Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődik az állami tulajdonú horgászvizeken a magyar haltermelők segítése érdekében

Az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye

A kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodásainak hasznosítói. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által koordinált haltelepítés a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata.

A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány elmúltával gyorsan és hatékonyan szolgálja majd a szabadidős sporthorgászat, a világelső horgász versenysport és a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését.  Az intézkedés emellett a horgászatban érintett szervezetek és gazdasági társaságok több mint 2500 munkahelyének megóvását is szolgálja.

Az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére az új típusú koronavírus okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást végez, amely a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készleteit érinti. A felvásárlás támogatási keretösszege bruttó 800.000.000 Ft, amelyet az Agrártárca a Pénzügyminisztérium egyetértésével határozott meg.

Az Agrárminisztérium az intervenció szervezésével, végrehajtásával, és ellenőrzésével a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központját bízta meg, amely közfeladat-ellátása keretében térítésmentesen látja el a feladatot.

A MOHOSZ és a MA-HAL az Agrárminisztérium jóváhagyásával meghatározta az elosztási elveket. Kedvezményezettek azok a tagszövetségek, és tagegyesületek (valamint a Tisza-tó speciális jogállású halgazdálkodási hasznosítója), ahol 5 hektárnál nagyobb vízterületű állami, vagy többségi állami tulajdonú vízterületet hasznosítanak horgászati célra haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői jogviszony keretében, és ahol a vízterület tartósan alkalmas a ponty élettereként. A kiemelt horgászsport versenypályaként működő, évi több versenynek otthont adó vízterületek a szakszövetségi javaslat alapján központi többlethalasítási támogatást kaptak. A MOHOSZ külön gondoskodik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. által hasznosított vízterületek rendkívüli telepítési hozzájárulásáról.

A példaértékű, zárt termelési-kihelyezési gyakorlatot követő balatoni szervezet többlettámogatását a 2020. őszi és 2021-es halasítási támogatási pályázatai segítségével oldja meg a horgász szakmai szövetség, figyelembe véve a balatoni horgászok érdekeit is. A szintén jelentős horgászturisztikai vonzerővel bíró Tisza-tó, Velencei-tó, valamint a Ráckevei (Soroksári) Dunaág esetében az eddigihez képest jelentősen emelkedett a támogatott telepítési halmennyiség.

A legtöbb állami vízen a telepítés mértéke akár a korábbi időszak teljes éves kihelyezését is meghaladja, és az állami forrásból végrehajtandó rendkívüli haltelepítés értéke az állami halvagyont növeli. A mostani telepítés a magyar haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. Az összesen mintegy 1200 tonna ponty telepítése a következő hetekben több mint 350 horgászvízen, és 400-nál is több telepítési ponton valósul meg. A koordinált telepítések a mai napon elkezdődtek, a program várhatóan május közepén ér véget.

 

(MTI OS)

Kiemelt képünkön a Balatonlelle-Irmapusztai Tógazdaságban nevelt háromnyaras pontyokat telepítik a Balatonba Balatonföldvárnál 2018. Szeptember 26-án. MTI Fotó: Varga György

Iratkozzon fel hírlevelünkre