Lackfi János: Igyekszem Jézus vállára dőlve élni
– Mit jelent Önnek a húsvét? Milyen családi szokások jellemzik az ünnepet? Mi az, ami elmaradhatatlan ilyenkor?
– A húsvét mindenképp az év szíve. Katolikusok vagyunk, és a nagyhét szertartásai valami elképesztően tömények,
leheletnyi közelbe hozzák az egész drámát lábmosástól ezüstpénzig, kakaskukorékolástól felszögezésig, Veronika kendőjétől megátkozott fügefáig, megtört kenyértől elrepülő harangokig.
Nyilván idegen lehet mindez a szívemhez nagyon közel álló protestáns testvéreknek, nem a megbotránkoztatásukra mondom, hiszen olyan jó velük együtt dicsőíteni az Urat, válaszfalakon innen és túl. De az is nagyon szuper, hogy nekünk is, minden más felekezetnek is vannak saját kincseink. A szomszéd feleségének szépsége semmit nem von le az én feleségem szépségének értékéből. Karanténidőkben amúgy is az a mondás járja, hogy könnyű annak, aki a saját feleségébe szerelmes…
– Hogyan készült idén a húsvétra ebben a furcsa élethelyzetben? Hogyan élhetjük meg az isteni kegyelmet?
– Állítólag valamelyik muszlim városban egyszer régen bezáratták a keresztény templomokat, így a testvérek házaknál gyűltek össze Isten dicséretére. Amikor a város vezetője végigsétált nagyhéten a keresztény negyeden, haladéktalanul megparancsolta, hogy nyissák meg a templomokat, mert ha ez így megy tovább, minden házból templom lesz. Kicsit ez zajlik most, rengeteg imaóra, mise, istentisztelet vált elérhetővé a neten, beszédek, prédikációk, tanítások, tanúságtételek keringenek. Mi is sokkal több időt töltünk imában. Telefonos körkapcsolások, Messengeres közös imák, prófétálások, „dicsik”. Sajnos kútba estek nagyon szuper imakonferenciák, nem tudunk elrepülni Jeruzsálembe húsvét után, pedig megvolt már a repjegyem. Viszont közel jött a távol, tudunk úgy együtt imádkozni, ahogy korábban is észszerű lett volna, de nem tettük.
–Felmerültek bizonyos kérdések a vírus kapcsán: vajon büntetés vagy isteni figyelmeztetés-e…?
–Azt nem gondolnám, hogy Isten, mint egy kézigránátot, ránk hajítja a vírust, és várja, mi lesz velünk. Az, aki minden hajszálunkat számon tatja, aki fiát adta értünk, nem szadiz. Így se, máshogy se. Ellenben, hogy babiloni életmódunk, a sok olcsó repjegy, messze földről behozott áru, a túlnépesedett metropolisz laboratóriumként kitenyésztette a vírust, vagyis magunk gyártottuk magunknak, azt már inkább.
Azt hittük, jár nekünk mások vére árán sok ruha, ínyencség, kényeztetés, wellness. Kiderült: mégsem jár.
– A munkájában hogyan van jelen Isten?
– Elég sok zsoltárt írok, és a Facebook-oldalamra is minden este kiteszek egy #joejtpuszi-bejegyzést, melyekben hitélményeimet dolgozom fel. És most, épp nagyhéten, minden áldott napra írunk egy dicsőítő dalt Gryllus Danival a Várkert Bazár megbízásából. Napi élő bejelentkezéseimben is elhangzanak szakrális művek.
– Tegnap volt a magyar költészet napja. Melyik író vagy költő volt a legnagyobb hatással Önre?
– Rengetegen voltak, nagyon szeretem Hrabalt, Orhan Pamukor, Murakami Harukit, Vargas Llosát. Kosztolányi egyetemes részvéte, Weöres filozofikus játékossága, Örkény és Karinthy radikális humora is hatott rám.
– Melyik vers a legmeghatározóbb az Ön számára?
– Nem gondolkodtam ezen még sosem, de most akkor ajánlok egy garantáltan remek művet. Olvassák el Kemény István Egy nap élet című szövegét! Minden IS benne van.
– Mit üzen húsvét napján az Olvasóknak?
– Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta, „vágytam rá, hogy elköltsem veletek az ünnepi lakomát”. Azért ez óriási hír. Mintha egy medve vágyna arra, hogy egy pici hernyóval töltsön meghitt pillanatokat!
Ezt szerintem bűn nem kihasználni!
Éppen ma próbáltam megkérdezni Jézustól, mire vágyna a legjobban, s azt mondta, arra, hogy a vállára dőljek, hallgassam a légzését, kortyolását, beszéde rezgését, amint János apostol tette a végső találkozáskor. Kérdeztem, ezt milyen időközönként szeretné. Azt mondta, örülne, ha mindig. Úgyhogy igyekszem a vállára dőlve élni.
Fotó: Molnár Mihály
Maurer Fruzsina
