmünket, de itt nem állhatunk meg, mert dolgunk, feladatunk van a jövőt illetően. Száz év után is keserűen tekintünk vissza, de a tényeken – visszafele – nem tudunk változtatni. Ha ez így van – márpedig így van –, akkor előre kell nézni.
– Továbbra is harcolni fognak az autonómiáért?
– A teljes körű területi autonómia az egyetlen garancia arra, hogy mi, magyarok saját ügyeinket saját magunk intézhessük. Úgy, ahogy egyébként 1918-ban Gyulafehérváron éppen a minket bekebelezni készülő románok írásban is vállalták. Ehhez pedig három dolog kell. Először is, saját magunk számára kell ezt világossá tenni. És azt is, hogy ez az ügy nemcsak néhány habókos politikus lázálma, hanem mindannyiunk érdeke. Ha azt akarjuk, hogy ne más földjén kapáljunk napszámra, akkor mindenkinek célul kell ezt kitűznie; papnak, fafaragónak, földművesnek, tanítónak. Másodszor, minél több román értelmiségit kell megnyerni ennek az ügynek. Belátom, hogy ez ebben az országban elég hullámzó. Most éppen lejmenetben vagyunk, hogy egy ilyen katonás kifejezéssel éljek, de mi, székelyek nem irtózunk a rossz időtől, mert tudjuk, hogy utána jó következik. Végül nemzetközi támogatásra van szükségünk, amire – egyelőre – nincs kézenfekvő, gyakorlati kilátás. Éppen ezért volt szükség az anyaországban is a változásra.
Ha Magyarország erős, a Kárpát-medencei magyarság is erős lesz. Washingtonban is meg fogják érteni, ha sokszor mondjuk: milliós nagyságrendű közösség kér, követel esélyt a magmaradásra és gyarapodásra, s ehhez nincs más eszköze, csak az autonómia.
Minap egy bukaresti román újságíró azt kérdezte tőlem, hogy ki és mi ellen tiltakozunk. Elmagyaráztam neki, hogy mi nem valami, vagy valaki ellen küzdünk, hanem családjainkért, falvainkért, városainkért, szülőhazánkért emeljük fel a szavunkat. Tudjuk, hogy családunkért, otthonunkért, azért a helyért, ahol felnevelhetjük a gyermekeinket, ahol nyugovóra hajthatjuk a fejünket – mindezekért érdemes élni.
Ezer esztendő alatt egyik kezünkkel védtük, a másikkal építettük ezt a tájhazát.
Nézzenek körül a Kárpát-medence bármelyik magyar településén: rendezett porták, sok száz éves iskolák, égbe nyúló gyönyörű templomok! Közös alkotás, amely ezer esztendő összes nemzedékének, Magyarország összes valaha élt lakójának munkájából, harcából, szenvedéséből, kudarcából, de ugyanakkor sikeréből, reményéből, akarásából és hitéből született!
Magyarország, Erdély, Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona, mert velünk, székelyekkel az elmúlt ezer-ezerötszáz esztendőben minden fontos dolog itt, Székelyföldön történt.
– Az Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett aláírásgyűjtés megkapta az esélyt a kiteljesedésre. Hogyan látja az eddig elért sikert, de egyben a kihívást: Európa nemzeteinek megszólítását?
– Meggyőződésem, hogy Európában sokan értik a mi gondjainkat, ugyanis sok olyan nemzeti és nyelvi közösség él szerte a kontinensen, amely hasonló helyzetben, sőt, rosszabb helyzetben van. De legalább annyi a jó és követendő példa is, amit mi gyakran fel is hozunk, megmutatva, hogy nem ördögtől való sem az autonómia, sem a regionális nyelvi státus. A közös nevezőket kell ebben az esetben is megkeresni, erre lehet építeni. Én hiszek abban, hogy a régiók Európája nyitott lesz Székelyföld ügyére.
Kiemelt képünkön Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke 2020. június 4-én. Fotó: Kocsis B. János.
A témában olvasásra ajánljuk:
