Az Egyesült Államok több tagállamában a kijárási korlátozás enyhítésére készülnek

Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység.

Hozzátette, hogy Ohióban, Észak-Dakotában és Idahóban május elsején kezdik meg az állam újraindításának a kormányzati ajánlás szerinti első szakaszát. 

Konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy több demokrata párti és republikánus kormányzóval beszélt, akik már tervezik a konkrét lépéseket a gazdaság és a hétköznapi élet újraindítására. Hangsúlyozta, hogy fokozatos és a közegészséget nem veszélyeztető lépésekről van szó.  – Továbbra is biztató jeleket látunk, hogy a járvány túljutott a csúcspontján – szögezte le Trump. 

 A korábbiakhoz képest rövid sajtókonferencián Trump elmondta, hogy a szövetségi kormányzat országszerte 13 ezer, rosszul felszerelt egészségügyi intézményt lát el majd vírustesztekkel. Kiemelte, hogy elsősorban afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta vidékeken lévő intézményekről van szó. Mint mondta, ezekben a térségekben 28 millió ember kénytelen rosszul felszerelt és rosszul ellátott egészségügyi intézményekre támaszkodni.


Hirdetés

Az elnök ismét élesen és név szerint bírálta a The New York Times című napilap egyik munkatársát, a Fehér Ház új kabinetfőnökéről, Mark Meadowsról írt cikke miatt. Véleménye szerint a The New York Times nagyon tisztességtelen lap.

Újságírói felvetésre válaszolva kifejtette: amennyiben kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt a felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen.    

Közben szombaton több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért. Tüntettek a kormányzók házainál vagy a helyi törvényhozás épülete előtt New Hampshire-ben, Marylandben, Texasban és Indianában is.

Annapolisban – Maryland állam székhelyén – a tüntetők az autóikban maradtak és táblákat lógattak ki „A szegénység is öl” vagy „Nem fogok törvényellenes rendeleteknek engedelmeskedni” feliratokkal. A texasi Austinban a társadalmi távolságtartás szigorú előírásai miatti elégedetlenkedők vonultak a helyi törvényhozás épületéhez. Michigan központjában, Lansingben pedig már harmadik napja folyamatosan tartanak a több ezernyi embert mozgósító tüntetések. Indianapolisban azonban nemcsak az újranyitás mellett, hanem ellene is tüntettek a helyiek.

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb