Láng Zsolt: Idősotthonaiban fenntartóként óriási felelőssége van a fővárosnak

Láng Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, hogy a főpolgármester, ígérete ellenére, eddig csak egyszer egyeztetett a kérdésekben az ellenzékkel, néha már csak az aláírt, meghirdetett rendeleteket küldi el. Véleménye szerint a közösségi médiában erős a kommunikáció, de a rendeleteken és a valódi munkán nem látható, éppen hol tart a főváros. Hozzátette: Karácsony Gergely ráadásul olyan kérdésekben is dönt, amelyek jelen helyzetben nem a legfontosabbak, és várhatnának.

Láng Zsolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy a fővárosnak fenntartóként óriási felelőssége van: a járvány miatt kialakult helyzetben figyelnie kell az ehhez hasonló intézményeket, és minden szükséges intézkedést meg kell tennie a tömeges megbetegedések elkerüléséért.

A fenntartó főváros eddig olyan alapvető kérdésekre nem adott választ, hogy volt-e a jogszabály szerint napi 8 órában jelen lévő főállású orvos az intézményben, és hogy megtörténtek-e a szükséges intézkedések – mondta, hozzáfűzve: a főváros szerint a kormánynak kellett volna mindent megoldania.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg a járvány elleni védekezés a legfontosabb, nem a felelősségre vonás, de az ügy nem maradhat kivizsgálatlanul, a hatóság mondja ki majd, hogy történt-e hiba, és ha igen, kit kell azért felelősségre vonni.


Hirdetés

A Pesti úti idősotthonban eddig 29-en haltak meg és körülbelül 290-en fertőződtek meg – tudatta.

Láng Zsolt azzal kapcsolatban, hogy Soros György pénzt utalt Budapestnek, amelyet a főváros a járvány elleni védekezés költségeibe forgatott be, azt mondta: várhatóan május második felétől kifelé halad majd az ország a koronavírus-járványból, és a pénzügyi ellenőrző bizottság az elmúlt hónapok gazdasági kiadásait átnézve ellenőrizni fogja, hova mennyi pénz ment.

MTI

Kiemelt képünkön: az Országos Mentőszolgálat védőruhába öltözött munkatársai a lakók második tesztelését kezdik meg a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 19-én. Müller Cecília országos tisztifőorvos utasítására megkezdődött a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon lakóinak második tesztelése is.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb