A taizéi közösség a feltámadás dalával átölelte a bolygót

Roger testvér, a közösség tragikus halállal elhunyt alapítója mondta a mai korban talán még jobban elgondolkodtató kijelentést: „a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet, és nem más, csak szeretet. Napról napra erősödött bennem a meggyőződés, hogy mennyire fontos lenne megteremteni egy férfiközösséget, amelynek tagjai arra törekednek, hogy egész életüket odaadva megértsék egymást, és mindig kiengesztelődjenek egymással. Ebben a közösségben a szív jósága és az egyszerűség lenne mindennek a forrása”.

Valakik pezsgővel, mások imával búcsúztatják az óévet

A kiengesztelődés üzenete a békét teremti meg, amelyre fokozottan nagy szükségünk van napjainkban. Különösen egy olyan feszült és kiélezett időszakban, amikor a vírussal szemben hadakozunk a szeretteink egészségének védelmében.


Hirdetés

„Szeretet Istene, tekints családodra! Jöjj és

segítsd az emberiséget, amelyet komoly szenvedés gyötör.

Vigasztald azokat, akik sírnak, támogasd azokat, akik bátran felvállalják a szolidaritás kihívását. Krisztus föltámadása által ismeretlen látóhatárt társz fel számunkra, ahol új fény támad. Így, amint húsvét reggelén újra megtalálhatjuk a reményt, és életünkkel tudjuk elmondani: »Krisztus föltámadt! – Igen, valóban föltámadt!«” – osztotta meg húsvéti gondolatait a közösség vezetője, Alois testvér.

„Az egek és a földek énekeljék feltámadásodat, Krisztus” – zengi a virtuális kórus a gyönyörű éneket, amelyhez ha csatlakozunk, bennünk is megindulnak a békesség és a bizalom forrásai. Látszólag semmit nem teszünk.

Imádkozunk, énekelünk. Mégis talán ekkor tesszük a legtöbbet?

A szív jósága és egyszerűsége minden bizonnyal visszahódítja a földet Isten számára.

Kiemelt képünk forrása a közösség Facebook-oldala.

 

Olvasásra ajánljuk:

Valakik pezsgővel, mások imával búcsúztatják az óévet

'Fel a tetejéhez' gomb