A Balaton történetében koncentrálódik Magyarország históriája – Kovács Emőke a Vasárnapnak
– A mai magyar ember számára a Balaton több mint földrajzi táj: maga a fogalom. Mindig így volt ez? Hogyan változott a Balatonról kialakított képünk?
– Nagyon fontos felvetés valóban, hogy a Balaton definiálásakor nem elégedhetünk meg a földrajzi tájként való meghatározással. A Balaton a művészeknek menedék és ihletforrás, a vendégeknek kikapcsolódást, rekreációt, lelki és testi felüdülést nyújt, a sportolni vágyóknak a testmozgásra alkalmas tér, a tónál élőknek pedig valóban gazdasági erőforrás. A Balaton természeti és kultúrtáj egyben, több funkcióval, több lehetőséggel. S ez így volt már a régmúlt időkben, illetve ennek alakulása végigkövethető a történeti korszakokon keresztül. 
A Balaton vidékének felfedezése a 18. század végére, a 19. század elején kezdődik. Festetics György Keszthely nevét beírja az egyetemes kultúr- és gazdaságtörténetbe. A Helikon, a Georgikon nagy hírűvé válik, és a Balaton neve is többször előbukkan. Ezután jön a 19. század, már egy másik kiemelkedő helyszínnel, ahol a gyógyforrások megléte adja az elsődleges hírnevet: ez pedig Balatonfüred. Idővel bevonzza a közéleti személyeket, irodalmárokat, politikusokat.
A reformkor nagy áttörést hoz: Kossuth és Széchenyi javaslatára, összefogására elindul a tavi gőzhajózás.
Az 1860-as, 1870-es évekre elkezdődtek a klasszikus fürdőkultúra évtizedei, évszázadai, melybe már a déli vaspálya kiépülésével (1861) Siófok és a déli parti települések is bekapcsolódtak. Felívelő korszak vette kezdetét, melyet az I. világháború sem tört ketté a tónál.
Majd jött Trianon, s a Balaton valóban magyar tengerré és kiemelt turisztikai célponttá vált.
A második világháború utáni időszak pedig elhozta azt a sajátos, igencsak kétarcú modellt a Balatonnál, amelynek nagyon sok hátrányát a rendszerváltoztatást követően megéreztük a tónál és a tó idegenforgalmában. 
– A 19. század második felében történt az Alföld „nemzeti tájjá” alakítása, melyben Petőfi és számos más egyéb költő, véleményformáló közéleti személyiség motivált. Kik voltak a legjelentősebb Balatont megéneklő, megfestő művészeink?
– A Balatont a 19. század elején felfedezték maguknak az írók, a költők és festőművészek egyaránt. Szinte minden magyar szépíró és festőművész életművében megjelenik a Pannon-tenger mint ihletforrás, mint motívum. Ezeket több tanulmányomban is elemeztem, sorra vettem és bemutattam, nehéz lenne most mindegyikőjüket megemlíteni. De akadnak olyan alkotók, akik a tó rabjaivá váltak, és életművük tetemes részét teszik ki a tavi művek. 
Néhány példát sorolok, a teljesség igénye nélkül. Az első tavi verseskötet igen korai, Balatoni kagylók címmel jelent meg 1848-ban, Garai János költeményfüzérei alkotják. De ott van Eötvös Károly örök érvényű esszéregénye, az Utazás a Balaton körül. Jókai, Karinthy, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc mind-mind írtak a tóról.
Sőt, a Balatonnak az 1950-es években egyfajta menedék-jellege is volt. A sötét diktatúra idején ide vonultak vissza művészeink.
Így lett Borsos Miklós és Illyés Gyula bázisa Tihany vagy Németh Lászlóé Sajkod, és ne feledjük Kodolányi Jánost sem, aki Balatonakarattyán élt. A tónak akadnak nagy megfestői: Egry József és Udvardi Erzsébet, őket valóban megbabonázta e vidék. De a kortárs magyar művészek számára is sokszor ihletforrás e vidék a 21. században is. 
– A Balatont körülölelő települések sokféle tájkultúrát alakítottak ki, melyek közül a borászat a legkiemelkedőbb. Mennyire volt szerepe a szőlőtermesztésnek, a borkészítésnek régen és most?
– Minden történeti forrásunk alátámasztja azt, hogy az egykoron Lacus Pelsonak nevezett tónál gazdag szőlőültetvények és bő bortermés volt. Mindez a hagyomány a későbbi évszázadokban is folytatódott, és a 19. század elejétől újból igen kiemelkedő húzóágazattá vált. Azonban a 19. század második harmadában a lesújtó filoxéra, azaz a szőlőgyökértetű elpusztította a tó szőlőültetvényeinek jelentős részét. Hatalmas károkat okozott, melyet összehangolt kormányzati és helyi mentőakciók segítségével sikerült átvészelni. A vidék és a szőlősgazdák talpra álltak, a balatoni borok nemzetközi szinten ismertek lettek.
A második világháború utáni államosítások, szocialista nagygazdaságok és „üzletpolitika” nem kedveztek e vidéknek.
Hosszú idő telt el a rendszerváltoztatást követően, amíg a Pannon-tenger borászai ismét megtalálták saját útjukat, s visszatértek a gyökerekhez, az őshonos tavi szőlőfajtákhoz. Nem volt könnyű dolguk, de napjainkra elmondható, hogy a helyi borászatok kínálata kimagasló.
– Hogyan alakult ki a Monarchia „üdülőterülete”, mely települések és szabadidős programok voltak a legnépszerűbbek?
– A Balaton a Monarchia idején egy volt a kiemelkedő turisztikai célpontok közül. Hiszen ott voltak a magaslati fürdőhelyek, a dalmát tengerpart, az erdélyi havasok. Mindemellett a Balaton előnyeit már akkortájt is érzékelték: közel volt Pest-Budához, vasúttal is elérhetővé vált először a déli, majd az északi part, a tó édesvize alkalmas volt a gyerekek fürdőzésére is, valamint a Balaton és vidéke számos kikapcsolódást kínált (vitorlázás, lóverseny, tenisz, úszás). 
Idővel, a 19. század végére, a 20. század elejére a nagyobb településeken (Keszthely, Füred, Siófok) nyugati típusú szállodák nyíltak, melyek teljes ellátást, kikapcsolódást biztosítottak. Szinte minden nagyobb településen bálokat tartottak, számos társas esemény (színházi előadások, sportversenyek) szolgálta a vendégek kikapcsolódását. A két háború közti időszakban megkezdődött a villaépítési láz a tónál, sorra nyíltak az úri kaszinók, nemzetközi sportheteket tartottak, repülőjárattal is el lehetett érni a tavat, filmeket forgattak, sok külföldi vendég érkezett.
– A Balaton emlékeinkben – illetve szüleink emlékeiben – mennyire kapcsolódik a szocialista Magyarország eszményeihez, nyaralásideáljaihoz?
– Természetesen mindenkinek akad Balaton-élménye a szocialista időszakból. Történészként nehéz is a megközelítés: akik akkor részt vettek egy társas üdülésen, beutalóval utazhattak a Balatonhoz, vagy egy kis nyaralót építhettek, esetleg megélhetést jelentett számukra a tavi zimmer frei-biznisz – ők mind-mind pozitív élményeket sorolnak, joggal. De ez az egyéni, szubjektív történelem. Mellette ott vannak a nagyobb történeti vonulatok:
a Kádár-rendszer átgondolatlan turisztikai koncepciója, a profit lefölözése, az állami cégek bevételeinek kisajátítása, az aligai elit nyaralása, a belügyi szervek balatoni jelentései…
S ami ennél még nehezebb: mindennek hatását nagyon is megérezte e vidék a rendszerváltoztatást követően, és közel húsz esztendő kellett ahhoz, hogy újból megtalálja önmagát a térség.
– Mit jelent a mai – egyre inkább termálhotelekhez szokott – magyar társadalomnak a legnagyobb élővíz? Mi alakíthatja a Balaton vonzerejét a jövőben?
– Nagyon sok mindenről lehetne és kellene még beszélni a Balaton kapcsán.
Jómagam történész vagyok, e vidéken nőttem fel, számos könyvet írtam a tó 19-20. századi történetéről, de egyfajta tavi értékmentőnek is érzem magam.
A tó történetében sok olyan nagyformátumú személyiség (Kaáli Nagy Dezső, Virius Vince, Ramasetter Vince, Gaál Gaszton és még sokan mások) akad, akik személyes példájukkal, erkölcsi tartásukkal, nagy és előrevivő gondolataikkal e térség katalizátoraivá váltak.
Napjainkban is ilyen karizmatikus személyekre van szükség a Balaton vidékén, modern gondolatokra, melyek a tavi történeti hagyományokat is magukba foglalják. Úgy látom, mind a borászok, mind a gasztronómusok, a kulturális és turisztikai szakemberek közt is akad ilyen a tó környékén, és úgy érzem, jó kezekben van a Balaton. De van egy kulcsmomentum:
a Balaton olyan egyedi vidék, melyért mindannyian felelősek vagyunk.
A Balaton történetében koncentrálódik Magyarország története, a Balaton sorsában megmutatkozik nemzetünk sorsa és jövője is. A Pannon-tenger egy fontos szimbóluma a magyarság testi és lelki egyensúlyának. Érdemes ebből a szempontból is figyelnünk rá!
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása:
