Jeruzsálemi emlékek II. – Jézus nyomában
Előző heti cikkemben a mai Jeruzsálem bonyolult státuszát mutattam be, amely sokak számára meghökkentő és elrettentő lehet. Ugyanakkor bizton állíthatom, hogy a kétségek elmúlnak, amint az emberben tudatosul, hogy ez az a hely, ahol Jézus járt, tanított, meghalt és feltámadt. A felemelő érzés még akkor is velünk marad, amikor a tömérdek turista miatt nincs lehetőség elcsendesülve imádkozni, amikor egy muzulmán árus akar alkudozni velünk egy sorozatgyártott feszületre, amikor sejtjük, hogy valószínűleg nem az utolsó vacsora milliméterre pontos helyszínén járunk, de tudjuk, hogy itt történt, nem messze. Az alábbiakban néhány saját és (minőségi problémák miatt) online térben fellelhető fénykép segítségével szeretném bemutatni a Megváltóhoz köthető helyeket azok számára, akik még hezitálnak egy jeruzsálemi utazással kapcsolatban. 
Jézus Galileából Jeruzsálembe ment tanítványaival a zsidók egyiptomi kivonulásának ünnepére, a pészahra. Mielőtt elérte volna a várost, elküldte két tanítványát Bétfágéba (ma Jeruzsálem keleti kerülete), hogy hozzák el neki azt a szamárcsikót, amely hátán Dávid városába fog megérkezni. Ezt követően az Olajfák hegyének lankás oldalán leereszkedett, majd átvágott a Kidron-patak völgyén, és a fenti képen látható Aranykapun keresztül dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe.
Hozsanna Dávid fiának – kiáltották az emberek, akik tiszteletük jeléül felsőruhájukat és lombos ágakat terítettek az útra Jézus elé. Ezt az eseményt Virágvasárnapként tartja számon a keresztény világ. Évszázadokkal később az általunk jól ismert Szulejmán szultán a 16. században szándékosan befalaztatta az Aranykaput, és egy kis mecsetet hozott létre benne. Célja az volt, hogy a prófécia ne valósuljon meg, amely szerint a zsidó nép Megváltója ezen a kapunk fog megérkezni a Szent városba. A zsidók azóta is az Aranykapu elé temetkeznek, hogy elsőként találkozzanak az eljövendő Megváltóval. Az évszázadok során a világ legnagyobb zsidó nekropolisza alakult itt ki, amely beborítja még az Olajfák hegyének oldalát is. Itt nyugszik az Osztrák-Magyar Monarchiában született, később a náci Abwehr kémjeként is dolgozó Oskar Shindler is, aki mintegy 1200 zsidó életét mentette meg a holokauszt során.
Közeledett a pészah, amelyet a zsidók – többek között – egy étkezési szertartással, a Széder vacsorával ünnepelnek. Jézus és tanítványai egy ház első emeleti termében fogyasztották el a vacsorájukat. A zsidók a Széder vacsorán a kovásztalan kenyeret (pászkát, ebből ered a pészah ünnep) megtörik, amely arra emlékezteti őket, hogy Mózes – Isten segítségével – kettéválasztotta a Vörös-tengert, és Izrael fiai megmenekültek az üldöző egyiptomi seregek elől. Keresztény hitünk szerint a pászka megtörése és a bor egy kehelyből való elfogyasztása Krisztus értünk adatott teste és értünk kiontatott vére bűneink bocsánatára, amellyel Jézus megalapozta az Eucharistiát, az Oltáriszentség szertartását. Az utolsó vacsora helyszíne a hagyományok szerint egy, a Sion-hegyen található teremben történt. Noha a képen látható gótikus terem Jézus idejében nagy valószínűség szerint nem létezett, érdekes egybeesés, hogy ugyanabban az épületben, a terem alatti földszinti imateremben található a zsidók leghíresebb uralkodójának, Dávid királynak (feltételezett) sírja, amely újrabirtoklásáért indult el a cionista mozgalom, amely később Izrael Állam megalapításához vezetett. 
Jézus jeruzsálemi tartózkodása idején sokat időzött a Templommal szemben található Olajfák hegyén. A hegy nevét a területen található vadon élő olajfákról kapta. A hegy tetején található a francia szerzetesek által működtetett Pater Noster kolostor, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint Jézus megtanította a Miatyánkot (latinul: Pater Noster) tanítványainak. A kolostorban több mint 60 nyelven olvasható az Úrtól tanult ima, köztük magyarul és lovári cigányul is. 
Az Újszövetség tizenkétszer említi az Olajfák hegyét Jézussal kapcsolatban, földi életének utolsó eseményeihez kapcsolva. Gyakran tartózkodott ezen a helyen: nappal a Templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az időt. Az utolsó vacsora után a tanítványokkal ment imádkozni a hegy oldalában elhelyezkedő Getszemáni-kertbe. Héber nevének jelentése olajprés, mivel Jézus idejében az Olajfák hegye lejtőjének ezen a részén egy major állt, amelyben olajprés működött. A hely szépsége ellenére szomorú emléket őriz: Jézust itt üdvözölte csókkal az őt eláruló Iskarióti Júdás, amellyel azt jelezte Jézus üldözőinek, hogy Ő az, akit keresnek, Őt kell elfogniuk. Napjainkban a keresztény felekezetek felosztották maguk között a kertet, amelyben számos igen öreg olajfát is találni. A történelmi források szerint Krisztus után 70-ben a rómaiak (Titus vezetésével) több hónapos véres ostrom után bevették Jeruzsálemet, és úgy lerombolták a várost és a Templomot, hogy kő kövön nem maradt. Az város bevételéhez a romaiak minden olajfát kiirtottak, hogy ostromgépeket építsenek belőlük. Ugyanakkor az olajfák gyökereit nem tudták elpusztítani, így könnyen lehet, hogy némelyik igen koros olajfa gyökeréből újra nőtt fa Jézus korában is megvolt. 
Az Olajfák hegyének lábánál található a gigantikus méretű Nemzetek temploma, vagy más néven Agónia-bazilika, közvetlenül a Getszemáni-kert mellett. Elnevezését onnan kapta, hogy Jézus a képen látható sziklán imádkozott Istenhez, és itt siratta meg Jeruzsálem és a Templom későbbi (rómaiak általi) pusztulását. Az Agónia-bazilika megépítéséhez szükséges pénz tizenhat katolikus nemzet hívőinek adományából gyűlt össze a 20. század elején. A legnagyobb adomány a magyar hívektől érkezett, melynek a templom is emléket állít: a főoltár fölött található gyönyörű mozaik (magyar mesterek munkája) szimbolizálja a magyarság elkötelezettségét a katolikus hit iránt. A mozaik jobb alsó sarkában láthatjuk Magyarország címerét is. 
A Getszemáni-kertben elfogott Jézust megkötözve először Annás korábbi főpaphoz, utána vejéhez, a Templom akkori főpapjához, Kajafás házába viszik, ahol a 71 tagú bíróság elítéli Jézust. Az egykori ház az Olajfák hegyével szemben a Kidron-patak völgye felett állt, a Mória-hegyen álló Templomtól nem messze. A régészek megtalálták és feltárták az épületet, amelyhez a Getszemáni-kert felőli oldalon található lépcsőn vitték fel az elfogott és megkötözött Jézust. Az egykori ház udvaráig követte Jézust leghűségesebb tanítványa, Péter, aki itt tagadta meg háromszor őt. Ottjártunkkor az idegenvezetőnk éppen az evangélium ide eső részét olvasta fel nekünk, és miután ahhoz a részhez ért, amikor Péter harmadszorra is kimondta, hogy nem ismeri Jézust, a szomszéd (valószínűleg palesztinok lakta ház) kertjében megszólalt egy kakas. 
Jézust Kajafás főpap házából a római helytartó Pilátus elé citálták, aki az akkori városfalon kívül elhelyezkedő római Antónia erődítményben, a praetoriumban (helytartóság) fogadta a zsidó főpapokat és Jézust. Pilátus, engedve a főpapok és a nép nyomásának ugyanakkor – kezeit mosva – kereszthalálra ítélte Jézust, majd a praetorium udvarán egy oszlophoz kötözve véresre korbácsoltatta. A római katonák a fenti képen látható templom helyén álló udvaron gúnyolódtak Jézuson, és tettek töviskoszorút a fejére. Ez a helyszín a Via Dolorosa, azaz a Szenvedés útjának vagy a Kereszt útjának első stációja. 
Érdekesség, hogy a templom egyik oldalhajójának márványpadlóján láthatjuk a rómaiak által játszott kockajáték több ezer éve belevésett tábláját. Ez volt az a sorsjáték, amellyel később a katonák a keresztre feszített Jézus ruháját egymás között gúnyosan elosztották. 
A Via Dolorosa egyik ikonikus helyszíne a képen látható boltív. Pilátus az evangélium szerint ezen a helyen „Ecce Homo” („Íme az Ember!”) felkiáltással mutatott a töviskoronás Jézusra, így is demonstrálva, hogy a vérző fejű, meggyötört testű Jézus nem lehet az Isten fia. A keresztút, amelyen Jézus a roppant súlyú keresztet (az emberiség bűneit) vitte a hátán, hagyományosan az Antónia erődből indult. A közel 600 méteres útszakaszon 14 stáció található, amelyből kilenc a Via Dolorosán, és öt a Golgotán elhelyezkedő Szent Sír Bazilikában található. Történészek szerint a mai keresztút nem minden esetben fedi az eredeti útvonalat, mivel a várost a hosszú évszázadok alatt többször is lerombolták és újjáépítették, de abban egyetértenek, hogy a stációk valószínűleg az eredeti helyükön lelhetők fel. Idegenvezető barátunk elmesélte, hogy a Jézus korabeli város és úthálózat nyolc méterrel a mai utcaszint alatt húzódott, így a mai keresztút stációit jelző bronz pajzsok csak iránymutatásul szolgálnak. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy az egyes stációk igazi helyszínéhez az utcaszint alá le lehet menni. Gyakran üzleteken keresztül, egy hátsó helyiségben lévő kivilágítatlan lépcsőn ereszkedhetünk alá, ahol a mélyben rejtőző kis kápolnák dohos illatában, síri csendjében és sötétjében tudunk elmondani egy imát.
Az evangéliumok tanúsága szerint Jézust a Szenvedés útjának végén a Golgota vagy Kálvária nevű hegyen felállított kereszten feszítették meg. A golgota héber eredetű szó, jelentése koponyák helye, csakúgy, mint a latin calvas, (koponyák) szóból eredő calvaria szó (ebből származik a magyar kálvária szavunk és kifejezésünk is). Eredetileg egy Jeruzsálemtől északra, észak-nyugatra fekvő kőbányához kapcsolódó magaslat volt, amely az ókori időkben a kivégzések helyéül szolgált. Nevét valószínűleg a kivégzésekből hátramaradt csontok után kaphatta. Hadrianus császár Kr. u. 135-ben Jupiter tiszteletére építtetett bazilikát ezen a helyen, hogy a rohamosan terjedő új vallás, a kereszténység írmagját is kiirtsa. Miután a kereszténység Róma államvallása lett, Krisztus után háromszáz évvel Justinianus császár édesanyja, Szent Ilona építtette fel a mai Szent Sír-templomot a Jupiter templom helyén, a Golgotára. A mai templom hatalmas méretéről árulkodik, hogy magába foglalja a sziklát, ahol a keresztek álltak, illetve az onnan 80-100 méterre elhelyezkedő Arimetriai József sírboltját, ahová Jézust eltemették, és ahonnan harmadnapra feltámadt. Az egyházszakadás következtében a Szentföld legfontosabb keresztény helyszínei (a Születés-bazilika és a Szent Sír-bazilika) a keleti kereszténység felügyelete alá kerültek, így a templomok „zsúfolt” díszítése és az eltérő szertartások, szokások a nyugati keresztény hívők számára talán csalódást okozhatnak. A fenti képen a megfeszítés szikláját láthatjuk üveggel letakarva, a közepén elhelyezkedő oltár alatt van lehetőség arra, hogy térdre ereszkedve megérintsük a sziklát. A sor hosszú, néha lehetetlennek tűnik végigállni. A rengeteg (főleg) keleti keresztény hívő gyakran önkívületi állapotban tolong, elkerülhetetlen az emberi érintkezés, de megéri az a két másodperc! 
Az utolsó stációt, Jézus sírját, a golgotától száz méterre és 15 méterrel alacsonyabban találjuk egy hatalmas kupola alatt. A keresztény felekezetek közötti viták következtében a síremlék felújítására csak 2019-ben kerülhetett sor. A felújítást a National Geographic televíziócsatorna is nyomon követte, amelyből kiderült, hogy a Jézus sírjaként ismert építmény valójában egy barlang, amely körül az évszázadok során visszabontották a kőzetet, majd a barlang megmaradt támfalaira kívülről díszes építményt emeltek. A fényképen látható Szent sír a kereszténység epicentruma, Jézus feltámadásának helyszíne. A sírba való bejutás kifejezetten nehéz, mivel annak csak egy kijárata van, az, amely elől több mint 2000 éve elgörgették a követ. A sorban állás itt a megfeszítés-sziklánál tapasztaltakat is felülmúlja, de Jézus sírbarlangja az a hely, amit egy keresztény embernek egyszer az életében látni kell!
Nem hiába tekinti mindhárom monoteista vallás Jeruzsálemet szent városnak. Évezredek lenyomata, kulturális és vallási sokszínűsége, színei, illatai és ízei elkápráztatják és magával ragadják az embert. Remélem, Isten segedelmével, a koronavírus-járvány elmúltával a képes beszámolóm sokakat indít majd arra, hogy félelmeiket és előítéleteiket hátrahagyva meglátogassák a „Béke városát”, Jeruzsálemet!
Fecske Gábor László
