Öt budapesti strandfürdőt nyitnak meg május 30-án

Szűts Ildikó elmondta: jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is. – A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg – tette hozzá.

– A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

– Megkezdték az egyeztetést a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hogy ezt a szabályozást vizsgálják felül az életszerűbb megoldások alkalmazása érdekében – jelezte Szűts Ildikó. Jegyet venni csak online lehet a cég megújult honlapján, legalábbis a nyitás utáni első időszakban, az online vásárlás lehetővé teszi a vendégek számának nyomon követését is.

Új szabály, hogy papucs nélkül senki nem mehet be a strandokra.


Hirdetés

A sorban állóknak másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, ezt a tervek szerint felfestett piktogramok is segítik majd. Betegen nem lehet a strandfürdőket látogatni, de lázmérés a bejáratnál nem lesz. – A budapesti strandokon a nyitás előtt nagytakarítást és fertőtlenítést rendeltek el, a közegészségügyi előírásokat maximálisan betartják – hangsúlyozta Szűts Ildikó.

A nyitás után a korábbinál több takarító dolgozik majd a létesítményekben. A medencék vizét óránként ellenőrzik, a korlátokat félóránként fertőtlenítik, és óránként takarítják a zuhanyzókat, mellékhelyiségeket. Minden bejárathoz és a mosdókban kézfertőtlenítőt tesznek ki. Az öltözőket lehet használni, de a másfél méteres távolságot ott is tartani kell.

– A hat strandon összesen több mint 50 féle jegyet lehet venni, ezek közül két jegy ára drágul 100-100 forinttal, ugyanakkor a családi belépőjegyeket átalakították, ezek jelentős kedvezményeket tartalmaznak – közölte a vezérigazgató. A strandfürdők reggel 9 és este 7 óra között lesznek nyitva, de a vendégforgalomtól függően a vezérigazgató akár a korábbi nyitást és a későbbi zárást is elképzelhetőnek tartja.

MTI

(Kiemelt képünk forrása a Pixabay.com)

'Fel a tetejéhez' gomb