A hatvanezer forintos kézfertőtlenítő ügyében a versenyhivatal dönt
A közlemény szerint tizenegy bejelentés érkezett az NMHH Médiatanácsához a műsor március 12. és április 1. között sugárzott epizódjai miatt. A bejelentők azt sérelmezték, hogy a naponta háromszor jelentkező műsorban a koronavírus-járványra hivatkozva népszerűsítettek étrend-kiegészítő és higiéniás termékeket, továbbá kifogásolták a kézfertőtlenítő gél magas árát – írták.
A grémium megállapította, hogy ugyan a vizsgált adások nem ütköztek a médiaigazgatási szabályokba, de felmerült, hogy sérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt – mivel termékeik népszerűsítése gyakran összemosódott a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos tájékoztatással, továbbá nélkülözhetetlennek nevezték azokat – olvasható a közleményben.
Mint írták, a műsorvezetők az adásokban többször hangsúlyozták, hogy az étrend-kiegészítők alkalmazása akár életet is menthet.
Az NMHH megjegyezte: mivel a hatóságnak nincs hatásköre ilyen jellegű bejelentések elbírálására, így vizsgálata eredményeit továbbította a Gazdasági Versenyhivatalnak, hogy eljárjon az ügyben, amelynél egyébként április 14. óta már folyamatban van egy versenyhivatali eljárás a műsor készítője ellen.
A Médiatanács azt is kiemelte: bár az NMHH hatáskör hiánya miatt nem folytathat le hatósági eljárást, vizsgálja annak lehetőségét, hogy az ilyen és hasonló jellegű panaszok, problémák kezelésére a jövőben megoldást találjon.
MTI