Pénzt kérnek a muszlimok Németországban

„Aiman Mazyek, a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának (ZMD) elnöke a Spiegelnek adott minapi interjúban arról panaszkodott, hogy a járvány miatt jelentős bevételkieséssel kell számolniuk a Németországban működő mecseteknek. Emiatt arra kérte a kormányt és Angela Merkel kancellárt, hogy folyósítson egy nagyobb összeget a bajba jutott muszlim közösségeknek, különben be kell, hogy zárják a mecseteket” – írta a PestiSrácok.

Anyagi gondokkal kell megküzdeniük a németországi mecseteknek az országban bevezetett szigorú kijárási korlátozások miatt. Mivel a hívek az új szabályozások miatt nem tudnak adakozni, kezdik felélni összes pénzüket. A legnagyobb németországi muszlim közösség vezetője arról nyilatkozott, hogy a járvány következtében bevezetett intézkedések miatt a szokásos imák elmaradnak, aminek következtében a hívek adakozási hajlandósága csökken, és komoly bajba kerülnek egyes mecsetek.

Panaszai között úgy fogalmazott: „több olyan mecsetről is tudunk, ahol vészesen közel a csőd. Ezek az imahelyek felélték a tartalékaikat, amelyek a szokásos pénteki imák közben gyűltek össze. Hamarosan nem tudják fizetni a bérleti díjukat és a személyzetet. Más, Németországban jelen lévő egyházaktól eltérően mi, muszlimok az adakozásokból próbáljuk leginkább fenntartani magunkat. Az éves bevételek 30-50 százaléka a hívektől van, külön kiemelt időszak a ramadán, akkor nagyon sok pénz gyűlik össze”.

A vallási elöljáró szerint a német szövetségi vezetésnek létre kell hoznia egy pénzügyi alapot, amelyből a muszlimokat támogatnák.

Döntését azzal indokolta, hogy a mecseteknek és az azokat vezető imámoknak jelentős szerepük van a járvány során, hiszen – vélekedése szerint – „nélkülözhetetlenek a társadalom számára”.

„A kormánynak ezért kompenzálnia kéne a bevételkiesésünket. Amennyiben ez nem történik meg, több mecset nem fogja túlélni a járványt és nem tudnak újra megnyitni. Ezzel pedig eltűnik a jólét, az integráció és a lelkipásztorkodás, amit ezek a mecsetek a hétköznapokban nyújtanak a társadalmunk érdekében” – idézi a Spiegelben megjelent beszélgetést a PS. 

A Németországban található mecsetek nagy részét külföldről, elsősorban Törökországból támogatják. Másfél évvel ezelőtt adták át Németország legnagyobb mecsetét, aminek költségeit szinte teljes egészében Ankara állta, megnyitóján pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök is jelen volt. 

A cikk hozzáfűzi: bár a berlini vezetés korábban pedzegette az ötletet, hogy bevezetnek egy „mecsetadót”, hogy az adófizetők pénzéből támogassák a németországi mecsetek fenntartását, azonban akkora botrányt generált az ügy, hogy az ötletet végül elvetették.

Forrás: Pesti Srácok

Kiemelt képünk forrása a PS.

Iratkozzon fel hírlevelünkre