Fidesz-KDNP: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon

Komoly különbség van a mostani kormány és a baloldal válságkezelése között - hangsúlyozta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, hozzátéve: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon.

A koronavírus nemcsak az emberek egészségének védelmét követeli meg, hanem a munkahelyekét is – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írta: teljes egyetértés van a magyarok között abban, hogy a munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek létrehozására van szükség.

Felhívta a figyelmet arra, hogy komoly különbség van a mostani kormány és a baloldali kormányok válságkezelése között.

„Gyurcsányék válsághelyzetben mindig a megszorításokhoz nyúltak”, az ő receptjük az volt, hogy el kell venni az emberektől a pénzt. Elvették a 13. havi nyugdíjat, a közalkalmazottak 13. havi bérét és a családok támogatásait. A baloldal kormányzása alatt 200 ezer ember veszítette el munkahelyét, megduplázódott, 12 százalékra nőtt a munkanélküliség – emelte ki.

Az Orbán-kormány az ellenkező irányban indult el 2010-ben. „Mi nem elvettünk, hanem adtunk”. Segély helyett munkát, tisztes megélhetést – hangsúlyozta a képviselő.

Ennek köszönhető, hogy Magyarország ma pénzügyileg független, a spekulánsok nem tudják kihasználni az országot. Ma is a munka áll a középpontban, munkahelyteremtéssel és bértámogatással kezelik a mostani nehéz helyzetet – tette hozzá Nacsa Lőrinc.

A KDNP-s politikus szerint bíztató jel, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta a regisztrált álláskeresők száma kevesebb, mint az üres álláshelyeké. „Továbbra is azon leszünk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus tönkretesz”a – hangoztatta Nacsa Lőrinc.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 21-én. MTI/Illyés Tibor

Iratkozzon fel hírlevelünkre