Teremtésvédelmi szakember: Szükség van ökológiai megtérésre is!

– A „teremtésvédelemről” mint fogalomról egyre többet hallhatunk. Egy viszonylag új keletű megnevezésről van szó. Mennyivel több vagy kevesebb, mint a környezetvédelem?

– A fogalom nem annyira új, talán csak kevésbé közismert. Ma a Föld napja van, melynek alapja ötven évvel ezelőtt indult el, tehát fél évszázada ünnepeljük és teszünk a Föld napjáért, melynek az egyik későbbi mottója aktuálisabb, mint valaha:

„minden nap legyen a Föld napja!”  

1970-ben kimondottan környezetvédő szempontok alapján jött létre a kezdeményezés, de ekkor már  egyébként Boldog VI. Pál pápa is utalt a környezeti problémákra. Többek között felszólalt az ENSZ Élelmezés és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) előtt, és beszámolt arról, hogy ennek a robbanásszerűen növekedő ipari civilizációnak az egyik következménye akár ökológiai katasztrófa is lehet.

Hozzátette, az emberiség magatartásán gyökeresen és sürgősen változtatni kell.

Az egyházon belüli környezetvédelem vagy teremtésvédelem magjai tehát ugyancsak ötven évre tehetők. Kétségtelen tény azonban, hogy ennek a gondolatnak a kicsúcsosodása az öt évvel ezelőtti pápai enciklika, a Laudato Si’ (Áldott légy!). A most alakuló Laudato Si’-körökbe nagy szeretettel várjuk az önkénteseket is!

A környezetvédelemtől abban különbözik a teremtésvédelem fogalma, hogy a teremtett világ megőrzésében az ember is benne van. Amikor teremtett világról és annak megóvásáról beszülünk, akkor az emberiség védelmére is gondolnunk kell: így az elesettekre, a szegényekre is.

Fontos, hogy átérezzük az ember és Teremtő kapcsolatát, valamint az ember teremtett világgal, környezettel való kapcsolatát.

A Szentatya enciklikáját minden jóakaratú embereknek írta, mely cselekvési terv, öt évvel ezelőtt jelent meg, és az ENSZ előtt is beszélt ebben az évben. Szintén öt évvel ezelőtti a párizsi egyezmény, mely egy fontos államok közötti kezdeményezés a klímaváltozás területén.

– A látványos rendezvényeken, a hangos tapsokon és a beszámoló újságcikkeken kívül van-e pozitív változás? Talán a koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy az a fajta termelési rendszer, ami alapján élünk, nem fenntartható, mert csak kizsigereli a Földet.

– Tény, hogy az emberiség óriási mértékben kihasználja, rombolja a Földet és erőforrásait. Az emberiségnek át kell alakítani a természethez való viszonyát. Az állatvilággal való kapcsolatunk, a földterület használatának a mértéke is döntő lesz abban, hogy milyen lesz az emberi civilizáció jövője.

Szembe kell nézni az emberiség előtt álló megoldandó problémákkal! Az egyik ilyen, hogy az emberek elhagyják a vidéket, és városokba fognak költözni. A városiasodás a következő évtizedekben is gyorsulni fog, továbbra is hatalmas városok emelkednek majd ki a földből. Nagyon nagy a felelősség, hogy milyen városokat hozunk létre. Hogyan, kiknek, milyen életvitelt élő emberek számára alakítjuk ki azokat? Mennyire elégítik ki az ott lakók szükségleteit és vágyait? Mennyire lesz jellemző a tiszta levegő, a tiszta víz, az összefüggő nagyobb zöldterület, az árnyékot adó fák, a csend?

– Nem szeretnék provokatív lenni, de a vírus is egy másik élő szervezeten élősködik. Az ember is valami hasonló élősködést folytat a bolygón, és közben elpusztítja azt?

– Van egy mondás: „A Föld köszöni, jól van. A jövő kérdése, hogy az emberiség hogyan tud alkalmazkodni a bolygón létrejött negatív változásokhoz, amit részben magának köszönhet?”. Fel kell hagyni azzal, hogy az ember mindent átalakít a természetben, és csupán a saját érdekei szerint használja. A természet, az élet nagyfokú tiszteletére van szükség. Sokkal nagyobb szükség lesz a kreativitásra, mint a korábbi években, mert anélkül elképzelhetetlen lesz a fenntartható fejlődés.

Az ipari civilizációban nagyon fontos, hogy mi is az igazi iránya és a célja. Erkölcsi megújulásra van szükség e téren, mert már nem lehet csak a profitszerzés a cél. A részvényesi világot (share holder) fel kell, hogy váltsa az érintett felek (stake holder), az adott közösség javát szolgáló világ. A profit csak egy velejárója, feltétele kell, hogy legyen egy vállalkozásnak, de nem lehet a célja. A cél egyben az emberek, a közösség jól léte. Nem a jóllét, hanem a jól-lét a természeti környezet tiszteletben tartásával.

– Sajnálatosan számos tudatos természetrombolást is láthattunk az elmúlt években, például a brazíliai őserdők tavalyi felgyújtását. Vannak azért előremutató jó példák is?

– Mindenhol vannak olyan lépések, melyek a pozitív irányok megjelenését mutatják. Kínában például néhány éve megunták azt, hogy az európai és a világ más részeiről hozzájuk szállították az egyszer használatos műanyagokat, melyeket feldolgozva ismét visszaküldtek. Egyrészt ezek nem voltak megfelelően szortírozva, másrészt azóta a kínai fogyasztás is megnőtt, így mára megtiltották, hogy pl. az európai használt műanyagot odaszállítsuk. Ez valahol nagyon helyes, mert

oda kell eljutni, hogy minden kontinens, minden ország a saját hulladékát körkörös gazdaságba vonja be, és azt mint alapanyagot, nyersanyagot dolgozza fel.

Abszurd, hogy műanyagot gyártunk, és használat után, mindenféle szelektív gyűjtési kezdeményezés ellenére rengeteg műanyag jut a folyókba és onnan az óceánokba. A kényszer is mutatja, hogy változtatni kell: mára Európában valós, megoldandó cél lett az egyszer használatos műanyag termékek visszaszorítása.

A szemléletmódnak változnia kell, a mostani állapot pedig kényszerítő.

 

A klímaváltozással kapcsolatban még mindig vannak sajnos viták, de a természetbe kerülő szemét, ami szintén az ember a tevékenységével van összefüggésben, vitán felüli. Olyan mértékben hozzátesz a károsanyag-kibocsátáshoz az ember, amelyet már nem tud elviselni a Föld jelentős negatív változások nélkül, aminek a súlya, következménye pedig az embert, az élővilágot érinti. 

Úgy gondolom, hogy el kell jutni oda, mint amikor egy „svédasztal” előtt áll az ember: ezt még megeszem, azt nem. Ott is kell tudni hagyni a dolgokat. Érintetlenül. A helyükön, ahol vannak.

A szenet is ki kellene váltani mással és otthagyni a földben. A szemléletváltás ahhoz szükséges, hogy világossá váljon: ez a fajta szénalapú gazdaság már nem működtethető tovább.

Erkölcsi és morális megújulás szükséges, nem szabad abba az ábrándba ringatnunk magunkat, hogy majd a technikai fejlődés megoldja a felmerülő problémákat. Egy morális változásnak, ha úgy tetszik, megtérésnek kell bekövetkeznie, ami pozitív elmozdulást hozhat. Az ENSZ-ben a fenntartható fejlődésű célok megvalósulása kapcsán „a világunk átalakításáról” beszélünk. Egyházi vonatkozásban, „ugyanez”megfogalmazva,

amiről Ferenc pápa és a korábbi egyházfők is beszélnek, az az ökológiai megtérés.

A megtérés kell, hogy megelőzze az átalakítást, avagy a belső változást saját magunkban, mert az tartalmazza azokat az értékeket, melyek a megújuláshoz vezetnek.

– Az ökológiai megtérésnek van a hétköznapi ember számára kézzel fogható útmutatása?

– A legfontosabb, hogy felismerjük – ez elsődleges feladatunk. Védeni az életet, a természetet. Belátni, hogy szükség van változásra, valamint tudatosítani, hogy van választási lehetőségünk. Azt, hogy az időnket mivel töltjük, a pénzünket mire költjük, hogy mit tartunk fontosnak stb., az mind-mind tőlünk függ. Abban a pillanatban, amikor egy ilyen végiggondolás megtörténik, akkor lehetőségünk adódik arra, hogy elgondolkodjunk arról, mi az, amiről le tudunk mondani.

A karanténból is láthatjuk, hogy sok vásárlási, fogyasztási „kényszer” most csillapodni látszik.

Ezt a kényszerérzetet kell, hogy mindenki elűzze magától. Mindenkinek éreznie kell, hogy a fogyasztói társadalmunkban sincs kényszer alatt, lehetősége van a döntésre. A fogyasztással kapcsolatban át kell gondolnunk az életünket: a megtérés ott folytatódik talán, hogy a sokat emlegetett ökológiai lábnyomunkat csökkentjük. Tudatosan. Értékrendünk és szükség miatt is. A Föld napja egy jó lehetőséget és alkalmat teremt arra, hogy otthon ülve mindenki átgondolja, mivel tudja csökkenteni a saját ökológiai lábnyomát. A víz, csomagolás, energia fogyasztását mindenki gazdaságosabbá, ésszerűbbé teheti. Sokszor már kellő átgondolással is elérhető a kevesebb fogyasztás.

Hinnünk kell abban, hogy boldogan élhetünk sokkal kisebb lábnyommal is!

Jók azok a kezdeményezések, amelyek az elmúlt években kialakultak a megosztásról. Nem a virtuális megosztásra gondolok, hanem arra, hogy közlekedési eszközöket, lakást, szálláshelyet, eszközöket megosztanak egymással az emberek. Olyan gondolatok ezek, amelyek tíz-húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna, mert mindez a tulajdonlásról történő lemondást jelenti – mellyel olyan nehezen birkózik meg a mostani társadalom. Nem volt mindig így. A tulajdonhoz való hozzáállásunk egy hosszú történelmi, társadalmi folyamat során alakult ki, nehéz ezen változtatni. 

Az Egyesült Államokban azokban a házakban, ahol sokan laknak együtt, kialakítottak egy közös mosó-szárító helyiséget! Láttam ilyet. Ezek olyan példák, melyet mi – akiknek ott van a háztartásában a saját mosógépünk – nehezen tudunk elképzelni, hogy egyszer – ismét – közös mosóhelyet alakítsunk ki szomszédainkkal. A vízhiányos Kaliforniában arra jutottak, hogy a fehér kerítéses, zöld pázsitos amerikai álmon változtatnak. A helyi önkormányzat arra ad támogatást, hogy ne vízigényes zöldterületet, gyepet alakítsanak ki az ott lakók, hanem szárazságtűrő növényeket ültessenek.

A jelenlegi koronavírus időszak pedig rámutat az egyes munkák, szerepkörök felértékelődésére.

Gondoljunk annak fontosságára, hogy kire bízzuk saját és szeretteink egészségét, tanulását, nevelését, a társadalmi felzárkóztatást vagy pl. a tisztaság megteremtést!  De mára a távmunka megbecsültsége is nagyot változott. Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt egy állami nagyvállalatnál folyt a diskurzus, hogy melyik munkakör milyen fontos, ilyen értéket teremt, milyen az erkölcsi és anyagi megbecsültsége ennek megfelelően. Nos, itt az ideje ezt országosan is közösen végiggondolni!

– Magyarországon le tudunk mondani a túlzott fogyasztásról, a nehezen megszerzett viszonylagos jólétről, kényelemről?

– Vannak itthon is jó példák és kezdeményezések, amelyek ebbe az irányban mutatnak, még akkor is, ha először talán különleges erőfeszítésnek látszanak. Egyre több boltban lehet egyes termékeket kimérve vásárolni, mellyel a fölösleges csomagolóanyagokat lehet csökkenteni. Évek óta nő a kerékpárosok száma is. Számos alulról jövő mozgalom, amelyek egy plébánián belül is megjelenhetnek, például a műanyag visszaszorítása a közösségi rendezvényeken. Az egyszer használatos műanyagok visszaszorulásának irányába kell elindulni, és ebben a témában mindenkinek az élre kell lépni, mindenkinek van tennivalója és felelőssége is. Az egyéni, saját életállapotnak megfelelően.

Továbbá igen fontos, hogy gyermekeinket ebben a szellemben neveljük. Az óvónők, pedagógusok szerepe ugyancsak óriási ennek a szemléletnek a terjesztésében, de a különböző munkahelyek, gyárak életében is részt kell, hogy kapjon. Sok fontos, egyéni apró lépéssel lehet igazán jelentős változást elérni, annak érdekében, hogy a sokszor túlzott versengésről átkerüljön a hangsúly az együttműködésre az emberek között, és a mindenhatónak tűnő egyéni bírvágyat a létezés tisztelete váltsa föl.

Hála Istennek gombamód szaporodnak azok a körök, egyesülések, kezdeményezések, ahol tevékenyen, cselekvő módon vesznek részt emberek korhatár nélkül akár helyi civil, akár országos, akár egyházi kezdeményezésről van szó. Gondolok itt az ötven éves „Föld napjára”, a „Te szedd!” mozgalomra, a „Föld órája” világméretű kezdeményezésre, a „PET Kupára” a Tiszán a „72 órára” , a „Teremtés hetére” vagy éppen a pápai enciklika megjelenésének ötödik évében megrendezendő „Laudato Si-hétre”, illetve Olaszország és Lengyelország után Európában a harmadikként Magyarországon most alakuló, kimondottan cselekvő jellegű Laudato Si-körökre, melynek soraiba „minden jóakaratú embert várunk” világnézettől függetlenül, „aki közös otthonunk gondozására” kész mostantól egy kevés időt és kreativitást szánni, vagy csak épp érdekli, mások ezt miképp teszik embertársaink javára, és a természeti környezet egészségének és szépségének helyreállítására.  

 

Tóth Gábor 

Kiemelt képünk forrása: (Forrás: Pixabay.com)