Öt repülőgépnyi maszk, teszt és kesztyű érkezett hazánkba

Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított tegnap és ma Kína Magyarországra a koronavírus-járvány elleni védekezéshez –  tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

Ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

A miniszter bejegyzésében hangsúlyozza: az orvosok és ápolók eddig kiválóan teljesítettek, ugyanakkor tudjuk, hogy munkájuk sikeréhez elengedhetetlen, hogy a speciális eszközök és a védőfelszerelések folyamatosan rendelkezésre álljanak.

Mint írja: az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök folyamatos utánpótlását hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, melyhez tegnap egy koreai szállítmány is csatlakozott. Tájékoztatása szerint tegnap és ma összesen öt repülőgép landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Fedélzetükön 5,1 millió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállítottak a magyar egészségügyi ellátórendszerben dolgozók számára.

Forrás: facebook.com/szijjarto.peter.official/

Kiemelt képünk forrása: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/photos

Iratkozzon fel hírlevelünkre