Milyen jövő vár ránk egykeként, elsőszülöttként vagy legkisebbként?

Személyiségünk születési sorrendünk tükrében is változik, alakul. Jellemző tulajdonságokkal bírnak például az elsőszülöttek és a legkisebbek, de az sem mindegy, hogy a testvérek milyen korkülönbséggel születtek egymás után. Születési sor(s)rendünk eme jellegzetességéről szól Kevin Leman könyve, amely minden szülő számára ajánlott olvasmány.

Vajon miért lehet az, hogy egyazon családban felnőtt testvérek olyannyira különböznek egymástól? Hogy a testvérem képes mindent nálam lazábban kezelni? Hogy egy egyke egyszerre van nagyon jó és nagyon rossz helyzetben? Vagy hogy éppen a legkisebb az, aki minden balhét megúszhat? Rejtély, hogy elsőszülöttként mégsem úgy viselkedünk, ahogy azt tőlünk elvárnák?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Kevin Leman könyvéből, a Születési sor(s)rendből, amelyben a szerző sorra veszi a családban betöltött pozíciókat s azok főbb jellemzőit. Majd kitér arra is, hogy miért fordulhat elő, ha valaki mégsem úgy viselkedik, ahogy az születési sorrendjéből következne…

A születési sorrend egy életre szól

Kevin Leman pszichológusként több mint harmincöt éve tanulmányozza a születési sorrend személyiségre gyakorolt hatását, s ez idő alatt rájött arra, hogy egyéb dinamikák is befolyásolják azt. Nem csupán a sorrend számít: egy negyedikként született lány például elsőszülöttként viselkedhet, ha csupán fiúterstvérei vannak, s a túl nagy korkülönbség funkcionálisan egykévé teheti a legkisebbet, ha felnőtt testvérei vannak. Az sem mindegy, hogy maga a szülő hányadik volt a sorban, mert ez változtat a nevelési módszerein – és természetesen ott vannak még az egyedi személyiségjegyek, amik befolyásolják az egészet.

Nem olyan egyszerű tehát ez a téma, mint az egyszeregy, de mindenképpen érdemes kicsit beleásni magunkat, hogy jobban megérthessünk gyermekeink, a körülöttünk élők vagy akár saját viselkedésünk mozgatórugóit.

Egy biztos: a születési sorrend egy életre szól, ez akkor is jól látható, ha valamiért (például egy mozaikcsaládban) megkavarodnának a szerepek. Az sem mindegy, hogy párválasztásunk során, hozzánk passzoló sorrendi partnert találunk-e, és hogy a gondolatmanetet folytatva kiderülhet: az egyenlő bánásmód sem mindig jó ötlet testvérek esetén.

Vannak azért olyan jellemzők, amiket érdemes megemlíteni, hogy tisztábban lássuk, milyen személyiségjegyekről van szó, mi mindent befolyásolhat a születési sorrend:

Az elsőszülöttek perfekcionalisták

Leman könyvében részletesen kifejti, milyen főbb jellemzői vannak az elsőszülötteknek: lelkiismeretesek, összeszedettek, komolyak, célratörők, igyekvők, szolgálatkészek, tekintélytisztelők, ráadásul maximalisták, megbízhatóak, ami módszerességükben, önfeláldozásukban is megmutatkozik. De elmondható róluk az is, hogy legtöbbször tudományos beállítottságúak, a kritikára való hajlam és az önállóság pedig éppúgy sajátjuk mint a törvény és a rend tisztelete, a szabálykövetés.

Leman szerint ezek mind együttesen azt eredményezik, hogy sokszor nekik jelentősebb szerep jut az élet színpadán, hajtja őket a becsvágy és kiugróan teljesítenek a maguk területén. Persze nem csupán pozitív tulajdonságokat vonz az elsőszülöttség, hiszen nekik a stresszből is több jut: ők voltak szüleik kísérleti nyulai. Az a veszély is fenyegeti őket, hogy túlzottan agresszívá válhatnak, átgázolhatnak másokon, vagy éppen ellenkezőleg, könnyen kihasználhatják, rászedhetik őket.

A középső elhanyagolt?

Az író szerint szinte borítékolható, hogy a másodszülött ellenkező irányba fejlődik, mint nagyobb testvére.

Ugyanakkor arra is kitér a könyv, hogy a középső gyerekek gyakran a családi szendvics vesztesének tűnhetnek, hiszen rájuk mindig kevesebb figyelem irányul, ezért kevéssé érzik megbecsültnek magukat. Ennek ellenére nem kell féltenünk őket sem, ugyanis ennek számtalan előnye van a tulajdonságaira nézve.

Bár az is igaz, hogy mivel a középső gyerek a testvérétől lesi el a túlélési technikákat, azt sem lehet teljesen megjósolni, hogy ő maga hogyan fog viselkedni. Az biztos, hogy általában jó közvetítő, diplomatikus, konfliktuskerülő, független, sok barátja van, afféle szabad szellem, titkolózó és nincs elkényeztetve, társaihoz lojális.

Valamennyi kutatás azt bizonyítja, hogy a középsők nem emésztik magukat annyit, és nem olyan gondterheltek, mint az elsőszülöttek vagy az egykék, s legtöbbször állhatatos felnőtté válnak.

A család legkisebbje mindenkit az ujja köré csavar

A legfiatalabbak a családban tipikusan nagy mókamesterek, akik elbűvölően tudják manipulálni a körülöttük élőket. Szívélyesek, gondtalanok, néha kicsit szórakozottak. Ám a folytonos bohóckodásnak is lehet árnyoldala, mert ezeknek a tulajdonságoknak a másik pólusa is bennük van: rebellisek, szeszélyesek, türelmetlenek manipulatívok, elkényeztetettek, türelmetlenek, sőt, féktelenek lehetnek.

Sokszor feszélyezi őket, hogy testvéreik már annyi mindent letettek az asztalra, s

a nagytesó hosszú árnyékában kevésbé érezhetik felkészültnek magukat arra, hogy megállják a helyüket az életben.

Leman szerint a kicsiket sokszor a testvéreik nevelik, igazítják útba, mert mire megérkeznek, a szülők már ellőtték pedagógiai patronjaikat, s kifáradtak a nevelésben. Viszont a nagyok sokszor lehurrogják a kicsit, akiben ezért létrejöhet egy amolyan „Majd én megmutatom!” attitűd. Így aztán gyakori, hogy ők azok, akiknek viselkedésével minden pedagógusnak meggyűlik a baja.

Persze ahhoz, hogy ennél árnyaltabb képet kapjunk, az egyedi eseteket is meg tudjuk érteni, és tényleg használni tudjuk ezt a teóriát, el kell olvasnunk Kevin Leman könyvét. nem kell aggódni: könnyed és élvezetes olvasmány, amely valóban hasznos minden szülő számára!