Kövér: a magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része

A rendszerváltozásról szólva a házelnök azt mondta: inkább tartja nagy átverésnek a 30 évvel ezelőtt történteket, mint forradalomnak. Mégis úgy gondolja:

el kell ismerni az akkori történések jelentőségét, a résztevők történelmi szerepét, „hiszen egy idegen fegyveres megszállásnak és egy népelnyomó diktatúrának vetettünk véget 1990-ben”.

Az is igaz, hogy visszaszereztük nemzeti szuverenitásunk 20. század végén elérhető teljességét, amelyet részben az uniós intézményekkel együtt gyakorolunk – tette hozzá.

A 2010-es kormányváltást sorsdöntőnek ítélte. Rámutatott: akkor „az idegen érdekeket szolgáló balliberális kormányzatok hibáinak és bűneinek következtében szinte minden anyagi erőforrás kezdett kicsúszni a kezünkből”, a visszaszerzett szuverenitás szinte teljesen kiüresedett.


Hirdetés

A Magyarországot támadó hangokról szólva kijelentette: ők nem azért fordulnak az ország ellen, mert rosszul informáltak, hanem, mert ez a megbízatásuk, ahogy a nemzetközi média egy része is összehangoltan fest ellenségképet saját közvéleményük számára, hogy

elfedjék egy olyan nemzeti politika valóságát, amely túlságosan vonzó lehet más országok polgárai számára is.

A koronavírus-helyzet kezelése érdekében született törvénnyel kapcsolatban pedig szerint nem válik el egymástól a nemzetközi kifogás és a hazai ellenzéki bírálat, a kettő egy és ugyanaz – mondta.

„A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propagandahadjáratát.

Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata”, fogalmazott, és Rákosi Mátyáshoz vagy Gerő Ernőhöz hasonlította őket.

Hozzátette: a törvény a legmagasabb fokú demokratikus garanciát adja az által, hogy az Országgyűlés kezébe adja a kormány felhatalmazását.

A kormány a szükségesnél egy perccel sem élhet tovább azokkal az eszközökkel, amelyeket a parlament utalt a rendelkezésébe

– tette hozzá.

A nemzetközi nyomásgyakorlást a magyar kormányra a Harmadik Birodalom utolsó háborús évéhez hasonlította, amikor már mindenki tisztában volt azzal, hogy elveszítették a háborút, de senki nem tudott időben véget vetni az őrületnek, megakadályozva a súlyos veszteségeket.

„Mintha a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar sem hinne már a győzelemben”

– fogalmazott.

Soros Györgyről szólva kijelentette: ő egy láthatatlan hatalmi gépezetnek, a világban jelen lévő „mélyállamnak” a neki szánt szerepet alakító figurája.

Arra a kérdésre, milyenné válhat a világ a járvány után, azt felelte: várhatóan eltűnik a napjainkban eluralkodott fennhéjázó, öntelt magabiztosság, de nem véglegesen, csak egy időre.

„Nagy tétekben azért nem mernék fogadni arra, hogy a józan ész csak egy picit felülkerekedve módosítja a világ folyását”

– fogalmazott. Szerinte túlságosan nagy érdekek kötődnek ahhoz, hogy a világ jelenlegi működési modelljét fenntarthassuk.

Mindazonáltal a válság kezelése során a nemzeti közösségek megerősödése és intézményeik megerősítése szempontjából értékes tapasztalatokat szerezhetünk, amelyek javíthatják esélyeinket a jövőben elénk álló próbatételekben – fűzte hozzá.

MTI 

Kiemelt kép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2020. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán az Országházban. – MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb