A Lélek összeköt a csíksomlyói búcsún – Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök a Vasárnapnak

– Az idei mottó: a „Szentlélek száll le rád”. Miért erre a szentírási versre esett a választás?

– Mindig több szempontot igyekszünk figyelembe venni az adott év mottójának kiválasztásakor. Az egyik, hogy mivel Csíksomlyó egy máriás kegyhely, törekszünk rá, hogy a kiválasztott szentírási szakasz utaljon a Szűzanyára. Másrészt mindig tekintettel vagyunk rá, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében épp milyen tematikájú pasztorális évet hirdettek meg; erre szintén igyekszünk utalni az adott év mottójában.

Idén Lukács evangéliumának első fejezetéből választottunk szentírási részt, az angyali üdvözlet egy részletét, mely utal a megtestesülésre, a Szűzanya nagy igenjére, amellyel vállalta a hivatását, küldetését, melyet a Jóisten neki szánt. Illetve a Szentlélek révén utalunk az Oltáriszentségre is: a szentmisében, mielőtt az átváltoztatás megtörténne, a liturgiát végző pap a Szentlelket hívja segítségül. („Áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére legyen.” – II. eucharisztikus ima; Kérve kérünk tehát, Istenünk, a Szentlélek által szenteld meg áldozati adományunkat, hogy teste és vére legyen Fiadnak” – III. eucharisztikus ima).

Így az idei mottó egyszerre utal a Szűzanyára, Csíksomlyóra mint máriás kegyhelyre, valamint az Oltáriszentség jegyében zajló idei pasztorális évre is. Utalna a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is, de az, mint tudjuk, egyelőre sajnos aktualitását vesztette – elhalasztották jövő szeptemberre. 


Hirdetés

– Az idei főcelebráns és ünnepi szónok Mons. Dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye új érseke. Hogyan esett rá a választás?

– Az utóbbi években felváltva hol egy püspök atyát, hol pedig egy népszónokot, egy plébánost kértünk fel búcsús szónoknak – lassan egy évtizede ezt a módszert követjük. Ezúttal azonban kicsit megváltozik a rend, hiszen tavaly is püspök atya prédikált, a Temesvári Egyházmegye akkor újonnan felszentelt főpásztora, Nm. és Ft. Pál József Csaba.

Az adott év szónokát december és január között szoktuk kiválasztani, ez az első búcsús előkészületek részét képezi. Mivel tavaly épp ebben az időszakban nevezték ki a Gyulafehérvári Főegyházmegye új főpásztorává Kovács Gergely atyát, így hát egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel. Örvendünk, hogy elvállalta az igehirdetés szolgálatát, és ebben a mostani sajátos helyzetben is szól a híveihez – ennek most különösen is mély üzenete lehet.

Urbán Erik OFM Fotó: Urbán Erik OFM

– Idén rendhagyó módon arra kérnek mindenkit, hogy otthonából, a kommunikációs eszközök segítségével vegyen részt a búcsún. Hogyan élik meg a csíksomlyói szerzetesek a mostani készületet – és mit üzenhet ez a rendkívüli helyzet számunkra?

– Nehéz volt nekünk, a kegyhely őreinek meghozni ezt a döntést, kimondani, hogy a jelenlegi helyzetben az a jobb, ha otthon maradunk, családjainkban gyűlünk össze – a családegyházat erősítve.

A magunk részéről biztosítani fogjuk a bekapcsolódási lehetőséget mind az interneten (a kegyhely YouTube csatornáján és Facebook oldalán), mind pedig televízión (Duna TV) és rádión keresztül (Erdélyi Mária Rádió). A szokásos program- és liturgikus füzetet idén is összeállítjuk, ezek a kegyhely honlapjáról lesznek letölthetőek, és a fontos tudnivalókon kívül imádságokat, a szentmise énekeit és olvasmányait is tartalmazzák majd.

– Mi az idei csíksomlyói búcsú fő üzenete?

– Idén a szívünkben kell zarándokolnunk. Nem mintha máskor nem így lenne: egy zarándoklatot mindig a szívnek kellene átélnie – de most talán még jobban megérezhetjük ennek a jelentőségét és erejét.

Hiszem, hogy ha a jószándék vezérel bennünket és azzal az imádságos lelkülettel kapcsolódunk be a liturgikus cselekménybe, mintha ott lennénk a nyeregben, akkor a Jóistennek a kegyelme nem marad el.

Persze, a fizikai jelenlét nem pótolható, de mégis: az imádság, a kimondott szavak és a Lélek (itt különösen a Szentlélekre gondolok, aki összekapcsol bennünket) által leszünk most egyek az idei évben.

Kiemelt képünk forrása: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb