A karantén alatt nem csak a családunkkal voltunk összezárva

Összezárva vagy egymásra utalva? címmel tartott előadást Gyarmathy Éva pszichológus az idén online megtartott Szülőnek lenni konferencián. A szakember az elmúlt hónapok egyik nagyon különös aspektusára hívta fel a figyelmet: bár az internet, illetve úgy általában a média régóta jelen van otthonainkban, beleszól a magánéletünkbe is – mindez a járványhelyzet miatti összezártságban hatványozottan érvényesült. Az online világ ugyanis minden szinten hatott, s emiatt sokkal nagyobb és átfogóbb volt az összezártság, mint gondolnánk.

A külvilág támaszpontja

Persze mindennek van előzménye. Először a rádió került be az otthonunkba, majd a tévé, melynek köszönhetően a külvilág támaszpontot kapott a családban. Korábban csak egy szűk réteghez jutottak el a nagyvilág hírei, de a média térnyerésével megindult a globális világba záródás – sorolta a pszichológus. A tömegkommunikáció összezárt minket, már nem tudunk elugrani előle – olyasmikkel foglalkozunk, amikkel korábban esélyünk sem volt találkozni; olyan problémák, emberek, élethelyzetek vannak szinte fizikailag is jelen az otthonunkban, melyek a saját tudásunktól, megtapasztalásunktól messze esnek: holdutazás, távoli földrészek szerencsétlenségei, milliárdosok élete, sorolhatnánk. Össze vagyunk zárva velük, talán még vitatkozunk is a hírek szereplőivel…

Az internet a megosztott információkkal zár össze minket

Erre az alapállapotra jött az internet, ami a 21. században mindent megváltoztatott. Otthonainkba, családunkba bekerültek a közösségi média körei; némelyek mostanra már szorosabb kapcsolatban vannak egy-egy Facebook-csoporttal, mint a családtagjaikkal. A közösségi média tehát a magánéletünk nagy részét átvette, amely így átkerült a virtuális világba. Sokszor előfordul például, hogy a gyerekek már nem is a szülők és a tanárok dicséretét várják, hanem egy vadidegenét.

Gyarmathy Éva szerint mindez olyan, mintha egy nagy családdal kezdenénk összezáródni. Véleménye szerint ehhez képest semmi például az, hogy a közösségi tereken felszerelt kamera mindig ránk láthat. Az internet az általunk és mások által megosztott információkkal zár össze minket. Persze a szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az online világ minden előnyével és hátrányával van jelen, ezért nem ostorozni vagy elítélni szeretné, hanem megismerni a lehetőségeket, megtalálni az optimális állapotot.

Hiába nem érdekel…

A bezáródás magával hozta az otthontanulást, az otthoni munkát, ezek következményeként pedig most már nemcsak a családba vonul be a külvilág, hanem a család is kikerül a külvilágba. Így aztán a magánszférák is összekeveredtek – nem lehet kiküszöbölni, hogy a gyerekünk is részt vegyen a munkahelyi Zoom-meetingen, vagy hogy a lakásban élő nagypapa is részévé váljon az iskolai tanórának. Nem láthatatlan már mindaz, ami a családban történik, egész életünk interaktívvá válik, mivel megosztásra kerül. Megtudhatjuk, milyen, amikor apa a főnökével beszél, láthatjuk a gyerekünket, ahogy a tanárával kommunikál, sőt a cégnél is megismerkedhetünk a munkatárs családjával, hiszen a gyerek hangja behallatszik még akkor is, ha fiktív hátteret csinálunk a beszélgetéshez.

Hiába nem érdekelne bennünket minden részlet, ott vagyunk a helyzetben összezárva és kész – összegzi Gyarmathy Éva. A karantén tehát a fizikai összezártsággal együtt felerősítette a már korábban említett virtuális összezártságot. Nem tudok elugrani a másik otthoni élete elől. A család és az iskola is össze lett zárva a karanténban – nem lehet ezeket sem szétválasztani egymástól.

Egyszerre vagyunk összezárva és egymásra utalva

Önmagában sem a korábbi generációk, sem a digitális bennszülöttek tudása nem elegendő a jelenlegi helyzet megoldásához; gyakran csak sodródtunk az árral. Itt ez a sok szereplő, összezárva egy szűk térben – az intézmény és a család között is elmosódtak a határok. Ennek az egésznek a feloldásához azt a szemléletet lenne fontos elsajátítani – véli a pszichológus –, miszerint a dolgok önmagukban se nem jók, se nem rosszak, így a technológia sem ördögtől való: minden attól függ, mit tudunk kihozni belőle. Nemcsak veszélyei vannak tehát a mostani helyzetnek, hanem lehetőségek is rejlenek benne. Innen nézve természetesen fontos szerep jut az egyéni döntéseknek, illetve az együttműködésnek is. Az a kérdés, hogy ez a nagy falu, amivé most lettünk, hogyan képes kezelni a virtuálisan megélt, globalizált helyzetet – hívja fel rá a figyelmet a szakember.

Gyarmathy szerint elérkezett az együttműködés lehetősége: alakuljanak ki azok a kulcskompetenciák, amelyekre gyermekeinknek szüksége van a 21. században való boldoguláshoz. Az már régi felismerés, hogy az iskolának nem elsődleges feladata, hogy közvetlenül a munkára és a karrierre készítsen fel, hiszen nagy valószínűséggel még nem is léteznek azok a munkakörök, amikben gyermekeink dolgozni fognak. Sokkal nagyobb hangsúly került a közösségi, szabadidős, civil lét kezelésére. És ha már össze vagyunk zárva, ezek a pontok éppen abban tudnak segíteni, hogy ezt az egymásra utaltságot kezeljük, s megtanítsuk gyermekünknek, hogyan kell a közösségi életet élni, a szabadidőt értelmesen eltölteni. Ha a szülők ezt a szempontot helyezik előtérbe, akkor az iskola is gyorsabban válik majd nyitottá a változásra.