Újabb hiányosságokat állapítottak meg két idősotthonban

A hivatal pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Pesti úti intézményben az orvosi ellátás hiányosságai mellett a gondozottak ápolása és gondozása sem megfelelő: az otthon engedélyezett és valós létszámához mérten is kevés az ápolók-gondozók száma, az elvárt 109-126 gondozó, ápoló helyett csak 60 dolgozik.

Ez a koronavírus-járvány okozta helyzetben elfogadhatatlan és aggasztó – írták.

Közölték azt is: a Kamaraerdei úti idősotthonban higiéniai problémák merültek fel, és mivel a napokban tovább nőtt a fertőzöttek száma, a hatóság járványügyi zárlatot rendelt el az A épület harmadik emeletén május 20. és június 3. között. Ez azt jelenti, hogy a lakók nem hagyhatják el az emeletet, és súlyos tünetek esetén kórházba kell őket vinni – tették hozzá.

Ismertették, hogy mindkét intézményben tömeges a fertőzés: a Pesti úti idősotthonban eddig 306 lakó és 26 dolgozó fertőződött meg és 45-en haltak meg, a Kamaraerdei úti idősotthonban pedig 47 gondozott és12 dolgozó lett fertőzött, 5-en pedig meghaltak.


Hirdetés

A Pesti úti intézményben jelenleg is tart az országos tisztifőorvos, Müller Cecília által elrendelt vizsgálat, ezt a kormányhivatal a helyszíni ellenőrzések tapasztalataival és a begyűjtött dokumentációkkal segíti – olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön az Országos Mentőszolgálat védőruhába öltözött munkatársai a lakók második tesztelését kezdik meg a fõvárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 19-én. MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb