„Erre senki nem számított, mégis kiválóan megfeleltünk minden kihívásnak!”

– Milyen mértékben éreztette hatását Győrben a koronavírus? Szükség volt az általános szabályoknál szigorúbb, speciális intézkedések bevezetésére?

– A koronavírus hatása Európa-szere földet rengető volt, így hazánkban is. Ennek ellenére mi nagyon jól vettük az akadályt. Úgy gondolom, kiváló teljesítményt nyújtottunk a védekezésben, és mindjárt az elején sikeresen készültünk fel rá. Mivel a polgármesterünk orvos, szakmájából adódóan kiválóan tudja, mivel járhat egy ilyen járvány, így a kormányzati intézkedésekkel párhuzamosan a helyi intézkedéseket is nagyon szakszerűen, előre átgondolva meg tudtuk alkotni. Ennek is köszönhető, hogy bár Győr-Moson-Sopron a legfertőzöttebb megyék közé tartozott, városunkban ez kevésbé mutatkozott meg.

– Milyen intézkedéseket hozott az önkormányzat a védekezés első fázisában?

– Már a központi rendelkezések előtt maximáltuk a rendezvények létszámát, illetve a polgármesteri hivatalban és az önkormányzathoz tartozó intézményekben bevezettük a home office-rendszert. Azokat, akik munkakörük okán nem tudtak otthonról dolgozni, mentesítettük a munkavégzés alól. Mindeközben nem csökkentettük a javadalmazásukat, dolgozóink a fizetésük 100 százalékát megkapják! Megszerveztük az óvodai és bölcsődei gyermekfelügyeletet is. Az idősotthonokban kijárási tilalmat vezettünk be, az otthonaikban élő idősek számára pedig megoldottuk a napi egyszeri melegétel-kiszállítást. A 70 év felettiek számára, akik erre igényt tartottak, bevásároltunk, illetve kiváltottuk a gyógyszereiket. Másfél helyett két méteres távolság betartását írtuk elő a piacokon és az üzletekben. Tehát mindent megtettünk, hogy lassítsuk a járvány terjedését. Szerencsére, ebben a győriek is partnerek voltak.


Hirdetés
Dr. Pergel Elza alpolgármester (Fotó: Kisalföld/Nagy Gábor)

– Az önkormányzathoz kapcsolódó intézmények és a civilek hogyan segítették a hivatal munkáját?

– Az egészségügyi intézményekkel kiváló kapcsolatot ápolunk, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórháztól folyamatos tájékoztatást kaptunk. Megmozdult a vállalkozói kör és a polgárok is: a Győri segélyalapba 50 millió forintot meghaladó támogatás érkezett, amit fel tudtunk használni különböző védőeszközök beszerzésére. Segítettek a szakképző iskolák is, maszkot varrtak a pedagógusok, az egyik helyi vállalkozás pedig nagy mennyiségű kézfertőtlenítőt ajánlott fel.

– Fokozatosan újraindul az élet Magyarországon, kiemelten fontos cél, hogy a gazdaságunk minél jobban teljesítsen. Milyen feladataik vannak a napokban?

– Az önkormányzat gazdálkodó tevékenységet csak azáltal folytat, hogy vannak saját tulajdonú gazdasági társaságai, melyeknél ugyanolyan védő és óvó intézkedéseket vezettünk be. Ezek folyamatos visszaállítása történik most. A munkakörök újra átkerülnek a home office-rendszerből a munkahelyekre. A bölcsődés-, óvodáskorú gyermekeket nevelő szülőket gyermekfelügyelet biztosításával segítjük. A járvány gazdasági következményeit egyelőre nehéz megállapítani, de megpróbáljuk majd a lehető, rendelkezésünkre álló legnagyobb támogatással kompenzálni.

Néptelen győri utca (Fotó: Győr Plusz/Marcali Gábor)

– Hogyan tudják segíteni a város életében kiemelkedő jelentőségű autóipar újbóli fellendülését?

– A multinacionális érdekeltségű autóiparra közvetlen ráhatásunk nincs, azzal tudjuk támogatni őket, hogy a munkába visszatérő dolgozóik gyermekeinek a bölcsődei és óvodai felügyeletet biztosítjuk. Napirenden van egy másik koncepció is, azonban ez egyelőre kidolgozás alatt áll.

– Mi a helyzet a helyi kis- és középvállalkozásokkal?

– Az önkormányzat tulajdonában álló, üzleti célú bérlemények havi díjának 50 százalékát május elsejétől elengedtük. Jelentős azon kisvállalkozók száma, akik önkormányzati bérleményben folytatják tevékenységüket, így ez komoly segítség a számukra.

– A könnyítés év végéig tart?

– A veszélyhelyzet fennállásáig. Megszabtunk ugyan egy szeptemberi határidőt, de ha ennél tovább tart a veszélyhelyzet, akkor természetesen meghosszabbítjuk.

– Az európai nemzetközi repülőterek többségéhez hasonlóan a péri légikikötőben is szinte teljesen leállt a forgalom. Milyen terhet ró ez a részben a város tulajdonában álló cég működésére, és mikor várható a repülőforgalom újraindulása?

– A Győr melletti repülőtér valóban nagy cargo-forgalmat bonyolít, és mivel résztulajdonos benne az önkormányzat, a reptér működése kiemelten fontos számunkra. Bízunk benne, hogy a vállalkozások és az autóipari cégek beindulásával – első sorban ezeket szolgálja ki a reptér – hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba. Remélhetőleg szeptembertől az utasforgalom is elindul, visszahozva a korábbi jó és stabil működést.

Dr. Pergel Elza a Lachmann-köpenyek átadásán
Dr. Pergel Elza a Lachmann-köpenyek átadásán (Fotó: Szabó Réka)

– Milyen a kapcsolat az önkormányzat és a helyi egyházi intézmények között? Együttműködtek a járvány alatt?

– Korrektség és segítőkészség jellemzi a viszonyunkat, egymás tájékoztatása mellett. Kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein, és bízunk abban, hogy ez a jó viszony még jobban elmélyül a jövőben. Az egyház által működtetett intézmények, idősotthonok számára gyümölcsadományt küldtünk a járvány során. A koronavírus-járványra senki nem számított. Ennek ellenére, úgy érzem, eddig kiválóan megfeleltünk minden kihívásnak, és szeretnénk, ha az eljövendő is így alakulna!

 

(Kiemelt képünk forrása a kisalfold.hu)

'Fel a tetejéhez' gomb