Schiffer: Románia száz éve nem tartja be nagyhatalmaknak tett ígéretét

„Aki nem tekinti sorstragédiának Trianont, az valójában semmit nem ért azokból a magyar tragédiákból, amik egyenesen következtek a békediktátumból a rákövetkező évtizedekben” - fogalmaz Bauer Tamás írására reagálva Schiffer András, az LMP egykori alapítója.

Schiffer András Facebook-posztjában kijelenti: nem szabad a korábban SZDSZ-es, jelenleg a DK-ban politizáló Bauer Tamás azon elképzelésére adni, miszerint a magyar történelmi tragédia oka maga a vesztes első világháború volna. Schiffer úgy fogalmaz: az igazságtalan békeszerződés az, ami elvezetett a második világháborúhoz, melynek kirobbanásában épp ezért a békediktátumot létrehozó győztes nagyhatalmaknak is felelőssége van.

Schiffer kifejti: Románia területi igényeit a győztes antanthatalmak az 1918 decemberi gyulafehérvári nyilatkozat alapján határozták meg, és az abban foglalt, románok által vállalt feltétek azóta sem teljesültek.

„Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

Románia tehát bő száz éve nem tartja be azt az ígéreteit, melyekre hivatkozva elrabolhatta Magyarországtól Erdélyt, a Partiumot, illetve az Alföld egy részét.

Kiemelt képünk forrása: MTI/Veres Nándor

Iratkozzon fel hírlevelünkre