Karanténban gitározó miniszteri biztos

Hoppál Péter nem csupán miniszteri biztos, hanem végzett egyházzenész és karnagy is. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője elfogadta a Facebookon kapott kihívást, így a karanténban fiával, Hunorral közös éneklésbe kezdett. A kiválasztott szám egy „régi kedvenc”, Ákos 1993-as, első szólólemezének legnépszerűbb dala, a Hello lett. Hoppál gitár kíséretben adta elő a népszerű slágert.

Régi kedvenc: Kovács Ákos: Hello. ❤️

Attila Brassói és Korpos Albert testvéri barátaim kihívását megköszönve e karanténos húsvéton itt egy duett Hunor fiammal. – Egyúttal kihívom saját műfajától eltérő produkcióra Istvan Pal "Szalonna" barátomat.

Gepostet von Dr. Hoppál Péter am Montag, 13. April 2020

 

Hoppál Pétertől nem idegen a zene, hiszen már hét éves kora óta zeneiskolásba járt: a gitár mellett zongorán, hegedűn és harsonán is tanult. Első diplomája az egykori pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetemhez köti, ahol 1997-ben ének-zene tanár, karvezető szakon végezett. 2006-ban pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen egyházzenéből doktorált.