A lelkész szívének kiteregetett portékája: Példaképünk Écsi Gyöngyi

– Hogyan érintette meg a lelkészlét hivatása?

– Felemelő, hogy lelkész lehetek. Nincsenek rá jó szavak. Tudjuk, hogy Jézus nem nevezett ki lelkészeket, de elhívott, előbb néhányakat, majd mindenkit, hogy csatlakozzon hozzá. Én is közülük vagyok egy, nem azért, mert én akartam vagy elterveztem, hanem, mert a hívásra a lelkem mélyén válaszolnom kellett.

Úgy kerestem az Istent, mint ahogy a méhecske zeng-bong, és szent bolondsággal kering erre-arra, hogy azt a jó virágot találja meg, amelyikre rátelepedhet, mert csak ezen olthatja a beleégetett szomjat.

A méhecske jó hasonlat, a virág ugyanis a teremtésnek olyan tápláló, szemet, orrot, tapintást szépséggel, illattal betöltő élménye, amilyen az Isten igéje. És azért is jó a hasonlat, mert a méhecske több „megjelölt” virágra száll,

a Teremtő hatalom, ahová csak körbe nézek, visszamosolyog rám.

Jó lelkésznek lenni, jó összekacsintós mosollyal gyönyörködni az életben a testvérekkel, akikkel naponta közös lelki táplálékon vagyunk. Ha nem gyönyörködnék, talán megijednék a felelősségtől. Arra gondolok, hogy Jakab leírja a levelében, hogy „ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk…. Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember” (Jak 3,1) – és nekünk sokat kell beszélni.

A szavak a szívből jönnek elő a többi nonverbális üzenettel együtt, amelyek szintén beszélnek, gondolok a mozdulatok ívére, az indulatok dinamikájára és hasonlókra. Nos, ezek mind a lelkész szívének kiteregetett portékája, tessék, egyetek, vegyetek! Ez valóban egy nagyon elcsendesítő, alázatra késztető dolog. A lelkész készen kell álljon arra, hogy  egészen átlagos emberként az Ige eszköze legyen, mert hogyan is hátrálhatna meg. „Egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz” (Jak 3,6) – ezt nagy felelősségnek érzem, hiszen a „lélek” tüzéről van szó. József Attila így mondja: „kettős teher és kettős kincs, hogy szeretni kell”, gyönyörű szavak, vonatkoznak az Isten iránti szeretetre is.

Áldás, ha az ember a szolgálatban és az áldozatvállalásban gyönyörködni tud.

– Mi lenne Écsi Gyöngyi, ha nem lelkész lenne?

– Többet énekelnék, de ez azzal járna, hogy esténként nem vagyok otthon. Az Úr küldött nekem e helyett egy bábos-mesemondós szakmát, amit délelőttönként lehet művelni. Azt gondolom, hogy több mindennel tudnék foglalkozni: néprajzzal, mozgáskultúrával, fűvel-fával, mert annyi gyönyörűséget lehet tanulni és csinálni!

A transzcendenst az élet sok területén lehet megtapasztalni és gyönyörködni benne – azért nevezem így, mert Isten nagyságára és megnyilvánulási formáira nincsenek is jó szavak.

A Megváltó példaadása és vezetése annyira meghatározó, hogy folyamatosan figyelnem kell, hogy jól értsem, hol a helyem.

– Mit ad Önnek az éneklés, és milyen ajándékokat kap általa?

– Ratkó József mond olyat valamelyik versében, hogy „ne zavard a zenét, amely benned is él”, és nekem évtizedek óta fontos ez az üzenet. Az éneknek és a mesének az az ajándéka, hogy miközben nem én csinálom, én csak átadom, aközben töltekezem vele én is és az is, aki hallja. Ha ezt nem zavarja meg a polgárosodott, földtől, égtől elszakadt ember stílusa, akkor egy mélyről jövő spirituális üzenet, különösen, ha tiszta a forrás – és ez a művészet összes ágára érvényes. Nos, ezt megtapasztalni ajándék, különösen, ha együtt énekelünk, és ezt sokszor tesszük. A zene kinyilatkoztatás – ahogy Hamvas Béla mondja –, és

az éneknek, mesének megvan az ereje kisimítani az élet ráncait. 

Nagyon jó dalban, mondókában, táncban együtt gyógyulni, ez is testvériség.

– Folyton közösségben mozog: énekel, gyermekekkel foglalkozik, lelkészként a gyülekezete élén áll. Hogy van ennyi mindenre ereje és ideje, illetve mi tölti fel Önt, hogy adni tudjon?

– Nem érzem, hogy bármit adnék, amit más nem. Csak igyekszek a helyemen lenni, és tényleg azt tenni, ami rám van bízva. 

A kegyelmi ajándékok talentumaival mindannyiunknak fizetni kell, ezzel tartozunk annak, aki megteremtett.

Vannak jó páran, akiktől tanulhatok.

– Számos közösségi teendő mellett hogyan jut minőségi ideje családjára? Vannak módszerek, amik segítik ebben?

– Amikor édesanya lettem, úgy irányítottuk az életünket, hogy együtt éljük meg a mindennapi élményt. Arra gondolok, hogy férjemmel és a gyermekekkel együtt énekeltünk a berzétei, majd a hetényi énekkarban, sőt megesett, hogy még a kutyánk is ott feküdt az asztal alatt. Ezért aztán rengeteg kórusművet ismernek, és fújják a gömöri és mátyusföldi népdalokat is a gyerekek. Magunk tanítottuk őket néptáncra, bábozásra, bibliaismeretre. Amíg kicsik voltak, vihettem őket magammal a bábelőadásokra. A gyermekek sokat láttak, és „beavatottak” is, értenek a díszleteimhez, a fiam tudja a meséimet zenével is kísérni, lányunk kántorkodni szokott. Gyermekeink „papgyerekek”, az „Én és a házam népe az Urat szolgáljuk” (Józs 24,05) terhét és örömét általunk kapták. A módszer pedig egyszerű, sokat kell beszélgetni, őszintén elmondani örömet-bánatot, elfogadni, biztatni, támogatni egymást.

– Feleségként mit tart különösen fontos értéknek a házasság ápolásában?

– Bizonyára senki sem véletlenül van ott, ahol van, abban a családban, kapcsolatban, népben, elhívatásban, ahol dolga van. Én a férjem beosztott lelkésze vagyok, ezért különös értéknek tartom, hogy a munkámmal jól illeszkedjek az elvárásokhoz, ahol tudom, segítsem, támogassam, kiegészítsem.

Elkülönített és „megjelölt” élete van egy lelkészházaspárnak. A család összefogása megtartó erő.

– Mire kell feltétlenül odafigyelni a gyermeknevelés vonatkozásában, hogy Embereket adjon a 21. században a szülő a társadalomnak?

– Felemelő a magyar léleknek hitben járó, tiszta forrásból táplálkozó kultúrájába beleszületni. Gyönyörű eszköztára „hever” körülöttünk, csak le kell hajolni, megvizsgálni, hogy mi az, ami életre, egészségre, örömre adatott, és élni lehet vele. Hasonlít ahhoz a lakomához, amit elkészített nekünk ingyen az Atya a Máté 22-ben, amikor azt mondja, hogy „minden készen van, jöjjetek a menyegzőre”.

Aligha van még egy nép a világon, amelyiknek ilyen tejjel-mézzel folyó hazája, ilyen anyanyelve, irodalma, népzenéje, néptáncmozgalma, ringatója-cseperedője, meséje volna, mint nekünk.

Ezek olyan ősi dolgok, amelyek fundamentális erkölcsi vonatkozásúak. A gyermeknek itt igazán meg lehet tanulnia dobbantani, mármint a talpával odasújtani a földre, azaz kijelölni a középpontját az életének, a föld s az ég között.

– A nehézségek idején milyen megküzdési formák, kapaszkodók adhatnak erőt az embernek?

– Nem tudok bölcset mondani, az élet harc, keresés, küszködés, végtére megtalálás, fény és békesség – mindez talán naponta megújulva. Az egész folyamatot végigkíséri a testi-lelki jóleső munka.

Talán az a legtöbb, ha azt látják a gyerekek, hogy a mi erőnk is véges, a mi szívünk sem tökéletes, és ez így van rendjén.

Drága édesanyám szokta mondani, hogy az „akarás Isten ajándéka”, vagyis erőt kérni és hordozni akarni kell. Mert

valamennyien nagyon hasonló erényekből és bűnökből összegyúrva születtünk, de egyforma esélyünk van kérni és kapni Istentől azt az erőt, amely mindenre elég.

 

– A koronavírus-járvány okozta bezártságban, csendességben milyen üzenettel bír Ön számára húsvét idei, különleges ünnepe?

– Az Úr elcsendesített minket, szép böjtöt kaptunk.

Van egy kedves legendamese, az a címe: Péter apostol a szüreten, mely így szól: Péter apostolhoz felhallatszik a szüreti vigadalom az égbe, ezért le akar jönni ő is mulatni. Noszogatja Istent, hogy eressze le három napra. Megengedi neki, de ő csak egy hét múlva jön vissza, mert nem bírta abbahagyni a mulatozást. Azt kérdi tőle Isten: Aztán emlegettek engem?  – Jaj, dehogy – mondta Péter –, folyt a bor, mulatott mindenki, nem foglalkoztak veled.  Rákövetkező éven, szüretkor Isten ismét leküldi Pétert, de már egy hétre, hadd mulasson. Azonban Péter már másnap visszajön, mert abban az évben a termést elverte a jég, nincs szőlő, nincs mit enni-inni, mindenki jajveszékel. Kérdi Isten: Aztán emlegettek engem? – De még mennyit, fohászkodik az egész nép! – mondja Péter.

Nos, nem tudom, hogy kinek-kinek mekkora baj elég ahhoz, hogy fohászkodjunk, hogy érezzük a feltámadás szükségét és megújító erejét. De most igazán lehetőségünk van rá.

 

Gyöngy-Pethő Krisztina

Kiemelt képünk forrása: Écsi Gyöngyi